A barátnőm kisfia alsós, és a tanítója rendszeresen arra panaszkodik, hogy forgolódik, minden apróság eltereli a figyelmét, nem fejezi be a feladatokat. Néhány percig tud csak koncentrálni, aztán pedig negyed óra is eltelik, mire újra le lehet kötni a figyelmét. Otthon nincs ennyi probléma vele. Lehetséges, hogy hiperaktív?

Kedves Imola!

A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) már kisgyermekkorban jelentkezik, és egyértelmű tünetei vannak: túlzott aktivitás, koncentrációs probléma, nyugtalanság. Az ilyen gyerkőcöket nehezen lehet lekötni, emiatt kedvenc tevékenységük sincs. Általában ők azok, akik fel-alá futkároznak, a játékokban alig vesznek részt, saját játékuk is csak pár percig tart. Egy ilyen kisgyermek a nap minden percében leköti a szülő figyelmét, hiszen állandóan menni kell utána.

Teljesen más a tüneteket fedezhetünk fel a csecsemőknél, mint az ovisoknál vagy az iskolásoknál. Az egész piciknél az étvágytalanság, a sok sírás, és a túlzott mozgékonyság adhat okot gyanúra, náluk egyáltalán nem áll be a mindennapok ritmusa. Óvodás korban tünet lehet, ha a gyerkőc nem barátkozik, vagy nem találja fel magát a játékban. Iskoláskorban mindenképpen gyanakodjunk, ha a tanító arról számol be, hogy egyfolytában forgolódik, és csak néhány percig tud csak koncentrálni. Ez azért is baj, mert ha nem fejlődik harmonikusan az írás- és olvasástudás, akkor komolyabb tanulási problémák is megjelenhetnek a későbbiekben.

Hiába tapasztalják a szülők a figyelemfelkeltő tüneteket, a gyanú és az ezt követő első vizsgálat gyakran csak akkor következik be, amikor közösségbe kerül a gyermek, ekkor ugyanis szabályokkal és magasabb követelményekkel találkozik, amelyek „feladják neki a leckét”. A gyermekkori hiperaktivitás-figyelemzavar kialakulásában több tényező játszik szerepet. Mindenképpen javaslom, hogy keresse fel a kerületi szakszolgálatot és kérje szakember tanácsát.

Nagyon nehezen bírok az izgő-mozgó fiammal, alsó tagozatos, és játékkal sem tudom lekötni, csak rövid ideig, a tanulás pedig maga a pokol. Nemrég ADHD diagnózist kapott. Mire számíthatok?

Kedves Anett!

Sok levél érkezik hozzám, amiben a szülők hasonló problémák miatt panaszkodnak, a hiperaktív gyerekekkel kapcsolatos nehézségek sajnos egyre gyakoribbak. Nézzük meg közelebbről, mi is ez a tünet együttes pontosan! A hiperaktivitás-figyelemzavar szindróma (ADHD) olyan idegrendszeri eredetű zavar, amely az iskoláskorú gyermekek 3-5%-át érinti, a fiúk körében pedig jóval gyakoribb. Az ADHD már kisgyermekkorban jelentkezik, és egyértelmű tünetei vannak: túlzott aktivitás, koncentrációs probléma, nyugtalanság. Az ilyen gyerekeket nehezen lehet lekötni, emiatt kedvenc tevékenységük sincs. Általában ők azok, akik fel-alá futkároznak, mozgékonyságuk miatt hamar kinövik a rendelkezésre álló teret, a játékokban alig vesznek részt, saját játékuk is csak pár percig tart. Egy ilyen kisgyermek egész napra leköti a szülőt, hiszen állandóan menni kell utána.

Természetesen teljesen mások a tünetek egy ovis és egy iskoláskorú hiperaktív gyermek esetén. Óvodás korban tünet, ha a nem barátkozik, nem találja fel magát a játékban. Iskoláskorban mindenképpen gyanakodjunk, ha a tanító arról számol be, hogy egyfolytában forgolódik, minden apróság eltereli a figyelmét, nem fejezi be a feladatokat, egy-két percig koncentrál csak, és utána akár negyed óra is eltelik, mire visszazökken. Ezek a tünetek bizonyára Önnek is ismerősek! Fontos tudni, hogy ha nem fejlődik harmonikusan az írás- és olvasás tudás, akkor súlyos tanulási problémák jelenhetnek meg a későbbiekben.

