Azt vettem észre, hogy a tizenhat éves lányom késő este titokban kijár enni éjszaka a konyhába. Nagyon szégyelli, nem is igen merem szóba hozni. Mekkora bajt jelent ez? Lehet, hogy zugevő?

Kedves Szandra!

Ennyi információ alapján nehéz megállapítani, hogy ez tényleg gond-e, és ha igen, mekkora. Az éjszakai étkezés lehet rossz szokás, vagy a fiatal életmódjából adódó következmény. Ha lánya napközben nagyon elfoglalt, vagy nincs ideje enni, akkor ezt valamikor be kell pótolni.

Annak alapján azonban, hogy Ön szégyent, titkot említ, arra lehet gondolni, hogy ennél összetettebb a helyzet. Mindenképpen tanácsos „szóba hozni”, és ha otthon nem sikerül megoldani, akkor fontos szakember segítségét kérni, már csak azért is, hogy elejét vegyék a komolyabb problémáknak.

A zugevés rejtett étkezési zavar, amelynek mindig lelki okai vannak. Az ilyen problémákkal küzdők általában nem szeretnek társaságban enni. Ennek különböző okai lehetnek, így például, ha eleve túlsúllyal küzd az illető, akkor megpróbálja a környezete előtt eltitkolni azt, hogy mennyit eszik. „Óh, én alig eszem valamit, mégis hízom” – szokták ilyenkor mondani. Vagy, ha a hozzátartozók figyelik a diétát, akkor ez alól igyekszik valahogy kibújni az érintett. Gyakori jelenség, hogy a napi, vagy állandósult feszültségek kezelésére használja valaki az étkezést. Általánosságban elmondható, hogy az elégtelen stresszkezelés mindig része a zugevésnek, és az gyakran tolódik a késő esti, vagy éjszakai órákra, amikor senki nem látja. Miközben titok és szégyen övezi az ilyen tevékenységet, mégsem szabad ennek a titkolózásnak teret adni. Ha valamiből tabut csinálunk, az csak tovább ront a helyzeten.

Az étkezési zavar önmagában is arra utal, hogy valamilyen megoldatlan problémával küzd az ember.  Javaslom, beszélgessenek őszintén a helyzetről, és hogy mi állhat a hátterében, illetve vegyék sorra a segítségkérés lehetőségeit is! Tartsa szem előtt, hogy az étkezés magánügy, és mindenkinek magának kell megtanulni kontrollálni annak idejét, minőségét, és mennyiségét. Mindenképpen érdemes elkerülni azt, hogy az ezzel kapcsolatos felelősséget valaki más vegye át, ezért semmiképpen sem tanácsos ellenőrizgetni senki étkezését.

Fotó: Horizontal Integration

Hallottam, hogy a szókincs bővítésével is elő lehet segíteni, hogy a gyerekek minél hamarabb szépen kezdjenek el beszélni. Hogyan tanítsak a három éves kislányomnak új szavakat? Mekkora szókincs elegendő ebben a korban?

Kedves Gizi!

Valóban igaz, hogy ahhoz, hogy a beszéd meginduljon, és a gyermekek mondatokat alkossanak, szükséges, hogy legyen egy alapszókincsük, amit a mondatalkotáshoz használnak. A szavak tanításához a mindennapok rengeteg lehetőséget nyújtanak, érdemes kihasználni ezeket! A kislányuknál a szótanítást játékosan kezdjék! Ne azt várják tőle, hogy mindig megismételje, amit mondanak neki, arra sem kell külön felhívni a figyelmét, ha éppen szavakat szeretnének tanítani neki! Csupán annyi a teendőjük, hogy amit lát és hall a gyermek, azt nevezzék meg! Ezt a legtöbbször mondatba foglalva érdemes megtenni, pl.: „Milyen szépen fütyül a madár a faágon!”. Ám lehetséges, hogy ez még kevés neki ahhoz, hogy megtanulja, mi az a madár. Így érdemes a fentebb említett mondat után rámutatni és megnevezni, hogy mire gondolunk pontosan, amikor azt mondjuk, „madár”. A kisebb egységeket a gyerekek sokszor könnyebben meg tudják jegyezni. Lehetőleg kerüljék, hogy mindent csak szavakkal mondjanak a gyermeknek, hiszen akkor lassabban fogja szükségét érezni annak, hogy mondatokat alkosson. Ha a gyermek sokáig nem ismétli, nem használja a szavakat, Önök sem lehetnek biztosak abban, hogy érti a jelentésüket, ezért érdemes azzal ellenőrizni, hogy rákérdeznek: „Hol van a madár?”.

