Gimnazista fiam beszédtechnika terápiára jár logopédushoz. Hibásan ejti a hangokat, ők mégis a levegővétellel foglalkoznak az óra nagy részében. Mi ennek az oka?

Kedves Ildikó!

Példa értékű, hogy fia gimnazista létére eljár beszédtechnika órára, ezzel sokat tesz a későbbi szép beszédéért, a befektetett energia biztosan meg fog térülni.

A beszédtechnika tanulása több elemből álló, összetett tevékenység, és rendkívül fontos eleme a helyes légzés elsajátítása és a rendszeres gyakorlása. A légzés élettani folyamat, reflextevékenység, egyben a beszédünk alapja is, ha tudatossá tesszük, a beszédünket is megfelelően tudja támogatni. Ezért olyan fontos, hogy a fia is sokat foglalkozzon ezzel.

Légzésre épül a hangadás, ami a hangok helyes ejtését segíti, nagyobbaknál a hangok ejtésének javítása rendszerint összekapcsolódik a beszédtechnika egyéb területeivel. Mindez együttesen segíti, hogy a kialakított hang minél hamarabb és stabilabban épüljön be a fiatal beszédébe, és mindez egyre kevesebb koncentrációt igényeljen. Ez segít abban, hogy fia a spontán beszéde során is könnyen, külön figyelem nélkül használja a tanult hangokat. Aggodalomra tehát semmi ok, minden a legnagyobb rendben a légzéstechnika alapos gyakorlásával.

Másodikos kislányomnak nehezen megy az olvasás, ezért logopédushoz jár. Mostanában többször mesélte, hogy számítógépeztek a fejlesztő foglalkozáson. Ő nagyon örül ennek, én kevésbé. Biztos, hogy ez jó?

Kedves István!

Örömmel olvasom, hogy kislányuk szívesen mesél róla, ami az iskolában történik vele. Ez nagyon fontos, hiszen ilyenkor szerezhetnek tudomást azokról a dolgokról, ami az ő kis világában történik. A gyermek bizalmát azzal nyerhetik el, ha figyelemmel, és türelemmel hallgatják őt és komolyan veszik, bármit mond. Szem előtt tartva persze, hogy amit a gyermek mesél, az a verzió, ahogyan ő élte meg az adott helyzetet, ezért előfordulhat, hogy egy-egy részlet kimarad, és nem teljesen a valósággal egyező módon meséli el, ami történt. Ha meglepő dologról mesél a gyermek, érdemes óvatosan utánakérdezni, hogy pontosan milyen szituációban, hogyan történt az a bizonyos számunkra meglepő dolog.

A logopédiai terápiák során szerencsére egyre gyakrabban fordul elő, hogy a terapeuta számítógépet is használ. Ez a gyerekek motivációját jelentős mértékben növeli, jól átgondolt feladatokkal szinte észrevétlenül lehet fejleszteni egy-egy területet, akár az olvasást is. Ha nyugtalanítónak találják a számítógép használatát, próbálják meg gyermeküktől megtudni, pontosan mit csinál a gépnél, és az óra melyik részében használja azt. Ezekből mind-mind információt szerezhetnek arról, hogy valóban fejlesztési céllal használják-e a számítógépet vagy sem. Amennyiben továbbra is kétségeink vannak, kérdezzék meg a logopédust, miért használják a logopédia foglalkozások alkalmával a számítógépet. Egyre több fejlesztő hatású számítógépes játékot is bevetnek a kollégák, amelyek kiválóan alkalmazhatóak logopédiai problémák javítására.

Négy éves kislányomnál gótikus szájpadot állapított meg a logopédus. Mit jelent ez pontosan?

Kedves Éva!

Érdemes tudni, hogy a száj belső része mindenkinél más és más. A szájpadlás egyeseknél alacsonyabban, másoknál magasabban helyezkedik el. Önmagában ez, még nem jelent gondot. Az első hallásra furcsán csengő kifejezés azt jelenti, hogy a gyermek szájpadlása magasabban helyezkedik el az átlagosnál, így nagyobb hely marad a szájüregben. A logopédus valószínűleg a hangok képzése és a még nem ejtett hangok fejlesztése kapcsán figyelt fel erre a problémára a gyermekénél.

