Gondolom nem a mi családunkban fordul egyedül elő, hogy a karanténhelyzetben jobban szorong az egész család. Érzem magamon is, hogy nem tudok elég hatékony lenni, a kislányom is visszahúzódóbb, aggodalmaskodó lett. Mivel tudnánk a szorongásunkat csökkenteni?

Kedves Péter! 

Igen, ez valóban így van, az új helyzet és a koronavírus okozta aggodalom felerősítheti mindenkiben a szorongást. Olyan krízishelyzetben vagyunk, amivel sokan először küzdenek meg életükben és nem biztos, hogy van rá ellenszerük vagy megküzdési módjuk. Az is igaz, hogy a szorongásnak nem csak rossz oldala van, arra is jótékonyan tud sarkallni bennünket, hogy másik utat vagy megoldást keressünk egy problémára.

Gyermekünk szorongását oldhatjuk, ha saját magunkat is megvizsgáljuk és rálátunk arra, hogy mitől tartunk a legjobban, mikor reagálunk egy-egy helyzetben esetleg túlzóan. Figyeljünk non-verbális jeleinkre és amikor érezzük, hogy megfeszülünk, próbáljunk meg lazítani, szánjunk időt a rendszeres relaxálásra, az izmok ellazítására.

A relaxáció és annak megtanítása gyerekünknek kulcsfontosságú lehet ebben az időszakban. Rengeteg online óra – akár családi relaxációt oktató kurzusok is -, applikáció, hanganyag van fent az interneten. Azonban, ahogy a koranavírus előtt sem, most sem feltétlenül kell erőltetni a használatát.

A közös játékok, beszélgetések a helyzetről, a megfelelő mennyiségű információközlés, a napirend betartása, a régi rituálék megtartása segít abban, hogy keretezzék a történéseket és fogódzkodókat adjanak egymás kezébe. A kreatív otthoni játékok kifejlesztése, kuckó- vagy sátorépítés, kincskeresés, a mesekönyvek, a társasozás, a családi színdarab vagy film készítése, karantén blog írása vagy a nagyobbaknak szóló internetes karantén kihívások segítik, hogy jól el tudják tölteni az időt.

Ha úgy látja, hogy a szorongás nem enyhül, bátran kérjen segítséget akár telefonon, akár online. Az önkéntes segítőkön túl, a pedagógiai szakszolgálatokban dolgozó szakembereket is el tudja érni online munkavégzés keretein belül.

Fotó: Raymond Barlow

Nem akar egyedül eljátszani, öt éves kisfiunk folyton minket nyúz. Szeretnék tanácsot kérni, hogyan ösztönözzük őt az önálló elfoglaltságokra? Már sok mindent kipróbáltunk, de semmilyen próbálkozásunk nem járt sikerrel.

Kedves Tamás!

Az Ön által felvetett probléma rendkívül összetett. Érdemes alaposabban körüljárni, mi mindenen múlhat, ha olyasmit tapasztalnak a szülők a gyermeküknél, amit Ön is említett. Az óvodás korú gyermekek általában még nagyon igénylik mások társaságát. Tevékenységeik, így játékuk jelentős része, kötődik mások jelenlétéhez. Míg a kisebbek (3-4 évesek) esetleg megelégednek azzal, hogy egy másik gyerek, vagy felnőtt a közelükben van, és be-be kapcsolódik, vagy éppen játszik velük, addig a nagyobbaknak már konkrét elképzeléseik vannak arról, hogy mit szeretnének játszani. Társasjátékra, szerepjátékra stb. invitálják környezetüket. Nagyok az egyéni különbségek abban, hogy valaki mennyire szeret egyedül tevékenykedni. Ezek a különbségek sokszor már alkati, személyiségbeli különbségeket is jelentenek, amelyek felnőtt korban is megmaradnak. Számtalan oka lehet, hogy gyermekük miért nem akar egyedül eljátszani. Elképzelhető, hogy irányítani szeretne, ami adódhat az óvodai közösségben betöltött szerepéből (ő irányít, vagy éppen nem tud), vagy szeretne több időt tölteni szüleivel, lehet, hogy rossz beidegződésekről, rossz szokásról van szó, és annak ellenére igényli a közös játékot, hogy rendszeresen van erre lehetősége. Az egyéni sajátosságokat figyelembe véve, az ésszerűség keretei között tehát mindkét formára szükség van. Fontos az együttes élmény, ami nem feltétlenül csak játék lehet, és fontos, hogy képes legyen életkorának megfelelő ideig (minimum fél-egy óra) lekötni magát egyedül is. Ha továbbra is kétségei maradnak, hogyan kezelje a helyzetet, kérje a pedagógiai szakszolgálat segítségét!