Milyen helyzetekben, honnan vegyenek ötletet ahhoz, hogy milyen szavakat tanítsanak a gyermeküknek? Eleinte, kisebb gyermekeknél azoknak a szavaknak a tanítására törekedjenek, amelyeket minden nap használ, amelyekkel minden nap kapcsolatba kerül. A tárgyak, cselekvések megnevezéséhez a közlekedés során, a bevásárlások alkalmával, az étkezéseknél, a meseolvasásnál, képnézegetésnél rengeteg lehetőségünk nyílik, éljenek vele! Ha játékos formában mutatják meg ezeket a dolgokat a gyermeknek, ne erőltessék, hogy ő is mondja, megnevezze ezeket, akkor nem terhelik túl. Ha elfárad, azt úgyis jelezni fogja.  Ha a korosztályhoz képest egyértelműen elmaradás mutatkozik ezen a területen, érdemes minden nap 1,5-2 órát intenzíven a szótanításra fordítani. Lehetőleg ne egyben, hanem több részletben a nap folyamán, így nem érzik majd tehernek.

Másodikos kislányomnak nehezen megy az olvasás, ezért logopédushoz jár. Mostanában többször mesélte, hogy számítógépeztek a fejlesztő foglalkozáson. Ő nagyon örül ennek, én kevésbé. Biztos, hogy ez jó?

Kedves István!

Örömmel olvasom, hogy kislányuk szívesen mesél róla, ami az iskolában történik vele. Ez nagyon fontos, hiszen ilyenkor szerezhetnek tudomást azokról a dolgokról, ami az ő kis világában történik. A gyermek bizalmát azzal nyerhetik el, ha figyelemmel, és türelemmel hallgatják őt és komolyan veszik, bármit mond. Szem előtt tartva persze, hogy amit a gyermek mesél, az a verzió, ahogyan ő élte meg az adott helyzetet, ezért előfordulhat, hogy egy-egy részlet kimarad, és nem teljesen a valósággal egyező módon meséli el, ami történt. Ha meglepő dologról mesél a gyermek, érdemes óvatosan utánakérdezni, hogy pontosan milyen szituációban, hogyan történt az a bizonyos számunkra meglepő dolog.

A logopédiai terápiák során szerencsére egyre gyakrabban fordul elő, hogy a terapeuta számítógépet is használ. Ez a gyerekek motivációját jelentős mértékben növeli, jól átgondolt feladatokkal szinte észrevétlenül lehet fejleszteni egy-egy területet, akár az olvasást is. Ha nyugtalanítónak találják a számítógép használatát, próbálják meg gyermeküktől megtudni, pontosan mit csinál a gépnél, és az óra melyik részében használja azt. Ezekből mind-mind információt szerezhetnek arról, hogy valóban fejlesztési céllal használják-e a számítógépet vagy sem. Amennyiben továbbra is kétségeink vannak, kérdezzék meg a logopédust, miért használják a logopédia foglalkozások alkalmával a számítógépet. Egyre több fejlesztő hatású számítógépes játékot is bevetnek a kollégák, amelyek kiválóan alkalmazhatóak logopédiai problémák javítására.

Bence fiúnk még kisbaba, ő az első gyermekünk, ezért sok időt töltünk azzal, hogy a szakirodalmat böngésszük, mire figyeljünk, hogy egészséges legyen. Legutóbb a nyelési zavarokról olvastam cikkeket. A szakemberek mire hívják fel a figyelmet ezzel a betegséggel kapcsolatban? Kérdezni szeretném, hogy hol lehet még a témában tájékozódni?

Kedves Imre!

