Hibátlan olvasás mellett sem emlékszik arra, hogy mit olvasott
Kisfiam idén kezdte a második osztályt. Már tavaly is nagyon jó olvasónak számított, ez idén is megmaradt. Nem cseréli a betűket, jó tempóban, viszonylag gördülékenyen olvas. Viszont hiába olvassa el hibátlanul a hosszabb szövegeket, utána a feladatok megoldása közben olyan, mintha semmire nem emlékezne belőle. Mi lehet ennek az oka? Mit kéne tennem?…
Idegennyelv tanulás olvasási nehézség mellett
Nagyobbik lányom idén kezdte a harmadik osztályt. Bár papírja nincs róla, hogy diszlexiás, de olvasási nehézségei vannak, az írás is nehezen megy neki. Idén kezdték az angol nyelv tanulását. Látszik, hogy ezzel is gondjai vannak. Ugyanakkor tudom, hogy a mai világban nagyon fontos az érvényesüléshez, hogy idegen nyelveket is beszéljenek a fiatalok. Lehetséges, hogy sosem fog jól megtanulni angolul?…
Diszlexiásoknak könnyebbség ha nagyobbak a betűközök?
Negyedik osztályos lányomnál diszlexiát állapítottak meg tavaly, azóta rendszeresen jár fejlesztésre és otthon is sokat gyakorolunk. Több helyen olvastam, hogy a nagyobb betűközökkel írt szövegeket könnyebben tudják olvasni az olvasási zavarral küzdő gyerekek, sőt ez fejleszti az olvasási készségüket is. Ez tényleg igaz?…