Ádám fiam most első osztályos, csípőficammal született, mégsem szűrték ki gyógytestnevelésre. Mit tegyek, ha azt szeretném, hogy gyógytestnevelésre járjon?

Kedves Éva!

Nagyon jó döntés, hogy szeretné gyógytestnevelésre járatni Ádámot, hiszen a gyógytestnevelési foglalkozásokon kiemelten foglalkozunk a csípő körüli izmok mozgatásával, ami gyermekének kiváló segítség. Érdemes tudni, hogy gyógytestnevelés helyretett csípőficam esetén ajánlott. Csípőficamnál legfőbb célunk a csípő körüli izmok erősítése, a távolító izmok mozgatása, a csípőízület egészséges helyzetének fenntartása.

Javaslom, Ádámmal együtt keressék meg az iskolaorvost, aki tudni fogja, milyen foglalkozás a legmegfelelőbb számára, szükség esetén pedig szakorvosi vizsgálatra is beutalót ad.

Imádom a két és fél éves kisfiamat, viszont nem tudom tovább nézni azt a rumlit, amit minden egyes étkezés alkalmával csinál. Kanalat már tud használni, néha még az ujjacskáival azért rásegít, de ha egy percig nem nézek oda, minden a földre kerül a tányérjáról. Van egy kisöccse és egy nagyobb testvére, így a figyelmem megoszlik a három gyermek között. Képtelenség csak őrá koncentrálnom, bármennyire is szeretném. Mivel tudom elérni, hogy ne kelljen minden evés után feltakarítanom a konyhát? Rá tudom szoktatni valahogyan, hogy ne dobálja szét az ételt?

Kedves Zsuzsa!

Három kisgyermek nevelése mellett valóban nem egyszerű még a háztartás makulátlanságára is ügyelni, pláne ha a kicsi előszeretettel dobálja az ételt. Íme, néhány tanács, amivel talán sikerül megszelídíteni a kisfiát, mindenekelőtt legyen türelmes.

Bosszantó vagy sem, két esztendős gyermeke éppen a kísérletezés szakaszában jár. A kisbabák 12-14 hónapos korukban kezdenek el először kísérletezni a gravitációval, ilyenkor leejtik, ledobálják a tárgyakat, és tekintetükkel kísérik, ahogy az a földre pottyan. Kis tudósként ők így fedezik fel a világot, a saját tapasztalataik segítségével. A gravitáció felfedezését követően bővül a kör, és elkezdenek az anyagokkal is kísérletezni. Észreveszik például, hogy a folyékony spenótnak más állagú, mint a krumpli, vagy a sült hús. Ezek az ételek egyrészt ügyetlenségből is landolhatnak a ruhájukon vagy a parkettán, másrészt amikor kísérleteznek és az étel maszatolásával tapasztalatokat gyűjtenek, az idegrendszerüket is stimulálják. A kezükre, majd az etetőszékre kent, végül a földön landoló spenót-adagok mind-mind csupa új tapasztalást nyújtanak számukra a világ és a benne található dolgok működéséről. Gyermeke fegyelmezésében legyen mértékletes, hisz a picúr nem azért csinálja a rumlit a konyhában, hogy Önt idegesítse, csupán a világ működéséről gyűjt ilyen úton is információt. Ő még kicsi ahhoz, hogy felmérje, hogy a földre kerülő piszkot bizony pluszmunka árán kell eltakarítani anyának.

Ami a kulturált étkezésre szoktatást illeti, javaslom a fokozatosságot, és a magyarázatok alkalmazását. A „nem, nem szabad” és hasonló tiltások pont a kétéves korban járó, függetlenségükkel kísérletező gyermekek esetében kevéssé szoktak működni, így bár lehet ezzel is próbálkozni, én nem ajánlom. Ennél jobb, ha legközelebb megmutatja neki, hogy mit vár el tőle. Gyengéden tegye például a kisfiú kezét az etetőszékre, amikor ő épp szórni készül valamit a földre, és fűzzön hozzá egy egyszerű magyarázatot: „Amikor a földre dobod a krumplit, a parketta piszkos lesz, és időbe, energiába kerül eltakarítani”. Legyen vele határozott, de kedves, amikor a helyes viselkedésre tanítja! Ne várjon el tőle túl hamar eredményeket, hagyjon bőven időt arra, hogy kisfia megértse az Ön kérését. Emellett érdemes lehet olyan körülményeket is teremteni számára – a konyhán kívül – ami biztonságosabb teret enged a gyermek kísérletező kedvének.

