Iskolás kislányomnál felfigyeltem arra, hogy dadogva beszél, ez mostanában sajnos súlyosabb lett. Szeretném, ha megfelelő kezelést kapna. Rengetegféle terápiás lehetőségről olvastam, és érdekelne, hogy melyik a leghatékonyabb a dadogás gyógyítására?

Kedves Nóra!

Valóban rengeteg szakmai és saját élményű beszámolót lehet olvasni arról, hogy a dadogást milyen módon lehet a leghatékonyabban kezelni. Erre a kérdésre azonban nem is olyan egyszerű választ adni.

A dadogás oka egyénenként változik, szó lehet akár szervi, akár pszichés érintettségről is, sőt a kettő együttesen is jelentkezhet. A dadogás hátterében álló ok vagy okok sokszor nehezen felderíthetőek, nem beszélve arról, hogy egyéni különbségek is jellemezhetik a dadogó gyerekeket. Megnyugtató ugyanakkor, hogy sokféle terápiás megközelítés létezik a dadogás gyógyítására, hiszen így nagyobb biztonsággal lehet megtalálni a legmegfelelőbb segítséget a gyermek számára.

Általában azok a terápiák a leghatékonyabbak, amelyekben logopédus és pszichológus szakember is részt vesz. Egyre általánosabb az is, hogy szülőcsoportok keretében a szülőket vagy akár az egész családot is bevonják a gyermek terápiájába. Az hogy egyéni, vagy inkább csoportos foglalkozás javasolt a gyermek számára, mindig egyénfüggő. Ez a terápiás módszer megválasztására is érvényes. A dadogó gyermek személyisége, életkora és a családi környezete mind-mind olyan tényező, amit fontos mérlegelni a terápia megválasztásakor. Ebben szakember tud megfelelő eligazítást nyújtani.

Három éves kisfiam most lett óvodás. Sokat mesél az új élményeiről, aminek nagyon örülünk, de azt vettük észre, hogy ilyenkor gyakran kapkod és dadogva ismételget egy-egy szót vagy mondatot. Mi lehet ennek az oka és mit tegyünk, hogy elmúljon? Aggódunk, hogy esetleg később is megmarad a dadogása.

Kedves Tamás!

Sok szülő tapasztal hasonlót, és megnyugtató hír, hogy számos dolgot tehetünk gyermekünk beszédének fejlődésért, ha ismerjük a megfelelő praktikákat!

Először is fontos tisztában lenni azzal, hogy a három éves gyermekek körében ezt az akadozó beszédet még nem dadogásnak hívjuk. Az Önök által is tapasztalt „nem folyamatos beszéd” teljesen normális jelenség. Könnyű összetéveszteni a kettőt, „a nem folyamatos beszéd” kissé hasonló a dadogáshoz, mégis különbözik tőle, mivel általában nem görcsösséget vagy feszességet érzünk a beszédközi megakadásoknál, inkább csak szóismétléseket tapasztalunk. Két-három éves korban a gyermekeknek korlátozottak az anyanyelvi ismeretei, gyakran keresgélik a megfelelő szavakat, miközben alig várják, hogy meséljenek az élményeikről. Legtöbbször az Önök által is tapasztalt szó-, illetve szókapcsolat ismétlések szerencsére maguktól megszűnnek.

Azonban szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a szülői hozzáállás sokat számít, ami a későbbi dadogás kialakulásában döntő lehet. Lehetőleg ne hívják fel a gyermek figyelmét erre a jelenségre, ne javítsák ki a beszédét, és ne parodizálják a stílusát! A türelem most a legnagyobb segítség, hallgassák őt végig, és hagyják, hogy befejezze a mondandóját akkor is, ha az kicsit hosszabb időt vesz igénybe!

Fontos tudni, hogy a valódi dadogás mindig izomfeszültséggel párosul, és általában négy éves kor körül alakul ki. Ha dadogásra gyanakszanak, mindenképpen érdemes logopédus és pszichológus szakemberhez fordulni, akik a közösen vezetett teljes körű, személyre szabott terápia kialakításában hatékony segítséget tudnak nyújtani.

Férjem külföldön keres munkát, hamarosan költözni fogunk, ami a sajátos nevelési igényű kislányunkat is érinti majd. Több ország is tervben van, még nem dőlt el, hol fogunk élni. Segítene a választásban, ha tudnánk, hogyan valósul meg az integráció a külföldi országokban, és hol rendelkeznek a legtöbb tapasztalattal ezen a területen az oktatási intézmények?

Kedves Irén!

Szerencsére sok európai országban nagy hagyománya van a sajátos nevelési igényű gyermekek ellátásnak, ezért több választási lehetőségük is van. Érdemes tudni, hogy az ENSZ fogyatékos személyek esélyegyenlőségére vonatkozó alapszabályzata előírja, hogy „az államok biztosítsák integrált formában az egyenlő alap-, közép- és felsőfokú oktatási lehetőségeket a fogyatékos gyermekek, fiatalok és felnőttek részére. Az alapszabályzat azt is kimondja, hogy a többségi iskolarendszer valószínűleg nem tudja kielégíteni valamennyi fogyatékos gyermek igényeit, ebben az esetben szóba jön a speciális iskolarendszer. Az ENSZ országaiban tehát ezzel lehet számolni. Lássuk néhány konkrét példát is!

