Kisfiam két és fél éves, még nem jár közösségbe. Bizonytalanok vagyunk, mennyire lehet fontos számára, hogy minden ugyanabban az időpontban történjen a napirendjében. Gondolok itt az étkezésre, alvásra, játékra stb. A feleségemmel nem élünk túlzottan rendszerezett életet, de a gyerek kedvéért mindent megteszünk.

Kedves Péter!

Az ilyen korú gyerekek életében a napi rutinnak még kitüntetett szerepe van. A ritmus, a kiszámíthatóság fontos számukra, többek között az átláthatóság, a biztonságérzet kialakulásának, és megőrzésének szempontjából is. Tudjuk, hogy a kis lurkók még nem érzékelik úgy az időt, mint a „nagyok”, vagy a felnőttek. Nekik a történések strukturálják a napot. Egy nem túl merev, de stabil rendszer kiegyensúlyozottabbá, nyugodtabbá teszi az életüket. Ez egyébként a nagyobb gyermekekre, sőt a felnőttekre is igaz. Gondoljunk bele, hogy világunkban minden – a szervezetünk és a természet működése is – ritmusra, összehangoltságra épül. Persze, ha néha eltérünk a szabályoktól, az semmi bajt nem okoz, sőt színesíti az életet, és növeli az alkalmazkodó képességet. Ezzel együtt fontosak a napi rutinok, mert megalapozzák azt, hogy az óvodai, később az iskolai élet kihívásait zökkenőmentesen vegyék a nebulók.

 

Fotó: Melanie Cook

Nagyon nehezen megy a matek a 14 éves fiamnak, kiderült, hogy diszkalkuliás. Mára ott tartunk, hogy nem szívesen jár iskolába, ráadásul a tanárok magatartásprobléma miatt is nyaggatják. Nem figyel órán, elmondása szerint nem érti, amit tanulnak. Kell-e gyógyszert szednie a gyermekemnek, ha a fejlesztés nem segít?

Kedves Eszter!

A diszkalkulia önmagában nem igényel gyógyszeres kezelést, korszerű terápiával és megfelelő pedagógiai eljárásokkal hatékonyan kezelhető.  Ezek a kezelések már önmagukban segíthetnek a gyerekeknek a különböző típusú tanulási és figyelemi problémáknál és a helyes számolási stratégiák kialakításában. Ilyenkor csökken a gyermekre nehezedő stressz, és a magatartásproblémák is ritkábban jelentkeznek.

Azonban vannak olyan gyerekek, akiknél a számolási zavar mellett súlyos figyelemzavart,  ADHD-t vagy szorongásos zavart, depressziót is diagnosztizálnak. Ha ezek együtt fordulnak elő a diszkalkuliával, a gyermekpszichiáter gyógyszeres kezelést javasol az ADHD tünetek csökkentésére, esetleg szorongás elleni gyógyszert, vagy antidepresszánst ír fel. Ám ez sem minden figyelem zavarral küzdő gyerkőcnél indokolt. Van, akinél a mozgásterápia már hatékonyan segíti az idegrendszer érését, és nincs szükség gyógyszeres kezelésre. A viselkedési problémákat a szakszolgálatoknál végzett pszichoterápia is mérsékli.  Az iskola- vagy óvodapszichológussal való találkozások ugyancsak növelik  a gyermek önbecsülését, és oldódhat a matematika tanulás miatt átélt stressz is.  Néhány gyermeknél viszont kizárólag az iskolai környezet átalakítása, esetleg az iskolaváltás hoz eredményt. A kisebb tanulói létszámmal indított osztályokban könnyebbé válik a csoportban való matematika tanulás.

Minél több szakember segíti a gyermeket, a szülőt és a tanárait, minél több elfogadást és támogatást kap a gyerkőc – a megfelelő terápia megválasztásával – annál nagyobb esély van arra, hogy a gyermek a saját erőfeszítése révén is megbirkózik a diszkalkulia miatti nehézségekkel.