Az oviban a középsős kislányom is részt vesz az idei logopédiai szűrésen. A szülői értekezleten elmagyarázták, hogy a helyes kiejtést és a beszéd több területét is vizsgálják ilyenkor. Ha kiderül, hogy a gyermekemnek terápiára van szüksége, hová fordulhatok segítségért?

Kedves Imola!

A középső csoportosokat, különösen az ötödik életévüket betöltött óvodás gyermekeket a logopédusok mindig megvizsgálják, akkor is, ha egyébként ezt semmi nem indokolja. Ilyenkor több mindent is megfigyelnek, hogy pontosan kiderüljön, milyen területen van szükség terápiás segítségre, amennyiben ez indokolttá válik. Leggyakrabban a helyes kiejtés területén igénylik a legtöbb fejlesztést a kicsik, de természetesen sok más területen is előfordulhatnak kisebb-nagyobb elmaradások. Ilyen például a hang rekedtsége, vagy amikor a nagymozgások, és a finommozgások kialakulása késik, esetleg a beszédértésben vagy bizonyos részképességekben mutatkozik lemaradás. Minél korábban kerül sor a szűrésre, annál nagyobb az esély arra, hogy időben fedezik fel a problémákat. Ilyenkor még sokkal hatékonyabban lehet kezelni ezeket, és legtöbbször iskolás korra már rendeződnek is az elcsípett vadhajtások.

Valóban érdemes alaposan körbejárni a terápiás lehetőségeket, amennyiben a szűrés alapján ez indokolttá válik. Budapesten a gyermekek ellátása kerületenként szerveződik. Az óvodák és az iskolák többségébe a hét bizonyos napjain kijár logopédus, aki kiscsoportos foglalkozások keretében helyben foglalkozik a gyermekekkel. Vannak azonban olyan terápiák is, melyeket nem ezekben az intézményekben, hanem egy arra alkalmasabb helyen tartanak. Erről az óvodában szűrést végző logopédus tud részletes felvilágosítást adni. A személyre szabott tanácshoz a szakembernek ismernie kell a helyi adottságokat is, hiszen a gyermek nehézségei, a terápia típusa, a szakember ellátottság, a terápiában résztvevő gyerekek létszáma, és a helyi feltételek mind meghatározóak a döntés szempontjából.

Egy vidéki középiskolában tanító, pályakezdő tanár vagyok, egy 25 főt számláló osztály osztályfőnöke. Egyre gyakrabban veszek észre kaparás, vagdosás okozta sebhelyeket egyes diákjaimon, főként a lányokon. Nagyon nehéz velük erről beszélni, és tanácstalan vagyok, hogyan segíthetnék nekik. Az lenne a kérdésem, hogy miért csinálják ezt? Én, mint tanár hogyan tudnék beavatkozni?

Kedves Éva!

A „vagdosás” illetve a bőr kaparása az önsebzés témakörébe tartozik, a probléma mellett valóban nem lehet elmenni. Serdülőkorban sajnos igen gyakori jelenség, az önsebzés egyes kutatók szerint a 11 és 25 év közötti korosztályt érinti a leginkább. Az életkori átlag a tanulmány szerint 13 év, tehát az önsebzés gyakran már az általános iskolában kezdődik!

Az önsebzés eszközei lehetnek: kés, penge, köröm, gemkapocs, rajzszög, vagy üveg, amikkel  a gyerekek a karjukat, a bokájukat, a lábszárukat, vagy a csuklójukat sértik meg. Kevésbé gyakori, de előfordul, hogy a törzsön, a felkaron, vagy a belső combokon jelennek meg a sebek. Ahogy Ön is tapasztalja, a serdülő lányoknál fordul elő leggyakrabban az önsebzés, titokban, rendszerint heti egy vagy két alkalommal.