Jó hír, hogy az idei évben ennek a nyelési zavaroknak kiemelt figyelmet szentelnek a szakemberek, hiszen a Logopédia Európai Napját ennek a témának szentelik. A konferencián a legfrissebb eredményekkel, és tapasztalatokkal szolgálnak majd az előadók. Érdemes figyelemmel követni az eseményt!

A nyelési zavar, más néven diszfágia az evési, ivási és nyelési rendellenességeket foglalja magába, ami egyébként nemcsak a kisbabákat, hanem minden korosztályt érinthet. Igaz, hogy az idősebbek, és a koraszülött, vagy kis súllyal, esetleg fejlődési rendellenességgel született csecsemők körében gyakoribb. Mielőtt rátérnék a tünetekre, fontosnak tarom megemlíteni, hogy a csecsemők nyelése, és a szopás mechanizmusa más, mint a felnőtteknél. A nyelés már a méhen belüli fejlődés során elkezdődik, fokozatosan fejlődik, a légzés és a nyelés idegrendszeri összehangolása pedig a terhesség vége felé, az utolsó trimeszterben alakul ki. Ezzel szemben a szopás egyfajta reflex tevékenység, nem kell tanulni, velünk született. A csecsemők kezdeti táplálékfelvételét nagyban segíti a szopóreflex, ami azért is működik, mert csecsemőkorban a száj és a garat elhelyezkedése még különbözik a felnőttekétől. Ez segít abban, hogy a kicsi a szopás és nyelés közben levegőt tudjon venni az orrán keresztül. Nagyjából a babák egy éves korára a felnőttekéhez hasonló helyre kerülnek a nyelésben részt vevő szervek.

A csecsemők nyelési zavarának tünetei sokfélék lehetnek. Néhányat közülük könnyebben könnyű észrevenni, de vannak olyanok, amelyek könnyen rejtve maradnak. Feltűnő jele lehet a nyelési zavarnak az étkezések utáni gyakori tejvisszafolyás, illetve annak hosszan tartó fennállása és nagy mennyisége, ami bizonyos mértékig normális jelenség a csecsemőknél. A gyakori félrenyelés, köhögés, az elhúzódó tüdőgyulladás, a táplálkozás közben fellépő hirtelen kékülés egyértelműen a nyelés és légzés egyensúlyának felborulását jelzik. Amennyiben ezek a tünetek súlyvesztéssel, növekedési lemaradással, hosszan tartó evésekkel, és gyenge szopással társulnak, már komolyabb a baj. Ugyanez igaz, ha az orrban, torokban állandóan váladék ül, folyamatos a köhögés, hányás, nyálzás, az étkezések után a visszajövő tej esetleg az orron át távozik, evéskor a levegővétel hangja megváltozik, vagy éppen gyakori a felső légúti hurut, illetve ismeretlen eredetű láz jelentkezik. Ilyenkor érdemes szakemberhez fordulni és kivizsgáltatni, hátha nyelési zavar áll a háttérben. Kérdéseivel logopédushoz, orvoshoz – lehetőleg foniáterhez – vagy szakápolóhoz forduljon bizalommal!

Fotó: Meg Rishel

Gyakran eltöprengek, hogy ha a kisfiam egyszer felnő majd, mi lesz számára a legfontosabb, amire biztosan emlékezni fog velem kapcsolatban? Vannak olyan kutatások, amik választ adnak erre a kérdésre?

Kedves Tímea!

A Time magazinban közétett gyűjtemény egyértelmű választ a kérdésére. Azok a pillanatok a legfontosabbak, amikor a gyermek biztonságban érzi magát, vagy éppen ellenkezőleg fél a szülőtől. Minden gyermek szívében ott él az igény, hogy szüleik, tanáraik megvédjék őket. Emlékezni fognak azokra az estékre, amikor a gondozók segítettek nekik elzavarni az ágy alól a szörnyeket, vagy amikor rémálmukból ébredve megvigasztalták őket. Azt sem felejtik el, amikor betegként ápolták őket. Ugyanakkor rögzülnek azok az emlékek is, amikor félniük kellett valamikor a felnőttől, amikor kiabáltak velük, esetleg bántották őket. Emberek vagyunk, így néha bizony megesik, hogy elveszítjük a fejünket, a legfontosabb viszont az, hogy többségében biztonságos légkört biztosítsunk gyermekeinknek.

