Négy és fél éves gyermekemet a napokban autizmus spektrum zavarral diagnosztizálták, nagyon lesújtott bennünket a hír. Vajon korábban is kiderülhetett volna, például képalkotó eljárás segítségével? Jól tudom, hogy van ilyen lehetőség az autizmus diagnosztizálásában?

Kedves Éva!

Megértem, hogy nehéz napokat élnek át, gyakran találkozom azzal, hogy a szülők ilyenkor magukat hibáztatják, és bánkódnak, hogy nem hamarabb derült fény a problémára. Fontos tudniuk, hogy két éves kor előtt különösen nehéz az autizmus diagnózisa, hiszen a kórkép olyan viselkedések hiánya vagy megléte alapján állapítható meg, ami teljesen egészséges gyermekeknél is előfordulhat. Egyelőre sajnos gyerekcipőben jár az autizmus korai diagnózisa, de egyre komolyabb eredményeket érnek ezen a területen. A University of North Carolina School of Medicine kutatói hat hónapos babák agyáról készítettek MRI felvételeket, akik testvéreinél korábban autizmust diagnosztizáltak, tehát magas hajlamot mutatnak a betegségre. A kisbabák agyának MRI képeit egy számítógépes algoritmus analizálta és kilenc gyermeknél állapítottak meg ez alapján autizmust. Két éves korukban a gyermekeket utánkövették, ötvenkilencből tizenegy gyermek kapott autizmus diagnózist. Nagy eredmény, hogy a gyermekek 80%-ánál helyesen állapították meg a diagnózist és egyetlen egészséges gyermeket sem diagnosztizáltak tévesen autizmussal. Tehát hamarosan rendelkezésre állhatnak ilyen vizsgálatok is, erre egyelőre azonban még várni kell.