Kedves Mária,

a beilleszkedés az első osztályosok számára összetett, érzelmileg intenzív folyamat. Az óvodából való átlépés nemcsak a napi rutin megváltozását jelenti, hanem egyben egy újfajta szerepbe való belépést is: a gyermek már „iskolás”, amihez új szabályok, új kapcsolatok, és új elvárások tartoznak. Sokan ezt izgalommal, kíváncsisággal fogadják – mások viszont szorongással, visszahúzódással, sőt akár ellenállással is reagálnak. Egyik sem “jó” vagy „rossz” reakció – csak különböző alkalmazkodási út.

A gyerek, aki eddig jól érezte magát az óvodai közegben, hirtelen olyan helyzetekkel szembesül, ahol kevés a játék, több a szabály, hosszabbak a tanulási egységek, és nehezebb spontán módon barátkozni. Az iskolában való eligazodás nemcsak fizikailag, hanem szociálisan is több időt igényel. Teljesen természetes, ha gyermeke a korábbiaktól eltérően kezd viselkedni az első hetekben: bizonytalan, visszahúzódó vagy éppen indulatosabb.

Szülőként az a legfontosabb, hogy ne siettesse ezt a folyamatot! A beilleszkedéshez biztonságra, kiszámíthatóságra és elfogadásra van szükség. Segíthet, ha otthon rendszeresen beszélgetnek a napjáról – nem faggatózva, hanem nyitott, kíváncsi érdeklődéssel. Ne csak azt kérdezze meg, hogy „Mi volt az iskolában?”, hanem inkább ilyesmit: „Volt valami, ami ma egy kicsit jobb volt, mint tegnap?” vagy „Láttál valami érdekeset a szünetben?”.

Érdemes megerősíteni az önbizalmát a sikerélmények tudatosításával, akár apró dolgokban is: „Ügyes voltál, hogy szóltál a tanító néninek!”, „Nagyon tetszett, ahogy rajzoltál ma!”. Ezekkel az üzenetekkel azt erősítjük benne, hogy meg tudja állni a helyét az új helyzetben, még ha most nehéznek is tűnik.

A tanítóval való rendszeres kapcsolat is sokat segíthet. Érdemes visszajelzést kérni arról, hogyan viselkedik a gyermek a közösségben, látják-e ők is a nehézségeket, és van-e valamilyen konkrét helyzet, ami különösen megterheli a gyermeket. Gyakran az iskolai viselkedés sokkal kiegyensúlyozottabb, mint amit otthon látunk, hiszen otthon mer igazán „leereszteni”.

Ha a beilleszkedési nehézségek 6–8 hét után sem enyhülnek, vagy egyre kifejezettebbé válnak (pl. állandó reggeli sírás, alvás- vagy evészavar, szociális visszahúzódás), akkor érdemes konzultálni az iskolapszichológussal. Egy rövid beszélgetés vagy néhány találkozás sokat segíthet abban, hogy gyermeke érzelmileg is meg tudjon érkezni az iskolába.

A beilleszkedés nem egy pillanat, hanem egy folyamat. Ha a gyereke azt érzi: elfogadják ott, ahol éppen tart, nem sürgetik, hanem támogatják, akkor idővel biztonságban fogja érezni magát. Kitartást és türelmet kívánunk ehhez a közös úthoz Önöknek!

A Beilleszkedési problémák első osztályban bejegyzés először Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat-én jelent meg.

Kedves Henrietta,

bár kívülről úgy tűnhet, hogy egy jól teljesítő tanulónak nincs oka szorongani, valójában éppen ezeknél a gyerekeknél jelenhet meg fokozott nyomás, hiszen gyakran érzik úgy, hogy mindig meg kell felelniük – önmaguknak, a tanáraiknak, a szüleiknek. A jó teljesítmény fenntartása, a hibázástól való félelem, az állandó elvárások olyan belső feszültséget keltenek, amely hosszú távon testi tünetekhez is vezethet: fejfájás, hasfájás, alvászavar, reggeli rosszullétek.

