Kedves Kati,

amikor egy szülő megtudja, hogy a gyermekét bántalmazás éri, nagyon nehéz nem azonnal dühvel, rémülettel vagy tehetetlenséggel reagálni. Ez teljesen érthető. Ilyenkor azonban az első és legfontosabb, hogy a gyermeke otthon azt érezze: hisznek neki, nincs egyedül, és nem ő a hibás.

Az iskolai bántalmazás egyik legfájdalmasabb része, hogy a gyermek könnyen elkezdi magát hibáztatni, szégyelli a helyzetét, vagy azt érzi, hogy vele bármit meg lehet tenni. Ezért sokszor a valódi segítség nem egy azonnali megoldás, hanem egy ilyen mondat: „Jól tetted, hogy elmondtad. Ami veled történik, nincs rendben, és ebben segíteni fogok.”

Fontos, hogy a szülő ne bagatellizálja a történteket, de ne is árassza el saját indulataival a gyermeket. Az sem segít igazán, ha csak annyit mondunk: „ne foglalkozz velük”, „állj ki magadért” vagy „üss vissza”. Ezek mögött gyakran jó szándék van, de a bántalmazott gyermek éppen azért szenved, mert egyedül van és védtelennek érzi magát.

Sokkal inkább arra van szüksége, hogy megtapasztalja: a felnőttek észreveszik, komolyan veszik, és nem hagyják magára. Érdemes nyugodtan végigbeszélni:

• mi történt pontosan,
• kik voltak jelen,
• mióta tart ez,
• vannak-e olyan helyzetek, amikor rosszabb.

Nem kihallgatni kell, hanem segíteni neki abban, hogy szavakat találjon arra, ami történt. Ez már önmagában is tehermentesítő, hiszen a bántalmazás gyakran zavaros, szégyenteli élményként él a gyermekben.

Minél világosabban látják a helyzetet, annál könnyebb segítséget kérni az iskolától. A legtöbb esetben fontos, hogy a szülő jelezze a problémát az osztályfőnöknek vagy annak a pedagógusnak, aki a legjobban rálát a gyermek mindennapjaira. Nem azért, hogy botrány legyen, hanem mert az iskolai bántalmazás nem magánügy, hanem az iskola felelőssége is.

Sokat segít, ha a szülő nem általánosságban beszél, hanem konkrét példákat hoz arra, hogy mi történt, mikor, milyen formában, illetve, hogy milyen jelek láthatók otthon.

A cél nem a másik gyermek megbélyegzése, hanem az, hogy a felnőttek komolyan vegyék a helyzetet, és lépéseket tegyenek a biztonság helyreállítására.

Közben a gyermek lelki támogatása legalább olyan fontos, mint maga az intézkedés. A bántalmazás erősen rombolja az önbizalmat, ezért sokat számít, ha otthon nemcsak a problémáról esik szó, hanem arról is, hogy miben ügyes, értékes, szerethető. Fontosak azok a helyek és kapcsolatok is, ahol nem a bántás élménye határozza meg őt: sport, különóra, baráti kapcsolatok, közös családi programok.

Ha a gyermek nagyon szorong, testi tünetei vannak, romlik az alvása, az étvágya, visszahúzódóbbá válik, vagy már kifejezetten fél az iskolától, érdemes iskolapszichológus vagy külső szakember segítségét kérni. Nem azért, mert vele van baj, hanem mert az iskolai bántalmazás valódi lelki sérülést okozhat.

A legfontosabb, amit a szülő adhat, az a biztonság élménye. Az, hogy a gyermek megtapasztalja: amikor baj van, lehet segítséget kérni, és vannak felnőttek, akik valóban mellé állnak, már önmagában is gyógyító erejű.

Fotó: freepik

A Mit tehetek szülőként, ha a gyermekem bántják az iskolában? bejegyzés először Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat-én jelent meg.