Nagyobbik fiam két és fél éves, négy hónapos a kistestvére. Mióta megszületett jellemzően újra babás dolgokat csinál, olyan szokásai vannak, amiket korábban már elhagyott. Az utóbbi hónapban a beszéde is visszaesett, újra értelmetlen babaszavakkal próbálja kifejezni magát. Lehet, hogy elfelejtette, amit korábban már megtanult?

Kedves Iván!

Aggodalomra semmi ok, sok családban előforduló jelenség, hogy a kistestvér érkezése nem várt visszafejlődést okoz a nagyobb gyermeknél. Ez megmutatkozhat a játékban, a szobatisztaságban, sőt alvási nehézségekben, és a beszédben is érzékelhető lehet. Tulajdonképpen ez a reakciója a nagyobb gyermeknek a kialakult új helyzetre. Mindenképpen érdemes figyelni a felvett új szokásokat, és amennyire csak lehet, kezeljék természetesen a helyzetet. Ha a szülők a kistesó születése után is törekszenek arra, hogy a nagyobb gyermek megfelelő személyes figyelmet kapjon, és olyan programoknak is teret engednek, amelyek a nagyobb igényeihez igazodnak, akkor ezek a problémák átmeneti nehézségek lesznek csupán. Néhány hónap alatt a nagytestvér megszokja a megváltozott dolgok rendjét és sikeresen alkalmazkodik a helyzethez. Természetesen a gyermek személyiségétől is nagyban függ, hogy ez mennyi ideig tart, illetve, hogy sikerül-e egyedül megbirkóznia az új helyzettel. Amennyiben érzékenyebb, törődésre jobban vágyó gyermekük van, lehet, hogy pszichológus szakember segítségét is érdemes igénybe venni.

Félelme, hogy gyermeke talán elfelejtette, amit korábban már tudott a beszéd területén, valószínűleg alaptalan. Inkább figyelemfelhívásra használja a babás beszédet, talán éppen azért, mert így az aggódás miatt több figyelmet kap. Javaslom, hogy ne csináljanak ügyet a dologból, mert azzal éppen a nem kívánt babás beszédet erősítik meg nála. Inkább akkor részesítsék nagyobb figyelemben és akkor dicsérjék, ha valamilyen vágyát, igényét, szükségletét korának megfelelő módon fejezte ki. Ezzel a viselkedéssel hozzájárulnak, hogy minél rövidebb ideig tartson a fent leírt állapot és valóban átmeneti jelenségről legyen szó.

Két éve váltunk el férjemmel. Krisztián, 11 éves fiunk csak kéthetente találkozik apjával, de az utóbbi időben úgy érzem, nálam jobban szereti őt. Nagyon félek, hogy a volt férjem ellenem neveli, és a gyerek is előbb-utóbb ellenem fordul.

Kedves Piroska!

Reméljük, hogy félelme alaptalannak bizonyul, és gyermeke édesapja is tisztában van azzal, hogy a másik szülő elleni nevelés alapvető hiba, és komoly károkat okozhat a kisfiú lelki életében. A válás okozta változásokkal egyébként sem egyszerű megküzdeni a gyerekeknek, és sokszor tapasztalható, hogy a felnőttek közötti elhúzódó konfliktusok azok, amelyektől igazán sérülnek a gyerekek. Kedves Piroska, attól, hogy önök úgy döntöttek külön válnak útjaik, Krisztián szeretete minden bizonnyal változatlanul megmaradt mindkettőjük iránt. Neki mindkettőjükre szüksége van. Fejlődéséhez igen fontos az apai törődés, és minta, és a férfi szerepek elsajátításához szüksége van arra, hogy bűntudat nélkül szerethesse édesapját. Mindez természetesen fordítva is igaz, egészséges felnőtté válásához, személyiségének harmonikus kialakulásához nagyban hozzájárul az édesanyjával való kiegyensúlyozott kapcsolat. A felnőtteknek, szüleinek továbbra is dolga, hogy gyermeküknek mindezt biztosítsák.

