Miért könnyebb egyeseknek az olvasás elsajátítása, mint másoknak? Erre a bonyolult kérdésre régóta keressük a választ. Az intelligencia, az gyakorlás vagy a kemény szorgalom sem elég. A sok erőfeszítés ellenére, vannak olyan körülmények, melyek akadályt jelenthetnek a gyermek számára. A társadalmi-gazdasági helyzet például bizonyíthatóan kapcsolható az olvasási készség elsajátításához. A családi-társadalmi háttértől eltekintve, azok a gyerekek, akiknek gyengébbek a szóbeli kifejezési képességeik, és nehézségeik vannak a hallott szöveg feldolgozásával, küzdelmesen tanulnak meg olvasni. Mi rejlik a különbségek mögött? Hogyan alakítunk át elvont jeleket értelmes hangokká és ez miért megy jobban az egyik gyereknek, mint a másiknak?
Ennek a titoknak a megfejtése motiválja Fumiko Hoeft a Kaliforniai Egyetem kognitív neurológia és pszichiátriai tanszékén végzett munkáját. „Tudjuk kitől örököltük a szemünk színét, az arcvonásainkat, a hajunkat, a magasságunkat. Tán még a személyiségünk eredetéről is van képünk: makacs vagyok, mint anyu, hanyag, mint apu.”- mondja Hoeft. „Minket viszont az érdekel, hogy megvizsgáljuk az agy hálózatait és rájöjjünk, beleszámítva a környezeti hatásokat, hogy hol rejlik, honnét származik az olvasás képessége.
Ez év őszén Hoeft és kollégái közzétették a három éves longitudinális (megfigyelésen-alapuló) tanulmány eredményeit, mely az olvasás-készség fejlődését tanulmányozza neurológiai szempontból. 2008-2009 között Hoeft egy 5-6 éves gyerekekből álló csoporttal dolgozott. Néhányan olyan környezetből jöttek, mely miatt megjósolhatóan olvasási nehézségek merülhetnek fel. A többieknél nem voltak jelen ezek a nyilvánvaló kockázati tényezők. Az agyi CT vizsgálaton kívül megvizsgálták a gyerekek általános gondolkodási képességeit, valamint egy sor más tényezőt is, például, hogy milyen jól tudnak utasításokat követni és milyen koherensen tudják magukat kifejezni. Megvizsgálták a szülőket, és átfogóan elemezték a gyerekek otthoni körülményeit, életét.
Mivel tölti a gyerek otthon az idejét? Gyakran olvasnak neki? Mennyi időt tölt tv-nézéssel? Három évvel később valamennyi gyermekről újra agyi CT készült és olvasási és fonológiai teszteket is végeztek.
Amikor Hoeft számba vette az összes tényezőt, melyet korábban az olvasási nehézségekhez kapcsoltak, mint például a genetikus rizikó, környezeti tényezők, olvasástudás előtti nyelvi készségek, általános kognitív (gondolkodáson alapuló) képességek, azt állapította meg, hogy a gyermek olvasási készségét, bizonyíthatóan egyetlen dolog határozza meg: a fehér állomány az agy egy bizonyos részén a bal temporo-parietális (halánték falcsonti) régióban. A fehér állomány növekedésének nincs jelentősége óvodáskorban, ámde az óvodáskor és a harmadik általános között már nagyon fontos tényező.
Mi is ez a fehér állomány? Olyan, mint az idegek országútja az agyban – olyan utak melyek összekötik az agykéreg különböző részeit az agy felszínével. Az információ elektromos jelek formájában halad át a fehér állományon, elősegítve a kommunikációt az agy különböző részei között: látsz valamit, jelentést adsz neki, értelmezed a jelentést. Hoeft növekedést tapasztalt az „utak” mennyiségében a bal halánték falcsonti régióban, mely központi szerepet játszik a hallott szöveg feldolgozásában, a beszédben és olvasásban. Ahogy Hoeft megfogalmazza: „itt zajlik az a fáradságos munka, amely által a hangokat betűkhöz kötjük, és megfeleltetjük őket egymásnak”. Hoeft eredményei azt mutatják, hogyha a fehér állomány nem növekszik ebben a kritikus periódusban, akkor a gyereknek problémái lesznek a betűk értelmezésével és azok értelmes szavakká alakításával is.
Hoeft mostani felfedezése egy korábbi diszlexiával foglalkozó kutatásához kapcsolódik. A nagyobb idegi aktivitás a jobb prefrontális (homlokcsont mögötti) agykéreg és a fehér állomány eloszlása alapján 72%-os biztonsággal meg lehet állapítani, hogy melyik diszlexiás gyermeknél javul az olvasási készség. Ezt egy fonológiai teszttel, melynek során az agy aktiválódását is mérték, már 90% pontossággal meg lehet határozni.