Nem értem a gyereket. Az egyik nap Csaba a barátja, és kéri, hogy hívjuk át hétvégére, mire megszervezzük, már utálja Csabát, és Csongorral van sülve-főve. Értem, hogy még csak öt éves, de ez normális? Nem képes barátkozni?

Kedves István!

A felnőttek számára sokszor elég rejtélyesnek tűnik, ahogy az óvodás, kisiskolás gyerekek baráti kapcsolataikat szövögetik. Néha már teljességgel követhetetlen, hogy ki, kinek a barátja, ki kit utál, vagy szeret. Különösen a kisebbekre jellemző, hogy gyakran változtatják a véleményüket.

Az óvodás, kisiskolás életszakaszra jellemző, hogy a gyerekek teljesen más szempontok szerint választanak barátokat, mint az idősebbek, vagy a felnőttek. Leggyakrabban azt tekintik barátnak, aki éppen játszik velük, vagy megosztja velük a játékát. Eleinte csak egymás mellett játszanak a gyerekek, miközben megtanulnak egymásra figyelni, saját nézőpontjuktól elvonatkoztatni, empátiát érezni. A másik érzéseinek megértése, komolyan vétele, és visszatükrözése minden barátság alapja. Ennek kialakulása a gyermekek életében hosszadalmas folyamat, és óriási szerepe van a közösségi beilleszkedésben, a szocializációban.

Egyáltalán nem kell tehát megijedni, ha ilyenkor még naponta változnak a barátságok, mert ez természetes része életüknek. Próbálgatják magukat, érzelmeik, aktuális szükségleteik szerint döntenek, ízlelgetik az életet. Nekünk, felnőtteknek csak annyi dolgunk van, hogy nyitottan, mosolyogva figyeljük próbálkozásaikat, és segítünk abban, hogy minél többet tudjanak kortársaik közegében játszani.

Gyermekemnek véletlenül fedezték fel a nyitott gerincet, amikor a gerincferdülését röntgenezték. Mi ez a betegség? A gyógytestnevelés elegendő a teljes gyógyuláshoz?

Kedves Vera!

A nyitott gerinc kialakulásában mind a genetikai, mind pedig a környezeti faktoroknak fontos szerepe van. A csigolyák, amelyek a gerinccsatornát is alkotják, csontos védelmet jelentenek a gerincvelő számára. A magzati idegrendszer fejlődése során az agy és a gerincvelő az ún. velőlemezből képződik, mely normális esetben ún. velőcsővé záródik. Ha a záródás elmarad vagy nem teljes, akkor beszélünk velőcső záródási rendellenességről vagy nyitott gerincről.

Igen, elegendő lehet a gyógytestnevelés a teljes gyógyuláshoz, minden esetben a csigolya körüli izmokat kell megerősíteni, hogy a csigolyákat tehermentesíteni lehessen. Az érintett gerincszakasz izomzatának erősítésével és az izmok, ízületek mozgatásával érhetjük el a gerincre háruló teher csökkenését és a tünetek javulását.

Nyitott gerincnél az ágyéki vagy a háti szakasz a legérzékenyebb, ezért az érintett gerincszakasz erősítése, mozgatása a legfontosabb cél, amit leginkább a hátúszás tesz lehetővé. A hátúszás során erősödnek a csigolyák körüli felületes és mély hátizmok, valamint a hasizmok, amik segítik az egészséges tartás felépítését és megtartását.

Ötödik osztályos kisfiam nagyon jól teljesít a suliban, ezért idén szeptemberben elhoztuk őt egy erősebb iskolába, hogy minél jobban tudjon fejlődni. Sajnos az új osztályban nem érzi jól magát, és romlani kezdtek a jegyei. Teljesen tanácstalanok vagyunk, mit tegyünk. Vigyük vissza a régi iskolába?