Azok a pillanatok szintén nagyon fontosak, amikor egyedül csak ők kaptak figyelmet, amit a szeretet egyik kifejezési módjaként élnek meg. A velük töltött idő természetesen rendkívül jól esik nekik. Még egy ok amellett, hogy minél több időt szenteljenek egymásnak, kapcsolják ki a telefont, tv-t, és játsszanak, beszélgessenek egy jót!

Az is fontos, ahogy a hozzátartozókkal, szeretteinkkel hall beszélni minket a gyermek. A gyerekek figyelik és észrevétlenül másolják, ahogyan másokkal viselkednek szüleik. Ebbe beletartozik az is, ahogyan a párunkról, a szüleinkkel és szüleinkről beszélünk, de az is, ahogy a szomszéd nénit megszólítjuk. A gyermekeknek mindig a szüleik nyújtják az elsődleges modellt!

Ahogy dicséretet, és ahogy kritikát kap a gyermek, szintén rengeteget számít. A gyermek agya olyan, mint a friss cement: rögzít minden benyomást, jót és rosszat is. Ezek a benyomások építik fel később a személyiségünket, és önértékelésük alapjául is ezek a szavak szolgálnak. A szülők fontos feladata az önfegyelemre nevelés, a szabályok betartatása, ugyanakkor figyelni kell arra is, hogy a szavainkat szeretet, biztatás, és pozitív megerősítés hassa át.

A családi hagyományai ugyancsak a legemlékezetesebb örökségek a gyermek számára. A gyerekek szeretik a spontaneitást, de szükségük van a kiszámíthatóságra is. Emlékezni fognak a családi hagyományokra, legyenek azok heti rendszerességű, hétvégi programok, vagy akár a közös nyaralások, karácsonyok, szülinapok.

Fotó: Hanna Lerski

Két kisiskolás fiút nevelő, egyedülálló édesanya vagyok. Tanácsot szeretnék kérni, hogyan tudom az „elektromos kütyük” korában hagyományos értékrendhez hűen nevelni a fiam? Nem szeretném kidobni a gépeket az ablakon, de tartok a negatív hatásoktól. Az osztályban is egyre több gyereknek vannak „menő” eszközei, és az én gyerekeim is ezeket követelik, pedig én nem erre nevelem őket. Milyen szakirodalmat javasol a témában? Angol és német nyelven beszélek, idegen nyelvű könyv is érdekel.

Kedves Hilda!

Sokszor teszik fel nekem a szülők ezt a kétségbeesett kérdést, egyre gyakrabban tapasztalom, hogy mennyire nincs egyedül ezzel a problémával. Egy amerikai szerző könyvét tudom ajánlani Önnek, aki ebben a témában ad szülőknek tanácsokat, ajánlásokat. A szerző Amy McCready, az említett könyv címe pedig „The Me, me, me epidemic – A step by steep guide to raising capablee, grateful kids in an Over-entitled World”.

A könyv elején a szerző karikatúrát jelenít meg a korunk trendjeit követő gyermekről, aki követelőző, tiszteletlen, változékony, hisztis, önző, mély barátságai nincsenek, akaratos, és elsősorban anyagi eszközökkel lelkesíthető. Erre a gyermekre az is jellemző, hogy önbizalma alacsony, az önfegyelem, és a stabil keretek hiányától önmaga is szenved. A szerző szerint az egyre gyakoribb viselkedésproblémák oka, hogy a mai ember a fogyasztói társadalom tagjaként cselekszik, ezt pedig a gyerekek is másolják. Amy McCready megoldást is kínál a szülőknek arra, hogy ebben a társadalomban hogyan neveljenek tisztelettudó, hálás gyermekeket. Lépésről lépésre felépített kézikönyvet kap az olvasó arról, hogyan állítson fel következetes szabályokat és hogyan tartassa be azokat, illetve hogyan tanuljon meg a szülő nemet mondani, és miről ismerje fel azt a helyzetet, amiben nem szabad engednie gyermekének. A könyv Amazonról megrendelhető, illetve e-book formájában a szerző honlapján is megvásárolható.

Fotó: Wayan Vota