Iskolás kislányomnál felfigyeltem arra, hogy dadogva beszél, ez mostanában sajnos súlyosabb lett. Szeretném, ha megfelelő kezelést kapna. Rengetegféle terápiás lehetőségről olvastam, és érdekelne, hogy melyik a leghatékonyabb a dadogás gyógyítására?

Kedves Nóra!

Valóban rengeteget szakmai és saját élményű beszámolót lehet olvasni arról, hogy a dadogást milyen módon lehet a leghatékonyabban kezelni. Erre a kérdésre azonban nem is olyan egyszerű választ adni.

A dadogás oka egyénenként változik, szó lehet akár szervi, akár pszichés érintettségről is, sőt a kettő együttesen is jelentkezhet. A dadogás hátterében álló ok vagy okok sokszor nehezen felderíthetőek, nem beszélve arról, hogy egyéni különbségek is jellemezhetik a dadogó gyerekeket. Megnyugtató ugyanakkor, hogy sokféle terápiás megközelítése létezik a dadogás gyógyítására, hiszen így nagyobb biztonsággal lehet megtalálni a legmegfelelőbb gyógymódot a gyermek számára.

Általában azok a terápiák a leghatékonyabbak, amelyekben logopédus és pszichológus szakember is részt vesz. Egyre általánosabb az is, hogy szülőcsoportok keretében a szülőket vagy akár az egész családot is bevonják a gyermek terápiájába. Az hogy egyéni, vagy inkább csoportos foglalkozás javasolt a gyermek számára, mindig egyénfüggő. Ez a terápiás módszer megválasztására is érvényes. A dadogó gyermek személyisége, életkora és a családi környezete mind-mind olyan tényező, amit fontos mérlegelni a terápia megválasztásakor. Ebben szakember tud megfelelő eligazítást nyújtani.

Egy vidéki középiskolában tanító, pályakezdő tanár vagyok, egy 25 főt számláló osztály osztályfőnöke. Egyre gyakrabban veszek észre kaparás, vagdosás okozta sebhelyeket egyes diákjaimon, főként a lányokon. Nagyon nehéz velük erről beszélni, és tanácstalan vagyok, hogyan segíthetnék nekik. Az lenne a kérdésem, hogy miért csinálják ezt? Én, mint tanár hogyan tudnék beavatkozni?

Kedves Éva!

A „vagdosás” illetve a bőr kaparása az önsebzés témakörébe tartozik, a probléma mellett valóban nem lehet elmenni. Serdülőkorban sajnos igen gyakori jelenség, az önsebzés egyes kutatók szerint a 11 és 25 év közötti korosztályt érinti a leginkább. Az életkori átlag a tanulmány szerint 13 év, tehát az önsebzés gyakran már az általános iskolában kezdődik!

Az önsebzés eszközei lehetnek: kés, penge, köröm, gemkapocs, rajzszög, vagy üveg, amikkel  a gyerekek a karjukat, a bokájukat, a lábszárukat, vagy a csuklójukat sértik meg. Kevésbé gyakori, de előfordul, hogy a törzsön, a felkaron, vagy a belső combokon jelennek meg a sebek. Ahogy Ön is tapasztalja, a serdülő lányoknál fordul elő leggyakrabban az önsebzés, titokban, rendszerint heti egy vagy két alkalommal.

Hogy mi készteti arra a fiatalokat, hogy önmagunkon sebet ejtsenek, arra számos elméletet és indokot találunk. Többnyire valamilyen negatív érzés elől menekülnek a gyerekek: dühösek, haragosak, bűntudatuk van, vagy félnek, szoronganak, esetleg a szégyen gyötri őket. Az önvádlás, önbecsmérlés túlzott fajtája gyakori azoknál, akik az önpusztítás valamilyen módját választják. Az is változó, hogy mi váltja ki ezt a negatív érzést. Előfordul, hogy egy régi, nyomasztó emlék hirtelen felbukkanása, vagy egy aktuális, nehéz helyzettel való megküzdés sikertelensége okozza a kortársakkal való kapcsolatokban vagy a szülőkkel kialakuló konfliktusoknál, esetleg iskolai kudarcnál.