Fotó: Jurvis Tan

Kilencéves egypetéjű ikerlányaink állandóan veszekednek, mióta egy osztályba kerültek, tarthatatlanná vált a helyzet. Korábban ilyen gondjaink nem voltak velük, mindent együtt csináltak, régebben éppen ezért aggódtunk. Nem tudjuk mi a megoldás, pedig nagyon odafigyelünk arra, hogy ugyanazt kapják mindig, és ne tegyünk különbséget közöttük.

Kedves Zsófi!

Az ikergyerekek nevelése néha bizony komoly kihívást jelenthet. Amikor egypetéjű testvérekről van szó, nem ritkán speciális helyzetekben találhatják magukat a felnőttek. Gyakran az okoz nehézséget, hogy az ikrek véd és dacszövetséget alkotnak, saját külön világot teremtenek, amihez másokat nem engednek közel. Gyakran megtréfálják környezetüket azokban az esetekben, ahol nem tudják megkülönböztetni őket. Az Önök kislányainál most mintha pont az ellenkezőjéről lenne szó. Úgy tűnik veszekedésük mozgatórugója éppen az, hogy önálló egyéniségüket, szükségleteiket, érdekeiket szeretnék érvényre juttatni, és ennek pillanatnyilag ezt a módját találták meg. Erre utal az, hogy a jelenség az egy osztályba kerüléssel erősödött fel. A kislányok valószínűleg próbálnak megküzdeni önálló pozíciójukért. Személyiségfejlődésük minden bizonnyal olyan szakaszba érkezett, ahol fontossá vált az egyéniség, a személyiség egyszeri és megismételhetetlen volta. A veszekedések valójában egy egészséges folyamatról tanúskodnak, és, mint ilyet erőszakkal nem szabad elnyomni. Szülőként abban tudják segíteni őket, hogy mindketten rátaláljanak arra, amin keresztül önálló egyéniségüket, stílusukat kialakíthatják, megjeleníthetik. Például saját baráti kört építhetnek fel, saját hobbit találhatnak stb. Javasolom, hogy szervezzenek velük külön-külön programokat, az egyenlőség ne a „mindent ugyanúgy” stratégiában nyilvánuljon meg, hanem biztosítsanak különböző lehetőségeket számukra.

Fotó: Michel Desbiens

Aggódom a tíz éves unokámért. A fiamék elváltak, és úgy egyeztek meg, hogy egyik héten nála, másik héten pedig az anyjánál lesz Tomi. Nem ártalmas ez egy gyereknek?

Kedves Nagymama!

Mindenek előtt fontos leszögezni, hogy nincsenek általános érvényű szabályok az ilyen helyzetekre. Sok szempontot kell mindig figyelembe venni, amikor kialakítjuk egy gyerek életében ezeket a fontos körülményeket. Mindig személyre szabottan, az aktuális szükségleteket, igényeket kell szem előtt tartani. A gyermekek alapvető szükséglete a kiszámíthatóság, az érzelmi biztonság, és az állandóság. Minél fiatalabb valaki, annál fontosabbak számára ezek a tényezők, és annál érzékenyebben reagál ezek hiányára. Természetesen a legoptimálisabb a teljes családban való növekedés. Az Önök estében az unoka tíz éves, tehát már elképzelhető, hogy akár jól is tud működni egy ilyen típusú megoldás.

Fontos kérdés, hogy Tomi milyen karakterű kisfiú? Mennyire stabil, kiegyensúlyozott, vagy éppen mennyire borul fel könnyen az érzelmi egyensúlya? Milyen a kapcsolata a szülőkkel? A szülők hogyan tudják kezelni őt? Mennyire tudnak együttműködni a gyerek érdekében? Ebben az esetben erre fokozottan szükség lesz. Az egyik legnehezebb dolog az iskolai haladás követése, a felszerelések ide-oda szállítása, hiszen a tanszerek nem lehetnek két példányban. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ha szülők közötti kapcsolat építő és együttműködő, akkor a gyerekek sok mindenhez tudnak alkalmazkodni.

Fotó: Alec Couros