Hogy mi készteti arra a fiatalokat, hogy önmagunkon sebet ejtsenek, arra számos elméletet és indokot találunk. Többnyire valamilyen negatív érzés elől menekülnek a gyerekek: dühösek, haragosak, bűntudatuk van, vagy félnek, szoronganak, esetleg a szégyen gyötri őket. Az önvádlás, önbecsmérlés túlzott fajtája gyakori azoknál, akik az önpusztítás valamilyen módját választják. Az is változó, hogy mi váltja ki ezt a negatív érzést. Előfordul, hogy egy régi, nyomasztó emlék hirtelen felbukkanása, vagy egy aktuális, nehéz helyzettel való megküzdés sikertelensége okozza a kortársakkal való kapcsolatokban vagy a szülőkkel kialakuló konfliktusoknál, esetleg iskolai kudarcnál.

Az önsebzés segít az elkövetőknek megküzdeni a negatív érzésekkel, a fizikai fájdalom eltereli a figyelmet a belső, érzelmi fájdalomról. Az önsebzők arról számolnak be, hogy könnyebben tudnak megküzdeni a vérző csuklóval, mint a bűntudattal vagy a szégyennel, amit éreznek. Rendkívül szomorúan hangzik mindez. Az önsebzők életében előfordultak traumatikus események: nagyon gyakran szexuális bántalmazás, a szülők halála, az otthon elvesztése, gyámság alá kerülés, gyermekkori elhanyagolás. Elég gyakori az is, hogy az önsebzés valamilyen más mentális kórképpel együtt fordul elő (pl. depresszió, evészavarok, szorongás, poszttraumás stressz-szindróma).

Javaslom, diákjait irányítsa mihamarabb megfelelő szakemberhez! A probléma kezelése klinikai szakpszichológus, illetve gyermek- és ifjúságpszichiáter szakorvos szakértelmét igényli. Ők tudják megfelelően felmérni a tünetek súlyosságát, és állapítják meg a pontos diagnózist, illetve az ennek megfelelő terápiás tervet is ők állítják össze. Amennyiben az önsebzés mellett felmerülnek öngyilkossághoz kapcsolódó gondolatok, úgy haladéktalanul irányítsa diákjait a legközelebbi kórház Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztályára!

Az alábbi ingyenes hívható elérhetőségeken éjjel-nappal lehet segítséget kérni:

116-123 (Lelki Elsősegély Szolgálat)

116-111 (Kék vonal, Gyermek- és Ifjúsági Telefonszolgálat)

06-1-322-1896 (Péterfy Sándor Utcai Kórház Krízis Intervenciós és Pszichiátriai Osztály)

Fotó: Anthony Kelly

Nyolc éves kisfiam ADHD diagnózist kapott. Keveset tudok erről a betegségről. Mit érdemes tudnia egy aggódó szülőnek a hiperaktivitásról?

Kedves Kata!

Hasonló helyzetben sok szülő teszi fel ezt kérdést. Először is tisztázzuk, mi is az ADHD pontosan! A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (angolul: atteintion-deficit hyperactivity disorder, rövidítése: ADHD) gyermekpszichiátriai kórkép, amit a gyermekkor fejlődési zavarai között tartunk számon. Diagnosztizálása viselkedéses tünetek alapján történik, amit gyermek- és ifjúságpszichiáter szakorvos vagy klinikai szakpszichológus végez. A jelenleg alkalmazott mentális betegségeket összegző diagnosztikai kézikönyv (DSM-V) szerint a 7. életév előtt megjelenő betegségről van szó. Három fő tünetcsoportja a figyelemzavar, az impulzivitás, és a motoros nyugtalanság. Megjelenését tekintve három fő típusát különíthetünk el: a főleg figyelemzavarral, a főleg hiperaktivitással, illetve az ezeket kevert módon hordozó típust.

Hogy mi okozza a hiperaktivitást, az a kutatókat is régóta foglalkoztatja. A kórkép kialakulásában a környezeti, a genetikai, és a biológiai tényezők egyaránt szerepet játszanak.

