Hadarás és helytelen mondatalkotás

SZÜLŐI KÉRDÉS:

Felső tagozatos fiam nagyon gyorsan beszél. Kiderült, hogy hadarással van dolgunk, logopédushoz is jár emiatt. Észrevettem, hogy sokszor a mondatokat is eltéveszti. Ha a hadarása javulni fog, a mondatai is helyesebbek lesznek? Várható, hogy javulni fog a teljesítménye az iskolában a terápia hatására?

Kedves Dorina!

A hadarás súlyossága egyénenként változik, ahogy az is, hogy milyen más jellemzőkkel társul. Ha a fia mondatai olykor helytelenek, ez valóban összefügghet a hadarással. Az is gyakran előfordul, hogy a gyermek ilyenkor beszéd közben gyakran habozik, vagy ismétli önmagát. Általában ez a gyerkőcöt nem feszélyezi, hiszen legtöbbször nincs tudatában gyors beszédtempójának, nem lesz emiatt görcsös. Éppen ezért oldottabb légkörben általában fokozódik a hadarás, míg irányított vagy feszültséggel járó helyzetben jobbnak tűnik.

A hadaróknál az is gyakori, hogy az írásuk is rendezetlen. A hadarás egyébként ismert szöveg olvasásakor rendszerint jobban kihallatszik, míg ismeretlen szöveg olvasásakor sokszor nem jellemző, ahogy akkor sem, amikor idegen nyelven beszél.

Az iskolában jellemzően képességeikhez képest alulteljesítenek a hadarók, ugyanis a felületesség, feledékenység, türelmetlenség, gondatlanság általában jellemző rájuk. Viszont az is elmondható róluk, hogy barátkozó természetűek, könnyen építenek szociális kapcsolatokat.

Mivel a terápia sikeressége nagyban függ attól, hogy milyen a figyelemösszpontosítás, illetve hogy milyen mértékű javulást lehet elérni ezen a téren, nehéz megjósolni, hogy milyen területen hoz javulást a terápia. A hadarással való foglalkozás azonban nagyon fontos, így mindenképpen elkerülhető, hogy az abból adódó jellemzők ne állandósuljanak a gyermeknél.