Az önsebzés segít az elkövetőknek megküzdeni a negatív érzésekkel, a fizikai fájdalom eltereli a figyelmet a belső, érzelmi fájdalomról. Az önsebzők arról számolnak be, hogy könnyebben tudnak megküzdeni a vérző csuklóval, mint a bűntudattal vagy a szégyennel, amit éreznek. Rendkívül szomorúan hangzik mindez. Az önsebzők életében előfordultak traumatikus események: nagyon gyakran szexuális bántalmazás, a szülők halála, az otthon elvesztése, gyámság alá kerülés, gyermekkori elhanyagolás. Elég gyakori az is, hogy az önsebzés valamilyen más mentális kórképpel együtt fordul elő (pl. depresszió, evészavarok, szorongás, poszttraumás stressz-szindróma).

Javaslom, diákjait irányítsa mihamarabb megfelelő szakemberhez! A probléma kezelése klinikai szakpszichológus, illetve gyermek- és ifjúságpszichiáter szakorvos szakértelmét igényli. Ők tudják megfelelően felmérni a tünetek súlyosságát, és állapítják meg a pontos diagnózist, illetve az ennek megfelelő terápiás tervet is ők állítják össze. Amennyiben az önsebzés mellett felmerülnek öngyilkossághoz kapcsolódó gondolatok, úgy haladéktalanul irányítsa diákjait a legközelebbi kórház Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztályára!

Az alábbi ingyenes hívható elérhetőségeken éjjel-nappal lehet segítséget kérni:

116-123 (Lelki Elsősegély Szolgálat)

116-111 (Kék vonal, Gyermek- és Ifjúsági Telefonszolgálat)

06-1-322-1896 (Péterfy Sándor Utcai Kórház Krízis Intervenciós és Pszichiátriai Osztály)

Fotó: Anthony Kelly

Nyolc éves kisfiam ADHD diagnózist kapott. Keveset tudok erről a betegségről. Mit érdemes tudnia egy aggódó szülőnek a hiperaktivitásról?

Kedves Kata!

Hasonló helyzetben sok szülő teszi fel ezt kérdést. Először is tisztázzuk, mi is az ADHD pontosan! A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (angolul: atteintion-deficit hyperactivity disorder, rövidítése: ADHD) gyermekpszichiátriai kórkép, amit a gyermekkor fejlődési zavarai között tartunk számon. Diagnosztizálása viselkedéses tünetek alapján történik, amit gyermek- és ifjúságpszichiáter szakorvos vagy klinikai szakpszichológus végez. A jelenleg alkalmazott mentális betegségeket összegző diagnosztikai kézikönyv (DSM-V) szerint a 7. életév előtt megjelenő betegségről van szó. Három fő tünetcsoportja a figyelemzavar, az impulzivitás, és a motoros nyugtalanság. Megjelenését tekintve három fő típusát különíthetünk el: a főleg figyelemzavarral, a főleg hiperaktivitással, illetve az ezeket kevert módon hordozó típust.

Hogy mi okozza a hiperaktivitást, az a kutatókat is régóta foglalkoztatja. A kórkép kialakulásában a környezeti, a genetikai, és a biológiai tényezők egyaránt szerepet játszanak.

A családvizsgálatokból kiderül, hogy a betegség becsült örökölhetősége 0,7–0,8 % közötti. Az örökletességet igazolják az ikervizsgálatok is, amelyekből kiderül, hogy ha az ikerpár egyik tagja hiperaktív, akkor a zavar 50-90% eséllyel jelenik meg az ikerpár másik tagjánál is. Az örökbefogadott hiperaktív gyermekek családjában ritkább az előfordulása, mint a nem örökbefogadott gyermekeknél.