A gyermekkorukban ADHD-tüneteket mutató, kezelésben nem részesültek körében felnőtt korban jóval magasabb az antiszociális vagy más személyiségzavar, különféle pszichiátriai betegségek, szerfüggőség előfordulása. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a diagnózist terápia kövesse! Az ADHD modern kezelése az alábbiakból állhat: pszichoterápia, gyógyszeres kezelés, szülői és tanári tréningek. A gyógyszeres és pszichoterápiás segítség mellett néha gyógypedagógiai fejlesztés is javasolt. Az ADHD – a felsoroltak segítségével – szerencsére gyógyítható, kamaszkorra már jelentősen csökkenhetnek a tünetek. A felnőtt korú impulzív, hiperaktív emberek – ha állapotukhoz kellő intelligencia társul – tökéletesen tudnak boldogulni az életben, képesek megfelelő szakmát találni, amelyben kiteljesedhetnek. Kérdésére válaszolva a kezelés minősége kulcsfontosságú a tünetek javulása tekintetében, a gyógyulás esélyei pedig hosszú távon egyre biztatóbbak!

Iskolás kislányomnál felfigyeltem arra, hogy dadogva beszél, ez mostanában sajnos súlyosabb lett. Szeretném, ha megfelelő kezelést kapna. Rengetegféle terápiás lehetőségről olvastam, és érdekelne, hogy melyik a leghatékonyabb a dadogás gyógyítására?

Kedves Nóra!

Valóban rengeteget szakmai és saját élményű beszámolót lehet olvasni arról, hogy a dadogást milyen módon lehet a leghatékonyabban kezelni. Erre a kérdésre azonban nem is olyan egyszerű választ adni.

A dadogás oka egyénenként változik, szó lehet akár szervi, akár pszichés érintettségről is, sőt a kettő együttesen is jelentkezhet. A dadogás hátterében álló ok vagy okok sokszor nehezen felderíthetőek, nem beszélve arról, hogy egyéni különbségek is jellemezhetik a dadogó gyerekeket. Megnyugtató ugyanakkor, hogy sokféle terápiás megközelítése létezik a dadogás gyógyítására, hiszen így nagyobb biztonsággal lehet megtalálni a legmegfelelőbb gyógymódot a gyermek számára.

Általában azok a terápiák a leghatékonyabbak, amelyekben logopédus és pszichológus szakember is részt vesz. Egyre általánosabb az is, hogy szülőcsoportok keretében a szülőket vagy akár az egész családot is bevonják a gyermek terápiájába. Az hogy egyéni, vagy inkább csoportos foglalkozás javasolt a gyermek számára, mindig egyénfüggő. Ez a terápiás módszer megválasztására is érvényes. A dadogó gyermek személyisége, életkora és a családi környezete mind-mind olyan tényező, amit fontos mérlegelni a terápia megválasztásakor. Ebben szakember tud megfelelő eligazítást nyújtani.

Egy vidéki középiskolában tanító, pályakezdő tanár vagyok, egy 25 főt számláló osztály osztályfőnöke. Egyre gyakrabban veszek észre kaparás, vagdosás okozta sebhelyeket egyes diákjaimon, főként a lányokon. Nagyon nehéz velük erről beszélni, és tanácstalan vagyok, hogyan segíthetnék nekik. Az lenne a kérdésem, hogy miért csinálják ezt? Én, mint tanár hogyan tudnék beavatkozni?

Kedves Éva!

A „vagdosás” illetve a bőr kaparása az önsebzés témakörébe tartozik, a probléma mellett valóban nem lehet elmenni. Serdülőkorban sajnos igen gyakori jelenség, az önsebzés egyes kutatók szerint a 11 és 25 év közötti korosztályt érinti a leginkább. Az életkori átlag a tanulmány szerint 13 év, tehát az önsebzés gyakran már az általános iskolában kezdődik!