Skandináviában  normalizációs elv biztosítja, hogy a sérült emberek számára olyan életfeltételeket kell nyújtanak, amelyek a legnagyobb mértékben kiszolgálják őket. Dániában egy 1991-ben született hatályos parlamenti határozat értelmében az akadályozott tanulók oktatását oly módon terjesztik ki, hogy a gyermekek a normális iskolai környezetben részesülhessenek oktatásban, amennyiben a speciális intézmény gondoskodása nem feltétlenül szükséges része a fejlesztésnek.

Olaszországban az oktatási törvény mindezt már 1977 óta biztosítja az érintett gyerekek számára. Kedvező feltételeket biztosítanak az integrált fogyatékosokat fogadó osztályok számára, a létszámkorlátot 20 főben határozzák meg, és két fogyatékos gyermeknél nem lehet több ugyanabban az osztályban. Mindenütt kötelező a pedagógiai asszisztensek biztosítása.

Európán kívül is biztató a helyzet. Az USÁ-ban 1975-ben foglalták rendeletbe, hogy a legkevésbé korlátozó környezetet kell biztosítani minden fogyatékos számára. Azok számára, akik nem tudnak sikeresen együtt tanulni ép társaikkal, kevésbé korlátozó a többségi iskolán belül létesített speciális osztály, mint a bennlakásos, önálló speciális iskolában történő elhelyezés.

Sehol sem könnyű az egyéni szükségletek sokféleségét kielégíteni, vagy elérni azt, hogy a nevelés-oktatás-fejlesztés mindenki számára optimálisan valósuljon meg. Ennek ellenére a legtöbb országban régi hagyománya van annak, hogy a sajátos nevelési igényű tanulókat alacsony osztálylétszámú közösségekben helyezik el, ez pedig az integráció sikerét nagy mértékben meghatározza.

 

Gyermekemnél Scheuermann-betegséget állapított meg az orvos. Mit érdemes tudni erről?

Első hallásra talán ijesztően hangzik az idegen csengésű diagnózis, azonban ha időben elkezdődik a megfelelő terápia, semmi ok az aggodalomra. Scheuermann írta le először a legtöbbször serdülőkorban jelentkező betegséget, amely általában tizenkét-tizenhét éves fiúknál fordul elő, lányoknál ritkábban. Okozhatja a hirtelen növekedés, illetve a tartó és mozgatóizmok túlterhelése vagy lustasága is.

Kialakulását ott érhetjük tetten, amikor a rossz testtartás miatt görbültebb a hát, a gyermek fáradékonnyá válik, és enyhe hátfájdalmakat tapasztal az érintett gerincszakasznál, ahol az izmok merevvé válnak. Tizennyolc éves kor után a panaszok fokozódhatnak, az érzékeny területen a hátizmok kötöttek, a gerinc pedig a korábbiakhoz képest is merevebb. A panaszok felerősödésével a csigolyatestek ék alakúvá válnak. A célzott izomerősítés, és a speciális gyógytestnevelés a csigolyák egészséges fejlődését jótékonyan támogatják, és elősegítik a gyógyulást.

A kisfiam három éves, és pöszén beszél. Kihez forduljak ezzel?

Kedves Viola! 

Sok óvodást érint ez a probléma! A megfelelő vizsgálatokkal és a személyre szabott terápiával szerencsére jól kezelhető. Először is fontos megállapítani, hogy a pöszeségnek pontosan milyen fajtája érinti a gyermeket. Ha például a beszéd nehezen érthető, sőt a beszédhiba a hangszínt is idegen csengésűvé változtatja, érdemes orvoshoz fordulni, és kizárni, hogy esetleg orrhangzóság áll a háttérben. Erre akkor gyanakodhatunk, ha például a nem orrhangzós hangokat is orrhangzósan ejti a gyermek. A problémát ez esetben fizikai elváltozás okozza, amelyen kisebb orvosi beavatkozással lehet segíteni.

Ha az orvos véleménye alapján műtét is indokolt, a beavatkozás után veheti kezdetét az intenzív beszédjavítás. A megfelelő terápiás terv felállításához a gyermek életkori sajátosságait is szem előtt kell tartani. A későbbiekben orvosi kontroll vizsgálatokra van szükség, sőt ha fogszabályozásra is sor kerül, figyelemmel kell követni, hogy mindez hogyan hat a beszédhangok tisztaságára. Az orvos, a logopédus és a szülő folyamatos együttműködése a leghatékonyabban segíti a probléma kezelését.

Négy éves, óvodás kislányom beszéde időben kezdett fejlődni, de több hangot még mindig nem tud kimondani. Mikor vigyem logopédushoz?

Kedves Zita!

Ha a gyerekek lassan fejlődnek, az aggódó szülők gyakran nyugtalankodni kezdenek. Szerencsére sok esetben csupán az egyéni fejlődés különbözőségeivel állunk szemben. A logopédiai fejlesztés szerencsére csodákra képes, az ön által említett esetben is jó eredménnyel tudja orvosolni a problémát. A folytatás olvasása →