A biológiai tényezők zavarát okozhatja enyhe agyi károsodás, ami az ADHD esetében a bal féltekét érinti. Ez a károsodás létrejöhet genetikai okból, vagy a terhesség, szülés körüli komplikációk hatására. A hiperaktív gyerekekre általában jellemző, hogy alacsony súllyal születnek, a szülők pedig gyakran oxigénhiányos szülésről, vagy elhúzódó vajúdásról számolnak be. Emellett az agyban az idegsejtek közötti ingerület-átvivő vegyületek szintjén is eltéréseket találtak.

Végül, de nem utolsó sorban említjük azokat az eredményeket, amelyek az ADHD környezeti okaira hívják fel a figyelmet. Léteznek ugyanis olyan elméletek, amelyek szerint hiperaktivitást okozhat a kora gyermekkorban átélt káros stresszhatás, a családi körülmények, konfliktusok, esetleg szülői pszichiátriai kórkép, az egyedül nevelő szülő terhei, valamint a hátrányos társadalmi és gazdasági helyzet is jelenthet kockázati tényezőt. Amerikai kutatók kimutatták, hogy különösen fontos szerepet játszanak a korai kötődési minták, az elhanyagolás, illetve a korai traumák, mindezek ugyanis hatással vannak az agy fejlődésére, egy-egy trauma okozhatja az agy kémiai működésének megváltozását.

Gyermekünk nehezen számol, megállapították, hogy diszkalkúliás. Mire számíthatunk hosszú távon, hogyan befolyásolja a fúnk tanulási sikerességét a későbbiekben?

Kedves Myriam!

A válasz nem egyszerű. Annyit biztosan tudunk, hogy a matematikai problémák, és az alacsony szintű számolási teljesítmény különböző készségek fejletlensége miatt jelentkezik. Ezek között megtalálhatók olyanok, amik kifejezetten a matematika tanulást érintik, de akadnak olyanok is, amik nem a számoláshoz kapcsolódó területen okoznak problémát. Ilyenkor sajnos előfordul, hogy a gyermek egyre kevésbé tud megfelelni a követelményeknek matematikából, sőt a többi tantárgyban is gyengébben teljesíthet. Ilyen például, amikor a gyenge téri tájékozódás miatt a térképolvasás nehézséget jelent földrajzból, miközben más tananyagrészekben a gyermek jól teljesít. Ugyanígy jelentkezhet gyenge teljesítmény történelem órán az évszámokkal kapcsolatos tananyagrészeknél. Ám van, amikor a gyermek képes kompenzálni súlyos elmaradásokat is kiemelkedő emlékezetével, jó logikai képességével, és a probléma leginkább csak a matematikai számolásos helyzetekben tűnik fel.

Mivel a matematikai ismeretszerzés kiemelt szerepet kap az egyszerű hétköznapi helyzetekben, mindenképpen szükséges ismerni az egyéni korlátokat.

Általános elmondható, hogy a diszkalkúlia negatívan befolyásolhatja az iskolai tanulási teljesítményt, ezért a hatékony és intenzív terápia kiemelt fontosságú. A sikerességet azonban nemcsak a terápiás lépések, hanem a motivációs és érzelmi viszonyulások is meghatározzák. A terápia során tehát érdemes azzal a fókusszal is dolgozni a gyermekkel, ami a tanulásban való önállóságot, az ismeretelsajátítást, a kudarctűrést, és az iskolai sikerélmények megszerzését is támogatja.

Kiderült, hogy a gyermekem diszkalkuliás. Az otthoni gyakorláshoz a Dyscalculine Számolólapokat javasolta a fejlesztő, amivel elég jól haladunk. Ha ilyen szépen fejlődik, mennyi ideig szükséges a terápia?

Kedves Kata!