Az iskolai szorongás nem ritka, különösen a felső tagozat elején, amikor a gyerekek egyszerre szembesülnek a megnövekedett követelményekkel és azzal, hogy a tanárok egyre nagyobb önállóságot várnak el tőlük. A szorongás önmagában nem feltétlenül rossz – egy bizonyos szintű feszültség még segítheti is a teljesítményt –, de ha túllépi a gyerek tűréshatárát, akkor épp az ellenkező hatást váltja ki: gátolja a gondolkodást, csökkenti az önbizalmat, és megingathatja a tanuláshoz való viszonyt.

Szülőként azonban nagyon sokat tehet ilyenkor! Először is érdemes eltolnia a fókuszt a jegyekről a próbálkozás, a folyamat értékelése felé. Ha a gyermeke azt érzi, hogy nem a tökéletesség, hanem a tanulás a fontos, csökkenhet a szorongása. Segítség lehet az is, ha közösen készítenek egy egyszerű tanulási tervet, amiben a pihenésnek is van helye, és amelynek célja nem a tökéletes eredmény, hanem a biztonságos felkészülés. Fontos, hogy meghallgassa a gyermekét, segítsen neki szavakba önteni a félelmeit, és ne bagatellizálja el az érzéseit! Ha azt mondja, hogy „Félek a dolgozattól.”, ne azzal válaszoljon, hogy „De hát te mindig ötöst írsz!”, hanem próbálja megérteni, pontosan mitől fél.

A pedagógusokkal való együttműködés is kulcsfontosságú. Érdemes jeleznie a tanároknak, ha tartós szorongást tapasztal, és megkérni őket arra, hogy segítsenek pozitív visszajelzésekkel csökkenteni a nyomást. Ha úgy látja, hogy a gyermeke szorongása nem enyhül, sőt fokozódik, érdemes az iskolapszichológushoz fordulni. Már néhány célzott beszélgetés, relaxációs technika vagy viselkedési stratégia is sokat segíthet abban, hogy gyermeke újra biztonságban érezze magát az iskolai helyzetekben.

A legfontosabb üzenet, amit szülőként közvetíthet: nem az a lényeg, hogy mindig minden sikerüljön, hanem az, hogy nem baj, ha nem sikerül. A gyerekek önértékelése nagy részben abból épül fel, amit mi tükrözünk feléjük. Ha azt látják, hogy akkor is értékesek, ha hibáznak, megtanulják, hogy a szorongásuk kezelhető. Türelemmel és odafigyeléssel sokat segíthet gyermekének a mindennapi stresszhelyzetek kezelésében. 

Fotó: freepik

A Teljesítményszorongás – Hogyan segítsünk? bejegyzés először Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat-én jelent meg.

Kedves Elvira,

az elsősök számára az iskola a „nagyok világa” és a bizonytalanság útvesztője egyszerre. Az óvodai, játékra szerveződő napirend helyét átveszi a kötöttebb ritmus: a csengetések, a padban ülés, a figyelem hosszabb ideig tartó fenntartása és a tanítónéni szabályainak követése. Ez a váltás természetesen megterheli a gyermekek idegrendszerét: az első hetekben gyakori a fáradékonyság, az este hirtelen rátörő sírás vagy épp a reggeli nehezebb elválás. Mindez nem „baj”, hanem jelzés, hogy intenzív alkalmazkodási folyamat zajlik, amelyben a gyermek egyszerre tanul új készségeket és épít biztonságot egy addig ismeretlen közegben.

A kihívások közül a leglátványosabb a teljesítményhez való viszony megváltozása. A betűk, a számok és az olvasás első lépései sok örömöt hoznak, ugyanakkor az értékelés különféle formái: a piros pontok, a megjegyzések, dicséretek új nyomásként jelennek meg. A gyereknek ilyenkor nemcsak a feladatot kell megtanulnia, hanem azt is, hogyan tartsa a figyelmét, hogyan kérjen segítséget, miképp kezelje a hibákat. Emellett újra kell építenie a társas kapcsolatait egy teljesen új közegben:  az osztálytársak különböző családi szokásokat hoznak, gyermekének pedig új szerepekben kell kipróbálnia magát – kihez üljön, hogyan álljon ki magáért, mikor engedjen, mikor kezdeményezzen közös játékot. Ehhez társul a finommotorika és a testtartás terhelése: a ceruzafogás, a vonalvezetés, az egyenes háttal ülés mind energiát igényel, ezért természetes, ha délutánra „elfogy a szufla”.

Gyermeke megküzdeni ezekkel a helyzetekkel úgy tud, ha kiszámítható kereteket kap, és apró, érthető célokkal találkozik. Segít a tervezhető napirend: egyenletes reggeli és esti ritmus, nyugodt indulás, melyek stabilizálása csökkenti a bizonytalanságot, és „megtartó keretet” ad a napnak. Fontosak a mikroszünetek: iskola után nem érdemes azonnal leültetni a házi feladat mellé, előbb legyen mozgás, szabad játék. Az érzelmek kimondására is szükség van. Ha meg tudja fogalmazni, hogy „ma izgultam, amikor felelni kellett”, máris közelebb kerül a feszültség rendezéséhez. A hibákat próbálják meg a tanulás természetes részeként keretezni: „Most ezt így próbáltad, holnap máshogy fog menni” – ez az üzenet a teljesítményszorongás helyett a fejlődési szemléletet erősíti.

Szülőként az Ön támogatása akkor a leghatékonyabb, ha egyszerre nyújt érzelmi biztonságot és világos, reális elvárásokat. A dicséret legyen konkrét és megfigyeléshez kötött: „Láttam, hogy türelmesen végigírtad a sort” – az ilyen visszajelzés nemcsak bátorít, hanem a gyermek belső erőfeszítését erősíti meg, és nem egy általános dolgot fogalmaz meg. 

Fontos a pozitív, de nem idealizált iskolakép. Beszéljenek a kíváncsiságról, a barátokról, az új tudás öröméről, ugyanakkor ismerjék el azt is, hogy/ha vannak nehezebb napok, és ez teljesen rendben van. A házi feladatnál segítsen gyermekének a feladat értelmezésében és a sorrend megtervezésében, de ne vegye át az irányítást, hagyjon teret az önállóságának: a „melletted vagyok, ha elakadsz” üzenet egyszerre ad támaszt és felelősséget.

Az iskola és a család közötti együttműködés mindig kulcsfontosságú. Már az első hetekben érdemes röviden bemutatkozni a tanítónak, és jelezni, ha a gyermekének sajátos szokása vagy érzékenysége van, és fontos meghallgatni a pedagógus visszajelzéseit is. Ha azt látják, hogy a nehézségek nem enyhülnek (tartós sírás, elzárkózás, feladathelyzetek kerülése), érdemes egy megoldásközpontú konzultációt kérni – akár az iskolától, akár a szakszolgálat munkatársaitól. Sokszor pár praktikus, szakszerű javaslat is látványos eredményhez vezethet.

A legtöbb elsősnek 6–8 hét kell ahhoz, hogy biztosabban álljon a lábán az új rendszerben; türelemmel, következetes napirenddel és együttműködéssel ez az időszak szépen kisimul.

Végül ne feledjék: az első osztály nem vizsga, hanem folyamat. A gyermek és a szülő is tanul – ritmust, türelmet, közös nyelvet a hétköznapokra. Ha megtartják a kapcsolatot, elismerik a kicsi lépéseket, és együtt keresik az örömöt az új tudásban, akkor az iskola nemcsak kötelezettség lesz, hanem egy felfedezőút, amelyen a gyermeke egyre biztosabban és kíváncsibban halad  majd előre.

Fotó: freepik

A Iskolakezdés elsősként bejegyzés először Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat-én jelent meg.

A Nemzeti ünnepek – Miért fontosak a közösség számára? bejegyzés először Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat-én jelent meg.

Kedves Imola!

