Gyermekünk 2 éves. Előfordul, hogy játék után egyik pillanatról a másikra hisztis lesz, semmi nem jó neki, sír, mintha fájna valamije, nem eszik, csak sírdogál. Ilyenkor lefektetjük, gyorsan elalszik, de akkor is fel-felriad. Mi lehet a gond? Gondoltunk arra, hogy túlpörög, de legutóbb is 2 óra alvás után, majd 2 óra játék után került ebbe az állapotba.

Kedves Mariann!

Ez a helyzet bizonyára nagyon megterheli a családot. A bizonytalanság, és az aggodalom senkinek nem tesz jót, sem a felnőtteknek, sem a csemetének. A folytatás olvasása →

Amióta kisfiam szeptember óta bölcsibe jár, teljesen felborult a napirendje. Reggel 4-kor kel, kipattan az ágyból és máris játszik, rohangászik. A bölcsiben folytatja, ott 11-12 között alszanak 2-3 órát, aztán délután megint játszunk, és este 8 körül alszik el. Lassan kiborulok a hajnali kelésektől. Mit tegyek?

 

Kedves Hanna!

Szerencsére nincs ok az aggodalomra. Remekül ráérzett, mi állhat a probléma hátterében, nincs másról szó, mint hogy kisfiának valóban felborult a megszokott napi ritmusa. Az elmondottak alapján úgy tűnik, hogy számára elegendő az említett mennyiségű alvás. Ha kiszámoljuk, ez azért nem is olyan kevés, hiszen napi 10-12 órát pihenéssel tölt a gyermek. Valószínűleg a kisfia alvásigénye az átlagosnál valamivel kisebb.

Mindenképpen megnyugtató, hogy amikor a kicsi ébren van, játszik, rohangál, akkor sem fárad el. Próbálják ki, mi változik, ha fokozatosan kitolják a lefekvés idejét 1-1 ½ órával! Feltehetően ez átállítja majd a kisfiú ritmusát. Ha kilenc óra körül ágyba bújik, talán az ébredés is kitolódik hat óra környékére.

Figyeljék meg azt is, hogy milyen hatással van gyermekükre az esti fürdés! Lehet, hogy elálmosodik tőle, de az is lehet, hogy frissítően hat rá. A fürdés ügyes időzítésével a lefekvés idejét is lehet szabályozni. Fokozatosan szoktassuk hozzá a csemetét, hogy ébredés után foglalja le magát egy darabig, például mesekönyv nézegetéssel, vagy csendes játékkal. Persze ez egy hosszabb-rövidebb folyamat, ami eltarthat akár az óvodás kor kezdetéig is. Az új szokások megtanulásához a nebulónak is éretté kell válnia. A türelmes kivárás előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét!

Fotó: mike lietz

Kisfiam hat éves lesz, szeptemberben iskolába megy. Még mindig gyakran téveszti a jobb és bal oldalt. Lehet, hogy szüksége van fejlesztésre? Kihez forduljak?

Kedves Éva!

Aggodalomra semmi ok! Gyakrabban fordul elő, mint gondolná, hogy az óvodába járó csemeték még összetévesztik a jobb és bal oldalt. Emiatt még nem kell fejlesztésre járnia. A folytatás olvasása →

Szétmentünk a párommal, és gyermekünk az édesanyjával maradt. Azóta az van, amit ő akar. Én úgy látom, elkényezteti a gyereket, de nem szeretek szólni, mert abból csak veszekedés lesz. El tudja az anya kényeztetni? Vagy legyek türelmes, és eljön majd az “én időm”?

Kedves Géza!

A szülők különválása számtalan nehézség forrása a gyerekek nevelésével kapcsolatban. A folytatás olvasása →

Négy éves, óvodás kislányom beszéde időben kezdett fejlődni, de több hangot még mindig nem tud kimondani. Mikor vigyem logopédushoz?

Kedves Zita!

Ha a gyerekek lassan fejlődnek, az aggódó szülők gyakran nyugtalankodni kezdenek. Szerencsére sok esetben csupán az egyéni fejlődés különbözőségeivel állunk szemben. A logopédiai fejlesztés szerencsére csodákra képes, az ön által említett esetben is jó eredménnyel tudja orvosolni a problémát. A folytatás olvasása →