Mesterségem címere” – versmondó verseny a XVIII. kerületben beszédterápiára járó gyermekeknek

A FSZEK XVIII. Kerületi Nagykönyvtárában 19 óvodás gyermek mondta el május 10.-én a logopédus segítségével kiválasztott és begyakorolt foglalkozásokkal kapcsolatos versét. A rendezvényt Galgóczy Zoltán alpolgármester úr nyitotta meg. A gyerekeket elkísérték szüleik, testvéreik, az óvodapedagógusaik, vagy néhány esetben nagyszülőjük is. Az egész éves beszédjavító munka eredményeit is tapasztalhattuk: a helyes légzéstechnika, a megfelelő hangképzés sok esetben játékos hangsúlyozással is párosult. Nagy élmény volt nekünk szakembereknek hallgatni a sok szép verset, a bátor versmondókat! A zsűri döntésére várva Turiné Jámbor Rita népzenész, logopédus vezetésével a gyerekek és a logopédusok közös játékkal vezették le a verseny izgalmait.

A verseny szponzorai voltak: Korom család, XVIII. Kerületi Vöröskereszt, Bp. XVIII. Kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata, Hagyományok Háza, FPSZ XVIII. Kerületi Tagintézmény logopédiai munkacsoportja, Zila Kávéház és Étterem, Ments Életet Közhasznú Alapítvány, Hajdú Viktória logopédus.

versmondoverseny_02

A verseny díjazottjai:
1. Fekete Lilien – Eszterlánc Óvoda
Székely Lilla – Szivárvány Óvoda
Bulátkó Baldó – Napsugár Óvoda

2. Nagy Benjámin – Gyöngyszem Óvoda
Rosza Gergely – Evangélikus Óvoda
Balaton Martin – Napraforgó Óvoda

3. Letenyei Kata – Nyitnikék Óvoda
Szabó Zsófia Dorottya – Napraforgó Óvoda
Molnár Barnabás – Mocorgó Óvoda

Különdíjasok:
Cseh Petra és Cseh Flóra – Vándor Óvoda, Madácsi Milán – Vackor Óvoda, Szikora Lili Panna – Csemete Óvoda, Teveli Alíz – Nyitnikék Óvoda, Tanka Sára – Nyitnikék Óvoda.

Gratulálunk a sikeres szerepléshez!

Turiné Jámbor Rita logopédus verse a logopédus mesterségről:versmondoverseny_01

Hókusz pókusz, bagoly, mókus
Mit csinál a logopédus?
Kuckó falán tükör lóg
A tükrében kismanók

Pici szájuk tornáztatják
Fürge nyelvük nyújtogatják
Harangoznak, bajuszt nyalnak,
Kanálnyelvet tartogatnak
Csettintgetve lovagolnak
“Balatonon” vitorláznak

Hóhahó, hóhahó
A nyelvtorna csuda jó!

Fülüket is kihegyezik,
A hangokat felfedezik
Hóhahó, hóhahó
Hangvonatban ülni jó!

Színezzük a képeket,
Mondunk közben szépeket:
Sziszegünk és susogunk,
Jó nagyokat kacagunk
Sok-sok verset tanulunk
Aztán hazaballagunk

Hóhahó, hóhahó
Jól beszélni csudajó!