Az egészségesen fejlődő babák hét hónapos koruk körül elkezdenek rágni. Ehhez már tudni kell zárni a szájukat, megtanulni a rágást és a nyelést. A garatreflex (nyelési reflex) kiváltása a szilárd ételek fogyasztása közben is hamar automatikussá válik. A szájkontroll folyamatosan fejlődik, egyre ritkábban nyel félre a gyermek, nyálfolyás is legfeljebb a fogzás időszakában észlelhető. Azoknál azonban, akiknél az étkezés biológiai vagy pszichés okokból akadályozott, az evés örömforrás helyett, számos nehézséggel, félelemmel járó, bonyolult és ijesztő feladattá válik. Ilyen esetekben az étkezésnél speciális tudást és ismereteket igénylő segítségre van szükség. Ilyenek lehetnek a központi idegrendszeri károsodás (CP – cerebrális parézis), a súlyos értelmi fogyatékosság, vagy bármely más, komoly központi idegrendszeri sérüléssel járó állapotok.

Az étkezési zavarok mielőbbi kezelése elengedhetetlen. Ilyenkor nemcsak a táplálkozási akadályok leküzdéséről van szó, hanem fontos izmok működésének a kiépítéséről is. A táplálkozásban résztvevő izmok egy része később a beszéd kialakulásában is szerepet játszik. Azért is fontos az összetett étkezési zavarok mielőbbi kezelése, mert ezzel megelőzhető vagy enyhíthető lehet a későbbi súlyos beszédfejlődési probléma. Az evésterápiák éppen a gyermek sajátos étkezési zavarát kiegyensúlyozó, fizikai és értelmi fejlődését biztosító, optimális táplálást célozzák meg. Sokrétűek, nem csupán konkrétan magára az etetésre szorítkoznak. Igen nagy szerepe van az étkezést megelőző előkészületeknek, a megfelelő izmok kilazításának, mobilizálásának, a megfelelő környezet kialakításának, valamint az ideális testhelyzet megtalálásának, az ún. pozícionálásnak. Ha mozgáskorlátozottság okoz evési rendellenességeket, az etetésterápia kiindulópontja is a mozgásterápia. A fejlesztés komplex folyamat. 

Fotó: prostooleh

A Mi állhat az evési problémák hátterében kisgyermekeknél? bejegyzés először Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat-én jelent meg.

Kedves Eszter!

A gyermek iskolai pályafutása rémálommá válhat, ha hiába vág az esze, jelentkezik, de nem őt szólítják fel, ha belebeszél a tanórába, rászólnak és indulatossá válik, vagy ha lépten-nyomon durcás. A folyton izgő-mozgó, babráló gyerkőc nemcsak a pedagógusokat, hanem sokszor az osztálytársakat is irritálja. A szülő ettől az érzéstől nagyon nehezen tudja megóvni gyermekét, ha egyedül akarja ezt megtenni, és nem kap segítséget. A család számára ilyen esetben indokolt szakember felkeresése és a gyermek kivizsgálása. Amennyiben kiderül, hogy figyelem vagy magatartászavar áll a háttérben, akkor a pedagógiai szakszolgálatot is érdemes felkeresni, hiszen ők tudnak abban segíteni, hogy a megfelelő ellátás az intézményben is elinduljon. Ilyen esetekben akár két körben is vizsgálják a gyermeket, mire szakértői véleményt kap, amely leírja az intézményben megvalósuló differenciált és különleges bánásmód mikéntjét, megnevezi a szakembereket, akik a fejlesztésekkel és a tanórai folyamatokban javasolt módosításokkal elérik, hogy jobban illeszkedjenek az iskolai körülmények a gyermek állapotához, így van esély, hogy szívesen járjon iskolába. 

Fotó: mdjaff

A Mi állhat a magatartásproblémák hátterében? bejegyzés először Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat-én jelent meg.

Kedves Eszter!