Az, hogy ez az anatómiai eltérés hogyan befolyásolja a hangképzést, a fejlesztés módját is meghatározza. Bizonyos hangok ejtésénél ugyanis nem elhanyagolható, hogy mekkora résen halad keresztül a levegő. A nyelv erősítése, és a nyelv tartásának javítása kiemelten fontos, ha gótikus szájpad is nehezíti a hangok helyes ejtését. Ha a logopédus ezt észrevette, minden bizonnyal figyelembe veszi a terápia során, további teendő csak akkor merül fel, ha azt a gyermekkel foglalkozó szakember külön jelzi.

Nagycsoportos kislányom még négy hangot nem tud ejteni. Év eleje óta jár az óvodában logopédiára, most pedig a tanév végén járunk és a probléma még mindig nem rendeződött. Mikorra várható a teljes gyógyulás?

Kedves Anna!

Aggodalomra semmi ok, az Ön által említett probléma gyakoribb, mint gondolná és bizony minden gyermeknél más és más a teljes javuláshoz szükséges idő. Sok nagycsoportos gyermeknél tapasztaljuk a kollégáimmal, hogy nehézséget okoz négy, vagy akár több hang ejtése. Nagyon jó, hogy a kislányával logopédus foglalkozik, biztos, hogy szépen haladnak, a javulást pedig nem lehet és nem is érdemes siettetni.

Az, hogy a hangok megtanulása mennyi időt vesz igénybe, sok mindentől függ, éppen ezért nehéz megjósolni. A kívánt eredmény elérése érdekében vegye fel a kapcsolatot a gyermek logopédusával, és beszéljék meg, Ön mit tud tenni az előrehaladás érdekében. Rengeteget számít a haladásban, ha otthon végezhető játékos gyakorlatokkal egészülnek ki a logopédiai foglalkozások. Ha erre még nem került sor, mindenképpen javasolt mihamarabb elkezdeni!

Első osztályos gyerekemnél nyelvlökéses nyelést állapított meg az fogorvos, és logopédushoz irányított bennünket. Sosem hallottam még hasonló betegségről. Mit kell erről tudni?

Kedves Anna!

A nyelvlökéses nyelés kifejezést a szabálytalan nyelésre használjuk, több fajtája is ismert. Hátterében öröklött okok állhatnak, ilyenek például a táplálkozási szokások, az ujjszopásból, vagy a nyelv és a mandulák méretéből adódó sajátosságok, illetve az allergia. A nyelv helytelen mozgása miatt a fogsort folyamatos, intenzív nyomás éri, melynek hatására a fogak elmozdulnak. Ha nem kezelik a nyelvlökéses nyelést, fogrendellenességek alakulhatnak ki, illetve gyakori a beszédhangok helytelen képzése is.

A nyelvlökéses nyelés gyanúját fogorvos, fogszabályozó szakember és logopédus egyaránt megállapíthatja. Ezt követően részletesebb vizsgálatra kerül sor, amikor nyugalmi helyzetben, valamint nyelés és beszéd közben is megfigyeli az orvos vagy a logopédus az arcizmok az ajkak és a nyelv mozgását. A hibásan ejtett hangok azonosítása szintén elsőrendű.

Szeretném megnyugtatni, hogy a nyelvlökéses nyelés terápiák, és a fogszabályozás kiválóan erősítik egymás hatását, és nagyon jó eredményeket lehet elérni velük. A gyógyulás hatékonysága érdekében támogassa gyermekét abban, hogy megértse a kezelés szükségességét, és kedve legyen a rendszeres otthoni gyakorláshoz is, amit egyébként érdemes közösen végezni.

Első osztályos gyerekemnél nyelvlökéses nyelést állapított meg az fogorvos, és logopédushoz irányított bennünket. Miért kell gyermekemnek beszédfejlesztésre járnia emiatt?

Kedves Evelin!

Első hallásra valóban meglepően hangzik, hogy egy fogászati probléma kapcsán a beszédfejlesztés is szóba kerül. Nincs ebben semmi szokatlan, hiszen a fogak egészsége a hangképzésre is befolyással lehet, ami fordítva is igaz. A folytatás olvasása →