Kedves Dávid,   

a gyermekek beszéd- és nyelvi fejlődése egyénenként eltérő ütemben zajlik. Teljesen természetes, hogy a gyermek szókincse és mondatszerkesztése fokozatosan fejlődik. Remek, hogy segíteni szeretné fia fejlődését, a játékos támogatás előnyösen befolyásolja a beszéd- és nyelvi fejlődést. 

Logopédusaink bizonyára már kiértékelték azt az Ön által kitöltött, szülői kérdőíven alapuló, korai nyelvi fejlődést vizsgáló szűrést, mellyel az óvodában találkozhatott. Amennyiben az eredmények nem jelezték a nyelvi késés gyanúját, akkor szakember segítsége nélkül, otthoni keretek között, játékosan támogatva segítse gyermeke beszéd- és nyelvi fejlődését. 

A mintaadás rendkívül fontos. Legyen a mindennapok természetes része a beszélgetés – ne csak az autóban, hanem például az asztalnál, evés vagy játék közben is. A kisgyermekek beszédfejlődését jelentősen segíti, ha látják annak a felnőttnek az arcát és szájmozgását, aki hozzájuk beszél. Érdemes tudatosan olyan helyzeteket teremteni, amelyekben a beszélgetések során ez biztosított. 

A beszéd- és nyelvi fejlődést az is támogatja, ha a felnőtt a mindennapi tevékenységeket beszéddel kíséri, mintegy „narrálva” az eseményeket. Érdemes megfogalmazni, mi történik éppen: például mit vesz fel a gyermek, milyen hangokat hallanak az utcán, milyen színűek a tárgyak, hová mennek, és mit látnak útközben. Ezzel a felnőtt mintát ad az összetettebb mondatok használatához is. 

Amikor gyermeke rövid mondatban fogalmaz, ismételje meg az elhangzottakat hosszabban úgy, hogy hozzátesz valamilyen újabb részletet. Például, ha fia azt mondja  „Motor ott.”, akkor Ön mondhatja azt, hogy „Igen, ott megy egy piros motor.”. Ezzel nyelvi mintát mutat neki. Nem szükséges, hogy a fia megismételje. A visszajelzésből a gyermek érzékeli, hogy számít, amit mond. 

Kihasználhatja más formában is gyermeke közlésvágyát. Beszélgetés közben kerülje az eldöntendő kérdéseket. Inkább olyan kérdéseket tegyen fel neki, ami ösztönzi őt a hosszabb válaszra, gondolkodásra – ne lehessen egy „igen”-nel vagy „nem”-mel lezárni.  

A közös könyvnézegetés és mesélés rendkívül hasznos időtöltés. A képek megfigyelésén túl érdemes beszélgetni a látott eseményekről, azok lehetséges következményeiről, valamint a szereplőkről, azok gondolatairól, terveiről és érzéseiről. A böngésző típusú könyvek gazdag képanyaguk révén különösen jól támogatják ezt a tevékenységet. 

A legfontosabb, hogy a beszélgetés örömteli és kényszermentes maradjon. Játsszanak minél többet együtt, és kísérjék a közös tevékenységeket beszéddel, beszélgetéssel! A támogató együttlétek hatása idővel beérik.

A Hogyan segítsem gyermekemet, hogy hosszabb mondatokat alkosson? bejegyzés először Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat-én jelent meg.

Kedves Rebi,

fontos kimondani: ma már irreális elvárás, hogy egy kisgyermek soha ne találkozzon képernyővel, és az is, hogy egy szülő minden helyzetet eszköz nélkül oldjon meg. A kérdés nem az, hogy „bűn-e” a képernyő, hanem az, hogy mikor, mennyi és milyen formában van jelen a gyermek életében.

A nemzetközi ajánlások nagyjából egyetértenek abban, hogy kétéves kor alatt lehetőleg minimális vagy semennyi képernyő ne legyen (a videóbeszélgetés kivétel). Két és ötéves kor között napi körülbelül egy óra, életkornak megfelelő, nyugodt tartalom tekinthető biztonságos felső határnak. Ugyanakkor ma már hangsúlyozzák: nemcsak az idő számít, hanem a minőség és a környezet is.

Kétéves kor körül az idegrendszer fejlődését elsősorban a valódi emberi kapcsolódás támogatja: az arcjáték, a hang, az érintés, a közös játék. A mozgókép lekötheti a figyelmet, de nem tud kölcsönösen reagálni, mint egy élő személy. Ezért ebben az életkorban a képernyő inkább kiegészítő eszköz, nem pedig alapmegoldás. Ha megjelenik, érdemes rövid, egyszerű, lassabb tempójú tartalmat választani, és lehetőség szerint a gyermek mellett maradni, beszélgetni a látottakról.

Két és fél éves korban már reális, hogy napi valamennyi képernyőidő belefér. Ilyenkor három szempont különösen fontos. Az első a tartalom minősége: mennyire pörgős, mennyire agresszív, érthető-e egy ekkora gyermek számára. A második a használat módja: teljesen egyedül nézi-e, vagy van mellette felnőtt, aki segít értelmezni a látottakat. A harmadik pedig az, hogy mit szorít ki a képernyő. