Súlyos diszlexia és diszgráfia esetén mit lehet tenni?

Ötödik osztályos unokaöcsémnél súlyos diszlexiát, diszgráfiát állapítottak meg a kerületben. További vizsgálatok előtt áll, ami biztosan meg fogja majd erősíteni ezt a diagnózist. Érdemes másik iskolába vinni addig is, amíg megszületnek az eredmények, hogy ősszel tiszta lappal induljon?

Kedves Márta!

Unokaöccse tanulási nehézségei alapvetően nem függenek össze az iskolával, habár kétségtelen, hogy a támogató környezet, a fejlesztőpedagógus, logopédus jelenléte segíti a problémák kezelését. Azt tanácsolom, hogy mindenképpen várják meg az újabb vizsgálatok eredményét. A vizsgálatok végén megszülető szakértői vélemény javaslatokat foglal majd magában arra vonatkozóan, hogy milyen foglalkozásokra van szüksége a gyermeknek, illetve milyen nevelési-oktatási intézményben tudja folytatni tanulmányait. A szakember ezt személyesen is meg fogja majd beszélni a szülőkkel, és igyekszik a lehető legjobb megoldást javasolni.