Diszkalkulia esetében kifejezetten a matek feladatok megoldása okoz problémát a gyerekeknek. Könnyen elveszíthetik a fonalat számolás közben, és még mindig az ujjukat használják a számoláshoz, miközben kortársaik már jó ideje elhagyták ezt a szokásukat. Ha dobókockával dobnak, és még számolniuk kell a pöttyöket, hogy meg tudják mondani, mi látszik a kockán, akkor szintén gyanakodhatunk. Azt is nehezen tudják megállapítani, hogy melyik szám a nagyobb ha hirtelen, kell dönteniük, és nehezen tudnak távolságokat, hosszakat megbecsülni, szoronganak a számolási feladatok miatt. A tanulmányok előrehaladtával a diszkalkuliás gyermeknek gondot jelent a becslés, a kerekítés. Az írásbeli műveletek végzésekor összekeveri az egyes művelettípusokat, gondot okoz a tízesek átlépése, a maradékok megtartása, sőt az alapvető matematikai műveletekkel sem tudnak megbirkózni. A pénz megszámolása és a pénzváltás is problémát okozhat, vagy gondot okoz emlékezni telefonszámokra, irányítószámra pl. Sőt az időt sem tudják megmondani és nehezen olvassák az óra számlapját is. 

Azok a gyermekek a legveszélyeztetettebbek, akiknél valamiféle beszéd- vagy nyelvfejlődési elmaradás jelentkezett. Gondolok itt a megkésett beszédfejlődésre, a makacs pöszeségre. De gyanakodhat diszkalkuliára annál a bő beszédű gyermeknél is, aki mindenfajta lényegre való törekvés nélkül csak beszél és beszél. 

A szülők gyakran óvni szeretnék gyermeküket attól, hogy diagnózist kapjon a gyermekük, azonban nagyon fontos, hogy kiderüljön az iskolában, ha felmentésre van szüksége a gyermeknek. Ezért ha a fentiek alapján erős a gyanú, hogy a tanító néniknek igaza van, mindenképpen végezzenek el szűrővizsgálatot és kezdjék el a fejlesztő foglalkozásokat.

A Mik a diszkalkulia tünetei? bejegyzés először Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat-én jelent meg.

Kedves Zsófia!

Igen, hatásos lehet, de mindenképpen tudnia kell, hogy a hallási hiperérzékenység leggyakrabban előforduló tünetei hasonlóak ahhoz, amit Ön is említ. Ha ezekre felfigyelt gyermekénél, mindenképp érdemes megvizsgáltatni a terápia megkezdése előtt, a hallási túlérzékenység okát feltétlenül ki kell deríteni. Ez a vizsgálat gyermekpszichiátriai vizsgálatot jelent.

Az autizmus spektrum zavar esetén például nagyon gyakori tünet ez a fajta ingerkeresés, ingerkeltés, vagy épp az ingerkerülés, mint túlérzékenység. Az utóbbinál jelentkezik a túlkiabálás, félelem a váratlan hangoktól, vagy amikor a gyermek a vihar vagy tenger zaját nem szereti, nem bírja a wc lehúzást, a fürdőkádat, vagy a kézszárítót stb. Megfigyelheti, hogy folyamatosan ütemes zajt kelt a gyermek, például morog, kopogtat, kocogtat. Ezekkel a technikákkal a gyermek szabályozza és kiszámíthatóvá teszi a bejövő ingereket. A zajkeltés gyakran örömforrás, kellemes és kielégítő ingert jelent. Ha kiderül a gyermeknél a túlérzékenység, vagy akár az autizmus spektrum zavar, akkor ilyen esetben eleinte a leghatékonyabb, ha nem terápiás helyzetbe kerül azonnal, hanem akörnyezetet alakítják a gyermek igényeihez.

Léteznek szenzoros szobák, ha a szenzoros túlterhelés (vagy terhelés tudatos beiktatása) elkerülése fontos lehet. Arra kell gondolni, hogy a természetes és gyakran kellemes ingerek fájdalmasak és zavaróak lehetnek ebben az állapotban. Így lényeges az érkező ingerek előrejelzése a gyermek felé, és a fokozatos hozzászoktatás. Ha viszont nem javul a helyzet, akkor különböző biztonsági intézkedésekre is szükség lehet, pl. védőeszközök használatára (önsértő gyermekeknél védőruházat, zajérzékeny gyermekeknél fülvédő stb.). Ezzel párhuzamosan el lehet kezdeni a szenzoros integrációs terápiát, melynek során a központi idegrendszer ingerfeldolgozó képességének megerősítése és egyensúlyozása a cél. Mindenképpen gyermekpszichiáter szakember ad diagnózist, és javasol terápiát. 

