A szülői kérdőív a gyermek fejlődésének története fontos támpontokat nyújt a fejlesztéshez

Korai fejlesztés hete 2016

Három éves fiam most kezdte az óvodát, vizsgálta őket logopédus. A vizsgálat előtt nekünk, szülőknek is ki kellett tölteni egy kérdőívet a gyerek előéletére vonatkozóan. Mit néznek ilyenkor a gyermeknél? Mi köze van a mászás, állás idejének a beszédéhez?

Kedves Iván!

A logopédiai szűrés célja az elmaradás minél korábbi felismerése, hogy az érintetteknek mihamarabb segítséget tudjanak nyújtani. A három éveseknél a szülői kérdőív is része a szűrésnek, amelyben a gyermek életének főbb fejlődési állomásaira vonatkozó kérdések is szerepelnek, olyanok is, amelyek elsőre nem mutatnak szoros összefüggést a beszéddel. A mozgásfejlődésre vonatkozó kérdések azért lényegesek, mert már régóta ismert a szakemberek körében az a tudás, miszerint a mozgásfejlődés összefüggést mutat a beszéd- és nyelvi fejlődéssel. A babáknál a verbális készségek még nehezen vizsgálhatók, viszont az idegrendszerük állapotáról a mozgásfejlődésük megfigyelésével kaphatunk képet. A kérdőív erre vonatkozó kérdései éppen ezt szolgálják, hogy a szakember lássa, a mozgásfejlődés rendben lezajlott-e. 

A gyermekével végzett szűrés során a logopédus elsősorban a beszéd- és nyelvi fejlődését figyeli. Három éveseknél még kevésbé az artikuláció van előtérben a találkozás során, hanem a korábbi megsegítést igénylő nyelvi elmaradás kiszűrésére fókuszál a szakember. A gyermek szókincsének, grammatikai ismereteinek feltérképezése a cél, valamint a részképességek szűrése, hogy a gyermek életkorának megfelelő szinten állnak-e.

Mindenképpen jó, hogy a gyermekek korai szűrésére is van lehetőség, hiszen így sok érintett hamarabb jut segítséghez, mert a nehézséget a szakember időben észreveszi.