A kislányom nemrég töltötte be az 5. életévét. Az óvodában szólt nekem az óvó nénije, hogy úgy látja, Anna mozgását meg kellene mutatni mozgásfejlesztő szakembernek. Egyik nap sor és váltó versenyt játszottak, és azt vette észre, hogy a futása, ahogy ő fogalmazott: „mintha helyben járna”. Mit jelenthet ez? Kihez fordulhatok, kitől kérhetek segítséget ebben az ügyben?
Kedves Réka!
Az elmondottak alapján nehéz pontosan meghatározni, mi állhat a háttérben, de mindenképpen érdemes utánajárni az okoknak, javaslom, keressenek fel neurológus szakembert. A megfelelő vizsgálatok elvégzése mindent tisztázni fog. A furcsa mozgás oka, akár „ataxia” is lehet, ami az akaratlagos izommozgások koordinációjának zavarából adódó bizonytalan és ügyetlen mozgást jelenti. Ezt az ügyetlenséget a gyermek koordinációs nehezítettségként, bizonytalan járásként, ügyetlen kézmozgások formájában élheti meg. A bizonytalan járás miatt egyre szélesebb alapon próbál járni, úgy érzi így könnyebben tartja meg egyensúlyát. Ha valami hasonlót tapasztalnak, akkor az „ataxia” gyanúja helytálló lehet, a tisztánlátás érdekében mihamarabb kérjenek vizsgálatot!
Fotó: Dmitry Ryzkhov