A Mit tehetünk hallási túlérzékenység esetén? bejegyzés először Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat-én jelent meg.

Kedves Erika!

A körömrágás olyan tünet, amit nem minden szülő vesz komolyan, csak legyint egyet és a gyermeke rossz szokásai közé sorolja, pedig a szorongás egyik jele, és már egész kisgyermek korban elkezdődhet. A hátterében félelem, a kiszámíthatóság hiánya, a szülők elvesztésének problematikája állhat. A gyermek számára ilyenkor a saját teste nyújthat megnyugvást, abba tud kapaszkodni, hiszen az mindig kéznél van. Amikor olyan lelki nehézséggel küzd, amivel nem tud megbirkózni, előfordulhat, hogy elkezdi rágni a körmét, rágcsálja a haját, vagy a bőrét. Ezzel a pótcselekvéssel tudja megnyugtatni magát. Ahhoz a gondolathoz, hogy elveszíti a gyermek a szüleit aprónak tűnő, ismétlődő események köthetőek, mint amikor például a szülő nem tartja be az ígéretét, nem ér időben oda az óvodába, iskolába, elmaradnak a beígért programok. Az óvodából az iskolába való váltás kihívásai is állhatnak a háttérben, hiszen ekkor a megnövekedett elvárásokat stresszesnek élheti meg és mivel kevesebbet mozognak az iskolások, így könnyebb pótcselekvés segítségével levezetni a feszültségét. Fontos tudniuk, hogy tiltással, büntetéssel, egyéb szerekkel nem szüntethető meg a probléma, hiszen a lelki folyamatokra ezekkel az eszközökkel nem lehet pozitívan hatni. Ha ezekkel a módszerekkel a tünet meg is szűntethető, gyermeke a feszültséget elfojthatja, ami később erőteljesebb tünetek, viselkedészavarok formában köszönhet vissza. A szeretett személyek megnyugtató jelenléte, testi közelsége, elérhetősége lehet ilyenkor az egyik legnagyobb segítség. Mutassa ki gyermekének, hogy szereti, és hogy mennyire fontos Önnek, a kicsik számára az ölelés, puszilgatás, a viszontlátás öröme tud a legmegnyugtatóbb lenni. Biztosítson gyermekének más módot a feszültség levezetésére: a rendszeres mozgás, és a sport kiválóan alkalmas tevékenységek erre. Segítsen gyermekének megnevezni érzéseit és mutasson mintát, Ön milyen módokon tud felülkerekedni félelmeim, szorongásain! Ha kislánya körömrágása nem szűnik meg, esetleg erősödik, keressen fel pszichológust. Ha kényszerbetegség tüneteként jelentkezik, a probléma mindenképpen terápiás segítséget igényel.

Fotó: Robert Corr

A Mit kezdhetünk a körömrágással? bejegyzés először Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat-én jelent meg.

Kedves András!

Több gyermeknél és felnőttnél is előfordulhat, hogy míg életének egyik színterén nem jelentkeznek nehézségek, más helyzetekben nem tud megfelelően megbirkózni feszültségeivel, esetleg társaival nem tud kijönni. A gyerekterápiának is ennek megfelelőn változik, de mindenképpen fontos az Ön és gyermeke édesanyja közreműködése, hiszen a szakemberrel való közös gondolkodás tud kisfiának a legtöbbet segíteni. Ha úgy érzi, megbízik a tanárnőben, első körben az iskolapszichológust érdemes felkeresni, hiszen ő az iskolai helyzetet is fel tudja mérni, látja az osztályban elfoglalt helyét, és közvetlenül tudja konfliktusait megfigyelni. Lehet, hogy több alkalmas konzultáció keretei között is megoldódik a helyzet, de ha komplexebb problémáról van szó, érdemes felkeresni egy olyan pszichológust, akivel egyéni terápiát tudnak elkezdeni. Ebben az esetben először a szülőkkel beszélget a szakember, ahol tisztázzák, hogy mi a nehézség és mi az, amiből látni lehet majd, hogy gyermekük fejlődik, változik. Ekkor van lehetősége közösen átbeszélni vele, hogy mit mondjon gyermekének, miért kell járnia. Ezután találkozik a pszichológus gyermekével, amikor különböző tesztek felvétele mellett beszélgetnek, játszanak közösen és a diagnózisra is sor kerül. Ezt követően ül le a szülőkkel ismét és beszélik meg a továbbiakat. A gyerekterápiás módszerekről az adott szakembertől érdemes tájékozódni, mivel sokféle technikával dolgozhat a problémától függően.

