Imádom a két és fél éves kisfiamat, viszont nem tudom tovább nézni azt a rumlit, amit minden egyes étkezés alkalmával csinál. Kanalat már tud használni, néha még az ujjacskáival azért rásegít, de ha egy percig nem nézek oda, minden a földre kerül a tányérjáról. Van egy kisöccse és egy nagyobb testvére, így a figyelmem megoszlik a három gyermek között. Képtelenség csak őrá koncentrálnom, bármennyire is szeretném. Mivel tudom elérni, hogy ne kelljen minden evés után feltakarítanom a konyhát? Rá tudom szoktatni valahogyan, hogy ne dobálja szét az ételt?
Kedves Zsuzsa!
Három kisgyermek nevelése mellett valóban nem egyszerű még a háztartás makulátlanságára is ügyelni, pláne ha a kicsi előszeretettel dobálja az ételt. Íme, néhány tanács, amivel talán sikerül megszelídíteni a kisfiát, mindenekelőtt legyen türelmes.
Bosszantó vagy sem, két esztendős gyermeke éppen a kísérletezés szakaszában jár. A kisbabák 12-14 hónapos korukban kezdenek el először kísérletezni a gravitációval, ilyenkor leejtik, ledobálják a tárgyakat, és tekintetükkel kísérik, ahogy az a földre pottyan. Kis tudósként ők így fedezik fel a világot, a saját tapasztalataik segítségével. A gravitáció felfedezését követően bővül a kör, és elkezdenek az anyagokkal is kísérletezni. Észreveszik például, hogy a folyékony spenótnak más állagú, mint a krumpli, vagy a sült hús. Ezek az ételek egyrészt ügyetlenségből is landolhatnak a ruhájukon vagy a parkettán, másrészt amikor kísérleteznek és az étel maszatolásával tapasztalatokat gyűjtenek, az idegrendszerüket is stimulálják. A kezükre, majd az etetőszékre kent, végül a földön landoló spenót-adagok mind-mind csupa új tapasztalást nyújtanak számukra a világ és a benne található dolgok működéséről. Gyermeke fegyelmezésében legyen mértékletes, hisz a picúr nem azért csinálja a rumlit a konyhában, hogy Önt idegesítse, csupán a világ működéséről gyűjt ilyen úton is információt. Ő még kicsi ahhoz, hogy felmérje, hogy a földre kerülő piszkot bizony pluszmunka árán kell eltakarítani anyának.
Ami a kulturált étkezésre szoktatást illeti, javaslom a fokozatosságot, és a magyarázatok alkalmazását. A „nem, nem szabad” és hasonló tiltások pont a kétéves korban járó, függetlenségükkel kísérletező gyermekek esetében kevéssé szoktak működni, így bár lehet ezzel is próbálkozni, én nem ajánlom. Ennél jobb, ha legközelebb megmutatja neki, hogy mit vár el tőle. Gyengéden tegye például a kisfiú kezét az etetőszékre, amikor ő épp szórni készül valamit a földre, és fűzzön hozzá egy egyszerű magyarázatot: „Amikor a földre dobod a krumplit, a parketta piszkos lesz, és időbe, energiába kerül eltakarítani”. Legyen vele határozott, de kedves, amikor a helyes viselkedésre tanítja! Ne várjon el tőle túl hamar eredményeket, hagyjon bőven időt arra, hogy kisfia megértse az Ön kérését. Emellett érdemes lehet olyan körülményeket is teremteni számára – a konyhán kívül – ami biztonságosabb teret enged a gyermek kísérletező kedvének.