A családvizsgálatokból kiderül, hogy a betegség becsült örökölhetősége 0,7–0,8 % közötti. Az örökletességet igazolják az ikervizsgálatok is, amelyekből kiderül, hogy ha az ikerpár egyik tagja hiperaktív, akkor a zavar 50-90% eséllyel jelenik meg az ikerpár másik tagjánál is. Az örökbefogadott hiperaktív gyermekek családjában ritkább az előfordulása, mint a nem örökbefogadott gyermekeknél.

A biológiai tényezők zavarát okozhatja enyhe agyi károsodás, ami az ADHD esetében a bal féltekét érinti. Ez a károsodás létrejöhet genetikai okból, vagy a terhesség, szülés körüli komplikációk hatására. A hiperaktív gyerekekre általában jellemző, hogy alacsony súllyal születnek, a szülők pedig gyakran oxigénhiányos szülésről, vagy elhúzódó vajúdásról számolnak be. Emellett az agyban az idegsejtek közötti ingerület-átvivő vegyületek szintjén is eltéréseket találtak.

Végül, de nem utolsó sorban említjük azokat az eredményeket, amelyek az ADHD környezeti okaira hívják fel a figyelmet. Léteznek ugyanis olyan elméletek, amelyek szerint hiperaktivitást okozhat a kora gyermekkorban átélt káros stresszhatás, a családi körülmények, konfliktusok, esetleg szülői pszichiátriai kórkép, az egyedül nevelő szülő terhei, valamint a hátrányos társadalmi és gazdasági helyzet is jelenthet kockázati tényezőt. Amerikai kutatók kimutatták, hogy különösen fontos szerepet játszanak a korai kötődési minták, az elhanyagolás, illetve a korai traumák, mindezek ugyanis hatással vannak az agy fejlődésére, egy-egy trauma okozhatja az agy kémiai működésének megváltozását.

Gyermekünk nehezen számol, megállapították, hogy diszkalkúliás. Mire számíthatunk hosszú távon, hogyan befolyásolja a fúnk tanulási sikerességét a későbbiekben?

Kedves Myriam!

A válasz nem egyszerű. Annyit biztosan tudunk, hogy a matematikai problémák, és az alacsony szintű számolási teljesítmény különböző készségek fejletlensége miatt jelentkezik. Ezek között megtalálhatók olyanok, amik kifejezetten a matematika tanulást érintik, de akadnak olyanok is, amik nem a számoláshoz kapcsolódó területen okoznak problémát. Ilyenkor sajnos előfordul, hogy a gyermek egyre kevésbé tud megfelelni a követelményeknek matematikából, sőt a többi tantárgyban is gyengébben teljesíthet. Ilyen például, amikor a gyenge téri tájékozódás miatt a térképolvasás nehézséget jelent földrajzból, miközben más tananyagrészekben a gyermek jól teljesít. Ugyanígy jelentkezhet gyenge teljesítmény történelem órán az évszámokkal kapcsolatos tananyagrészeknél. Ám van, amikor a gyermek képes kompenzálni súlyos elmaradásokat is kiemelkedő emlékezetével, jó logikai képességével, és a probléma leginkább csak a matematikai számolásos helyzetekben tűnik fel.

Mivel a matematikai ismeretszerzés kiemelt szerepet kap az egyszerű hétköznapi helyzetekben, mindenképpen szükséges ismerni az egyéni korlátokat.

Általános elmondható, hogy a diszkalkúlia negatívan befolyásolhatja az iskolai tanulási teljesítményt, ezért a hatékony és intenzív terápia kiemelt fontosságú. A sikerességet azonban nemcsak a terápiás lépések, hanem a motivációs és érzelmi viszonyulások is meghatározzák. A terápia során tehát érdemes azzal a fókusszal is dolgozni a gyermekkel, ami a tanulásban való önállóságot, az ismeretelsajátítást, a kudarctűrést, és az iskolai sikerélmények megszerzését is támogatja.

3 / 28 oldal12345...1020...Utolsó »