Fotó: Cedric Lange

A Mi történik a gyerekterápiában? bejegyzés először Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat-én jelent meg.

Kedves Márk!

Nagyon jó azt olvasni, hogy lányuk ilyen segítő környezetben bontakozhat ki, és hogy ilyen elkötelezetten támogatják őt! Biztosan sokat követel a család minden tagjától, hogy a tanulmányaiban is ekkora segítséget nyújtanak neki!

Bizonyára tisztában vannak vele, hogy a diszlexia hátterében meghúzódó okok különbözőek lehetnek. Több típusa létezik, a gyermekeknél más-más területek gyengesége mentén alakul ki. A logopédiai terápia keretében bizonyára megkapja a szükséges fejlesztést, a közös tanulással pedig sokat tesznek a következmények minimalizálásáért. 

Szeretném megnyugtatni, hogy a diszlexiás felnőttek közül rengetegen tudnak helytállni a munka világában, remélhetőleg lányánál is így lesz majd. Az egyetem elvégzése is elérhető cél sokak számára, azonban ezt a kérdést inkább egyénileg érdemes megvizsgálni. Mindenképpen javaslom, hogy beszéljenek erről lánya logopédusával, aki jobban ismeri őt. A diszlexia mellett, mindig érdemes az egyéb jellemzőket – mint pl. a lánya személyisége – is mérlegelni az egyetem, vagy más felsőfokú tanulmány választása kapcsán. A lánya teherbírása, motivációi, kudarctűrő képessége, a támogató környezet teherbírása, a választott intézmény elfogadó hozzáállása mind nagyon fontos, hogy csak néhányat említsek a sok szempont közül. Addig is, amíg ez körvonalazódik, és a döntést megelőzően kikérik a lányát ismerő szakemberek véleményét is, javaslom, hogy továbbra is segítsék lányukat, vele is bátran beszéljenek a témáról, hogy megismerjék az ő belső motivációit, elképzeléseit is. A tanulási képesség fejlesztésével, tanulási stratégiák kialakításával, begyakorlásával mindenképpen érdemes támogatni és az önálló helytállás felé terelniük lányukat!

Fotó: Plato Spelunks

A Diszlexia – továbbtanulás bejegyzés először Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat-én jelent meg.

Kedves Viola!

A megfelelni vágyó gyerekeknél valóban gyakran előfordul, hogy kedvetlenek és letörtek, sőt pszichoszomatikus panaszok jelentkeznek náluk az izgulás miatt. Ha azonban nem javul a helyzet, érdemes utánajárni, hogy okozhatja-e a tanulástól való elfordulást valamilyen tanulási nehézség. Az iskolapszichológus szűrő vizsgálatok keretében fel tudja térképezni, hogy fennáll-e a tanulási zavar gyanúja vagy sem. Amennyiben a figyelem vizsgálatok és a tanulási attitűdöket feltérképező felmérések alapján ez feltételezhető, mindenképpen javaslatot tesz majd, hogy jelentkezzenek vizsgálatra a Pedagógiai Szakszolgálatnál. A teljes kép alapján kiderülhet, hogy a tanulási kedvetlenséget valójában tanulási zavar okozza. Ez esetben a gyermek számára a fejlesztő terápia jelenthet megoldást, melynek köszönhetően a tantárgyi hozzáállás és a gyermek megsérült énképe is pozitív irányban változhat majd.

A Mit okozhat a teljesítményzavart? bejegyzés először Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat-én jelent meg.