Az általános IQ szint nem számít, viszont az agyi mintázat speciális elrendeződése kulcsfontosságú.
A kutató csoport új eredményei még ennél is messzebbre vezetnek. Rámutattak a fehér állomány fejlődésének arra a szakaszára, mely meghatározóan fontos az olvasási képességek vonatkozásában. Hoeft valószínűsíti, hogy a hátsó fehérállomány fejlődése az óvoda és harmadik általános közötti korban lévő gyermek környezetének tükröződése. Az otthoné, az iskoláé, az iskolai olvasásoktatásé.
De mi volt előbb, a tojás vagy a tyúk? Hoeft és kollégái még nem tudják eldönteni, hogy a gyerekek saját adottságai miatt fejlődnek jobban a fehér állományi ösvények, ami segít nekik az olvasás elsajátításában, vagy a jó oktatás és a gazdag környezeti hatásoknak köszönhetően erősödnek ezek a kapcsolatok az agyában.
Hoeft és társai nem pusztán a gyermekek olvasás tanulásának neurológiai hátterét vizsgálják, hanem kutatásaik sokkal szélesebb horizontot fognak át. Hogyan kell kicsiknek az olvasást tanítani? Legújabb kutatásuk során a leghatékonyabb tanítási módszerek nyomába eredtek. A gyermekek általában egy jól kijelölt útvonalon haladnak az olvasás megtanulása felé. Első lépés a fonológiai beazonosítás- a hangok felismerése. Utána néhány hangot megtanulnak kiejteni (ez az angolra jellemző, még nem szókép), utána ezt egy betűhöz kapcsolják, ami végül a teljes olvasás képességéhez vezet. Néhány gyermek nem ezt az utat követi. Bizonyos esetekben, azoknak a gyerekeknek, akiknek nehézséget okoz a hangok fonológiai tudatosítása, képesek a fonológiai megértésre. Vannak olyan gyerekek, akiknél a hangok megfejtésével gond van, mégis jól olvasnak. Hoeft szerint – „Ezek a meglepő esetek segíthetnek abban, hogy miként képes az ember ilyen rugalmas módon elsajátítani az olvasást.”
Hoeft különös figyelmet szentelt a rejtőzködő diszlexia kutatásának. Sok esetben ennek a problémának minden jellemzője jelen van egy személynél, mégis kiválóan olvas. Maga Hoeft azt gyanítja, hogy ő is ebbe a csoportba tartozik. Japánban, az iskolában sokat küzdött az olvasással, de soha nem derült fény a probléma valós gyökerére. Meglátása szerint a rejtett diszlexia kulcs lehet a jobb olvasástanuláshoz. A rejtett diszlexiások nehezen birkóznak, az olvasással mégis jól értelmezik a szöveget.
Hoeft kutatásai azt igazolják, hogy a rejtett diszlexia egy speciális hátsó oldali és homlok mögötti agykéreg működésére mutat. Ez a terület felelős a kognitív, azaz a gondolkodási folyamatok végrehajtásért és az érzelmek, vágyak és viselkedés ön-szabályozásáért, mely a rejtett diszlexiások esetén jobban fejlett. Az ok lehet részben genetikus, de az oktatással is összefügghet.
„Ha a végrehajtó funkció segít a gyermekeknek abban, hogy leküzdjék a problémát, akkor az bizony jó hír, mivel ez a működés fejleszthető.”
Számtalan program és kipróbált tanítási módszer van, mely segíthet ezeknek a gyerekeknek az önszabályozás elsajátításában, például Walter Mischel kutatása az elhalasztott jutalmazás elfogadásáról.
Összegezve, Hoeft kutatása azt mutatja, hogy bárhonnan is indul a gyermek képességei terén az óvodában, az ezt követő három évnek meghatározó jelentősége van. Ebben az időszakban lehet megtanítani és megtanulni, hogy miként lehet legyőzni az olvasási nehézségeket. „Ez azt jelenti, hogy ebben a korai szakaszban kell összpontosítani a végrehajtó funkcióra.” Tehát az oktatásban nem elegendő tanulókártyákkal illetve betűkkel és hangokkal dolgozni, különösen azok esetén, akik olvasási nehézségekkel küzdenek, hanem más képességekkel is foglalkozni kell, mint az önszabályozás és a kognitív kontrol (az információ feldolgozása és az ahhoz csatolt viselkedés). Más szóval a helyes olvasástanítás, nem feltétlenül csak az olvasás tanítása, hanem az azt körülvevő képességek erősítése lehet.
(Masters Ágnes fordítása)
Eredeti cím:How Children Learn to Read
New Yorker magazin 2015 február 11.
kép forrása: San José Library
