Ismerje fel a beszéd- és nyelvi fejlődés késésének korai jeleit!

SZÜLŐI KÉRDÉS:

A gyerekem három éves, és még nem beszél. Ez igen aggasztó! Mit tegyek?

Kedves Szülő!

Az ön által említett eset gyakoribb, mint gondolná, sok szülő találkozik hasonló problémával. Aggodalomra semmi ok, arra azonban érdemes odafigyelni, hogy ha a gyermek legkésőbb három éves koráig nem beszél, mindenképpen érdemes szakemberhez, logopédushoz fordulni. A gyermekek beszéd- és nyelvi fejlődésében nagy egyéni különbségek lehetnek, amelyet környezeti és idegrendszeri tényezők egyaránt befolyásolnak. A lányoknál általában két, fiúknál két és fél éves korban kezdődik intenzív változás.

Már három éves kor előtt is jelentkezhetnek tünetek, melyek a beszéd- és nyelvi fejlődés késére utalnak. Már csecsemőkorban érdemes odafigyelni gyermekünk sírására! Sokat elárulhat, hogy mennyire erőtlen, vagy halk például, illetve érdemes megfigyelni azt is, hogy elég változatos-e a gagyogása! Az is fontos, hogyan reagál gyermekünk a beszédhangokra, illetve hogyan bővül a szókincse az első szavak megjelenése után. Szintén sokat elárul az, ahogyan a gyermek beszédértése fejlődik, sőt az is, van-e kedve a mesehallgatáshoz, mondókázáshoz, énekléshez, vagy sem. Ha bármelyik területen felfigyelünk arra, hogy gyermekünk elutasítja, vagy lassan történik változás, fejlődés, esetleg egyik vagy másik területen támogatást igényel, jobb, ha minél korábban felkeresünk egy szakembert.

A kép forrása: Lea Borchert