Kedves Viola!

Ez bizony valóban nem könnyű helyzet, de egészen biztosan van rá megoldás. A lényeg, hogy most ne kapkodjanak, hanem alaposan gondolják végig az esetleges megoldási lehetőségeket. Gyermekük nagy valószínűséggel nehezen éli meg a mostani változást, elképzelhető, hogy megijedt az eltérő követelményrendszertől, és az új környezettől is. Az ötödik osztály komoly kihívás a legtöbb gyerek számára, sok minden megváltozik az alsó tagozathoz képest.

Mindenekelőtt a kisfiú osztályfőnökével lenne célszerű beszélgetni arról, ő hogy látja a helyzetet, milyen megoldási lehetőségeket lát annak érdekében, hogy a csemete be tudjon illeszkedni a közösségbe. Osztályfőnöki órán jó alkalom lenne beszélgetni erről a tanulókkal is. Érdemes a többi gyermek szüleivel is felvenni a kapcsolatot, és rákérdezni, ők miről hallanak a gyerekektől, és hogyan látják a helyzetet? A beszélgetések kezdeményezésében az iskola pszichológusa is segítségükre lehet, javaslom, keressék fel, ha megtalálható az intézményben! Mielőtt bármit eldöntenek, azt is fontos lenne tudni, gyermekük hogyan viszonyulna az újabb változáshoz.

Arról nem esik szó levelükben, hogy mit szólt a kisfiú, amikor elhozták a megszokott iskolai közegéből? Azt a hibát semmiképpen nem szabad elkövetni, hogy nélküle hozzanak meg egy olyan döntést, ami rendkívül meghatározó számára. Ha az iskola pszichológusa nem elérhető, forduljanak a kerületi Szakszolgálat munkatársaihoz, akik sokat tudnak segíteni abban is, hogyan érdemes belevágni egy ilyen beszélgetésbe, ha bizonytalanok. Ha nincs más megoldás, javaslom, kizárólag gondos előkészítés után térjenek vissza a korábbi iskolához.

A feleségemmel eltérő véleményen vagyunk, hány éves kortól lehet a gyereket otthon hagyni egyedül. Mi a szakértők álláspontja?

Kedves Zoltán!

Ez a kérdés még szakértő szemmel sem olyan egyszerű, hiszen nagyon sok tényezőtől függ a válasz. Azt talán könnyebb meghatározni, hány éves korig biztosan nem javasolt magára hagyni egy gyermeket. A szakemberek állásfoglalása szerint tíz éves kor előtt negyed vagy fél óránál több időt ne legyünk távol („átszaladok a szomszédhoz valamit megbeszélni, leszaladok tejért”), de nyolc-kilenc évesnél fiatalabb lurkót egyáltalán ne hagyjunk magára még ennyi időre sem.

Tíz éves kor után elkezdhetjük tréningezni a gyereket a feladatra. Hogy ezt pontosan mikor kezdjük, az is befolyásolja, hogy gyermekünk milyen habitusú, mennyire megbízható, mennyire önálló. Az is számít, ha félős, vagy inkább kiegyensúlyozott, felelősségteljes, esetleg hajlamos a szétszórtságra.

Első időszakban csak rövid időre hagyjuk magára, előtte pedig alaposan beszéljünk át vele, mi fog történni. Mondjuk el, mikor érkezünk vissza, milyen helyzetekre lehet számítani, kihez fordulhat, ha valami baj van, hagyjunk ott különböző elérhetőségeket, amiket tárcsázhat. Beszélgessünk arról is, milyen aggodalmai vannak a helyzettel kapcsolatban, ha vannak. A lényeg, hogy a gyerek biztonságban érezze magát, illetve, hogy objektív értelemben is teljes biztonságban legyen. A fokozatos törekvés az önállóságra sikerélményt jelent szülőnek, és csemetének egyaránt.

Fotó: Imir Kamberi