Lassan javuló artikuláció logopédiai terápia mellett is

SZÜLŐI KÉRDÉS:

Nagycsoportos kislányom még négy hangot nem tud ejteni. Év eleje óta jár az óvodában logopédiára, most pedig a tanév végén járunk és a probléma még mindig nem rendeződött. Mikorra várható a teljes gyógyulás?

Kedves Anna!

Aggodalomra semmi ok, az Ön által említett probléma gyakoribb, mint gondolná és bizony minden gyermeknél más és más a teljes javuláshoz szükséges idő. Sok nagycsoportos gyermeknél tapasztaljuk a kollégáimmal, hogy nehézséget okoz négy, vagy akár több hang ejtése. Nagyon jó, hogy a kislányával logopédus foglalkozik, biztos, hogy szépen haladnak, a javulást pedig nem lehet és nem is érdemes siettetni.

Az, hogy a hangok megtanulása mennyi időt vesz igénybe, sok mindentől függ, éppen ezért nehéz megjósolni. A kívánt eredmény elérése érdekében vegye fel a kapcsolatot a gyermek logopédusával, és beszéljék meg, Ön mit tud tenni az előrehaladás érdekében. Rengeteget számít a haladásban, ha otthon végezhető játékos gyakorlatokkal egészülnek ki a logopédiai foglalkozások. Ha erre még nem került sor, mindenképpen javasolt mihamarabb elkezdeni!