Logopédiai segítség hangszalagcsomó esetén

SZÜLŐI KÉRDÉS:

A kislányom tavasszal lesz tizenegy éves. Nagyon szépen énekel, de sokszor fáj utána a torka. Voltunk már foniáternél, azt javasolta, hogy a hangszalagján lévő kis csomó miatt keressünk fel logopédust. Hogyan tudná ő eltüntetni a hangszalagcsomót? Lehet, hogy a lányom hangjával van baj, csak nem hallatszik?

Kedves Ákos!

A gyönyörű énekhang nagy áldás, és ritka örökség. Feltételezem a gyermeken kívül más is született hasonló tehetséggel a családban. Igen, nagyon fontos a hang képzése, akárcsak az éneklés tanulása, nem csupán a tehetség kibontakoztatása miatt, hanem azért is, hogy a hangképzés megfelelő módon történjen, így éneklés közben elkerülhető legyen a túlerőltetés. Nagyon jól tették, hogy foniáterhez fordultak lánya panaszaival!

A hangképzés beszéd, és éneklés közben egyaránt összetett folyamat. Mivel egy életen át folyamatosan használjuk, érdemes törődni vele, ápolni. A megfelelő légzéstechnika elsajátítása segít, hogy minél egyenletesebben, hosszabb egységekben tudjuk kifejezni magunkat. A levegő a légcsövön át a gégén, majd a garaton keresztül jut el a száj- és az orrüregbe beszéd, illetve éneklés közben. A szervi elváltozások eltérő működést eredményeznek a hangképző szerveknél, és a beszédhang a szabályostól eltérő lesz. Ha például a szájtérben a nyelv erőtlenül mozog, artikulációs, azaz kiejtési probléma lép fel. Az artikulált beszédhang kiejtése előtt azonban a hangadáshoz használt levegő soklépcsős utat tesz meg, többek között áthalad a gégefő hangszalagjai között. Amennyiben a hangképzés nem megfelelő, a hangképző szerv hamarabb elfárad, ami hosszabb távon elváltozások forrása, többek között például hangszalagcsomót okozhat. A foniáter jól tette, hogy logopédus segítségét javasolta, hiszen hangterápiával a hangszalagcsomó általában elmúlik, és elkerülhető az orvosi beavatkozás, a helyes hangadás hosszú távú előnyeiről nem is beszélve. Helytelen hanghasználatra akkor érdemes gyanakodni, ha beszéd közben hamar elfárad a hang, gyakran hallható rekedtség, illetve sokszor betegség nélkül is torokfájás tapasztalható.

Mindenképpen bíztatom, hogy keressenek fel logopédust, aki hangterápiával hosszan tartó megoldást tud kínálni! A helyes hangképzés elsajátítása fontos, különösen azoknál, akik a munkájuk során hivatásszerűen használják hangjukat.