Hallottam már arról, hogy a különböző nevelési stílusok különböző személyiséget alakítanak ki. Szakszerűen megközelítve mik ezek pontosan? Az is érdekel, mi a leghatékonyabb a gyerekek nevelésében?

Kedves Imre!

Többféle tudományos megközelítést ismer a pszichológia a nevelési stílusok területén. Az egyik legismertebb modell az érzelmi odafordulást, és a kontrollgyakorlást, mint két alapvető tényezőt, illetve ezek kölcsönhatásait vizsgálja. Ennek alapján négyféle nevelési stílust különböztetünk meg.

A tekintélyelvű szülő érzelmileg kevésbé hangolódik rá gyermekére, elutasító, ragaszkodik az általa felállított szabályok betartásához, alapvetően büntető típus. Az ilyen szülők gyermeke általában nehezen kezdeményez a kapcsolataiban, visszahúzódó, a fiúk között pedig gyakoribb az agresszív viselkedés. Az ilyen gyerekek önértékelése általában alacsonyabb, illetve bűntudatból fakadó szorongásokkal birkóznak.

Az engedékeny szülő érzelmileg érzékeny ugyan gyermekére, de a korlátok felállításában és fenntartásában következetlen. A gyermekek az érzelmi önszabályozási képességek területén kevésbé sikeresek, gyakran alkalmazkodási problémákkal küzdenek, így gyakrabban tapasztalható viselkedésükben agresszivitás.

Az elhanyagoló szülő nem törődik gyermeke igényeivel, nem állít fel szabályokat, és nem reagál gyermeke szükségleteire sem. Az ilyen gyermekek sokszor impulzívabbak, kielégítetlen függési szükségleteik miatt pedig nehezen kötődnek, kapcsolati készségeik fejlettségében sokszor elmaradnak a kortársaiktól.

Az odaforduló, kevés, de következetes szabályokat állító szülő típus mellett felnövekvő gyermekek általában jól szocializáltak, biztonságban érzik magukat, egészségesen fejődnek. Kérdésére válaszolva, ez a nevelői stílus egyértelműen a legelőnyösebb. Az így nevelt gyerekek jó társas kapcsolatokkal rendelkeznek, teljesítményük képességeiknek megfelelő. Erősségük továbbá, hogy egészséges érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek, és toleránsak másokkal szemben. A személyiség és a viselkedés alakulásában azonban nemcsak a szülői nevelés hatásai érvényesülnek, hanem számos egyéb tényező is, mint például a temperamentumjellemzők, vagy az intézményi szocializációban szerzett tapasztalatok stb. Ezek ugyancsak befolyásolják, hogy egy gyermekből milyen felnőtt válik. Érdemes azonban kiemelt figyelmet fordítani az úgynevezett túlvédő, „over protective” elnevezéssel is illetett szülői magatartásra. Ebben a kapcsolatban a szülő nem engedi gyermekét önállósodni, minden probléma, akadály leküzdésében helyette cselekszik. Ilyen esetekben a gyerek társas kompetenciái, megküzdési stratégiái fejletlenek maradhatnak.