Az intenzív, több érzékszervet is megmozgató gyakorlás valóban felgyorsítja a javulás ütemét. Az Ön által említett számolólap rendkívül korszerű segédeszköz, a használatával mindenképpen gyorsabban lehet haladni a hagyományos matekozáshoz képest.

A gyermek fejlődésének folyamatos követése rendkívül fontos. A gyermekét nem csak akkor kell megvizsgálni, amikor elkezdi a terápiát, hanem javasolt negyed- vagy félévente újra és újra felmérni, mennyit fejlődtek azok a képességek, amelyek miatt kialakult a számolási zavara. Ha a matek okoz problémát, nem csak azt kell vizsgálni, hogy megy neki az összeadás vagy a szorzás, hanem azt is, hogy az említett műveletek elvégzéséhez szükséges vizuális figyelem, az emlékezet, az analizáló és szintetizáló képesség, a téri tájékozódás, a mozgásos, és egyéb funkciók hogyan működnek, és igényelnek-e támogatást.

Arra fel kell készülni, hogy a terápia lassú és több évig is eltarthat, azonban az eredményei már az első időszakban látványosak, ha a gyakorlás intenzív, és a gyermek szívesen végzi. Kezdetben a terápia fárasztó lehet, de ez szerencsére később elmúlik. Az Önök által használt Dyscalculine Program remek választás, arra azonban érdemes odafigyelni, hogy amit lát a gyermek a számolólapokon, az mindig tárgyak formájában is ott legyen előtte, hogy megérinthesse, mozgathassa őket, és téri struktúrákat alkothasson belőlük. Ha nem is lehet pontosan megjósolni, meddig tart majd a terápia, ne feledje, gyermeke kitartó gyakorlással hamar felzárkózik majd a többiekhez!

Hat éves kisfiam szorongó alkat, és kutyaterápiát javasoltak a tünetek enyhítésére. Tényleg alkalmas ez a terápia arra, hogy nyitottabbá váljon, és szívesebben barátkozzon a társaival?

Kedves Márta!

A kutyákat a gyermekek többsége szereti, velük sokkal könnyebben teremtenek kapcsolatot a szorongó gyerekek. Valóban igaz, hogy a kutyán keresztül a legzárkózottabb gyermekhez is közel kerülhetünk, a kutya simogatása önmagában véve is terápiás hatású, hiszen az állat feltétel nélkül viszonozza az iránta táplált szeretetet, ami gyógyító hatású. A túlmozgásos, agresszív gyerekeket megnyugtatja, a szorongó típusokat feloldja.
A kutyaterápia során a gyerekek önállóan irányítják, mozgatják az erre kiképzett, nyugodt természetű kutyát, és megtanulnak az állatnak rövid, határozott utasításokat adni. A gyerekeknek a siker érdekében jobban kell figyelnie, összpontosítania, az állat irányításakor pedig az önbizalmuk is nő, és magabiztosabbak lesznek. Nem csak a szorongó, de a nem, vagy alig beszélő, sőt a kevésbé harmonikusan mozgó gyerekeket is cselekvésre, beszédre készteti a kutya, illetve a vele való kapcsolatteremtés vágya.

Nincs abban semmi újdonság, hogy a gyermekek fő motiváló eszköze a játék, a játéktevékenységet minden gyermek imádja. Kutya segítségével nemcsak a viselkedés, hanem a tanuláshoz szükséges készségek is fejlődnek, amikor mozgást és utánzást, memóriát, figyelmet és testsémát is fejlesztő játékokat játszanak.
A foglalkozásokon alapvető követelmény a türelem megtanulása, illetve a társakra és a kutyára való odafigyelés elsajátítása. A kutyával való együttműködés az önfegyelmet is erősíti. Valóban sokoldalú és kifejezetten jótékony hatású terápiás formáról van tehát szó, amit jó szívvel ajánlok gyermeke számára.

Fotó: Harris County Public Library

1 / 3 oldal123