Az önsebzés eszközei lehetnek: kés, penge, köröm, gemkapocs, rajzszög, vagy üveg, amikkel  a gyerekek a karjukat, a bokájukat, a lábszárukat, vagy a csuklójukat sértik meg. Kevésbé gyakori, de előfordul, hogy a törzsön, a felkaron, vagy a belső combokon jelennek meg a sebek. Ahogy Ön is tapasztalja, a serdülő lányoknál fordul elő leggyakrabban az önsebzés, titokban, rendszerint heti egy vagy két alkalommal.

Hogy mi készteti arra a fiatalokat, hogy önmagunkon sebet ejtsenek, arra számos elméletet és indokot találunk. Többnyire valamilyen negatív érzés elől menekülnek a gyerekek: dühösek, haragosak, bűntudatuk van, vagy félnek, szoronganak, esetleg a szégyen gyötri őket. Az önvádlás, önbecsmérlés túlzott fajtája gyakori azoknál, akik az önpusztítás valamilyen módját választják. Az is változó, hogy mi váltja ki ezt a negatív érzést. Előfordul, hogy egy régi, nyomasztó emlék hirtelen felbukkanása, vagy egy aktuális, nehéz helyzettel való megküzdés sikertelensége okozza a kortársakkal való kapcsolatokban vagy a szülőkkel kialakuló konfliktusoknál, esetleg iskolai kudarcnál.

Az önsebzés segít az elkövetőknek megküzdeni a negatív érzésekkel, a fizikai fájdalom eltereli a figyelmet a belső, érzelmi fájdalomról. Az önsebzők arról számolnak be, hogy könnyebben tudnak megküzdeni a vérző csuklóval, mint a bűntudattal vagy a szégyennel, amit éreznek. Rendkívül szomorúan hangzik mindez. Az önsebzők életében előfordultak traumatikus események: nagyon gyakran szexuális bántalmazás, a szülők halála, az otthon elvesztése, gyámság alá kerülés, gyermekkori elhanyagolás. Elég gyakori az is, hogy az önsebzés valamilyen más mentális kórképpel együtt fordul elő (pl. depresszió, evészavarok, szorongás, poszttraumás stressz-szindróma).

Javaslom, diákjait irányítsa mihamarabb megfelelő szakemberhez! A probléma kezelése klinikai szakpszichológus, illetve gyermek- és ifjúságpszichiáter szakorvos szakértelmét igényli. Ők tudják megfelelően felmérni a tünetek súlyosságát, és állapítják meg a pontos diagnózist, illetve az ennek megfelelő terápiás tervet is ők állítják össze. Amennyiben az önsebzés mellett felmerülnek öngyilkossághoz kapcsolódó gondolatok, úgy haladéktalanul irányítsa diákjait a legközelebbi kórház Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztályára!

Az alábbi ingyenes hívható elérhetőségeken éjjel-nappal lehet segítséget kérni:

116-123 (Lelki Elsősegély Szolgálat)

116-111 (Kék vonal, Gyermek- és Ifjúsági Telefonszolgálat)

06-1-322-1896 (Péterfy Sándor Utcai Kórház Krízis Intervenciós és Pszichiátriai Osztály)

Fotó: Anthony Kelly

Nyolc éves kisfiam ADHD diagnózist kapott. Keveset tudok erről a betegségről. Mit érdemes tudnia egy aggódó szülőnek a hiperaktivitásról?

Kedves Kata!

Hasonló helyzetben sok szülő teszi fel ezt kérdést. Először is tisztázzuk, mi is az ADHD pontosan! A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (angolul: atteintion-deficit hyperactivity disorder, rövidítése: ADHD) gyermekpszichiátriai kórkép, amit a gyermekkor fejlődési zavarai között tartunk számon. Diagnosztizálása viselkedéses tünetek alapján történik, amit gyermek- és ifjúságpszichiáter szakorvos vagy klinikai szakpszichológus végez. A jelenleg alkalmazott mentális betegségeket összegző diagnosztikai kézikönyv (DSM-V) szerint a 7. életév előtt megjelenő betegségről van szó. Három fő tünetcsoportja a figyelemzavar, az impulzivitás, és a motoros nyugtalanság. Megjelenését tekintve három fő típusát különíthetünk el: a főleg figyelemzavarral, a főleg hiperaktivitással, illetve az ezeket kevert módon hordozó típust.

Hogy mi okozza a hiperaktivitást, az a kutatókat is régóta foglalkoztatja. A kórkép kialakulásában a környezeti, a genetikai, és a biológiai tényezők egyaránt szerepet játszanak.

A családvizsgálatokból kiderül, hogy a betegség becsült örökölhetősége 0,7–0,8 % közötti. Az örökletességet igazolják az ikervizsgálatok is, amelyekből kiderül, hogy ha az ikerpár egyik tagja hiperaktív, akkor a zavar 50-90% eséllyel jelenik meg az ikerpár másik tagjánál is. Az örökbefogadott hiperaktív gyermekek családjában ritkább az előfordulása, mint a nem örökbefogadott gyermekeknél.

A biológiai tényezők zavarát okozhatja enyhe agyi károsodás, ami az ADHD esetében a bal féltekét érinti. Ez a károsodás létrejöhet genetikai okból, vagy a terhesség, szülés körüli komplikációk hatására. A hiperaktív gyerekekre általában jellemző, hogy alacsony súllyal születnek, a szülők pedig gyakran oxigénhiányos szülésről, vagy elhúzódó vajúdásról számolnak be. Emellett az agyban az idegsejtek közötti ingerület-átvivő vegyületek szintjén is eltéréseket találtak.

Végül, de nem utolsó sorban említjük azokat az eredményeket, amelyek az ADHD környezeti okaira hívják fel a figyelmet. Léteznek ugyanis olyan elméletek, amelyek szerint hiperaktivitást okozhat a kora gyermekkorban átélt káros stresszhatás, a családi körülmények, konfliktusok, esetleg szülői pszichiátriai kórkép, az egyedül nevelő szülő terhei, valamint a hátrányos társadalmi és gazdasági helyzet is jelenthet kockázati tényezőt. Amerikai kutatók kimutatták, hogy különösen fontos szerepet játszanak a korai kötődési minták, az elhanyagolás, illetve a korai traumák, mindezek ugyanis hatással vannak az agy fejlődésére, egy-egy trauma okozhatja az agy kémiai működésének megváltozását.

Gyermekünk nehezen számol, megállapították, hogy diszkalkúliás. Mire számíthatunk hosszú távon, hogyan befolyásolja a fúnk tanulási sikerességét a későbbiekben?

Kedves Myriam!

A válasz nem egyszerű. Annyit biztosan tudunk, hogy a matematikai problémák, és az alacsony szintű számolási teljesítmény különböző készségek fejletlensége miatt jelentkezik. Ezek között megtalálhatók olyanok, amik kifejezetten a matematika tanulást érintik, de akadnak olyanok is, amik nem a számoláshoz kapcsolódó területen okoznak problémát. Ilyenkor sajnos előfordul, hogy a gyermek egyre kevésbé tud megfelelni a követelményeknek matematikából, sőt a többi tantárgyban is gyengébben teljesíthet. Ilyen például, amikor a gyenge téri tájékozódás miatt a térképolvasás nehézséget jelent földrajzból, miközben más tananyagrészekben a gyermek jól teljesít. Ugyanígy jelentkezhet gyenge teljesítmény történelem órán az évszámokkal kapcsolatos tananyagrészeknél. Ám van, amikor a gyermek képes kompenzálni súlyos elmaradásokat is kiemelkedő emlékezetével, jó logikai képességével, és a probléma leginkább csak a matematikai számolásos helyzetekben tűnik fel.

Mivel a matematikai ismeretszerzés kiemelt szerepet kap az egyszerű hétköznapi helyzetekben, mindenképpen szükséges ismerni az egyéni korlátokat.

Általános elmondható, hogy a diszkalkúlia negatívan befolyásolhatja az iskolai tanulási teljesítményt, ezért a hatékony és intenzív terápia kiemelt fontosságú. A sikerességet azonban nemcsak a terápiás lépések, hanem a motivációs és érzelmi viszonyulások is meghatározzák. A terápia során tehát érdemes azzal a fókusszal is dolgozni a gyermekkel, ami a tanulásban való önállóságot, az ismeretelsajátítást, a kudarctűrést, és az iskolai sikerélmények megszerzését is támogatja.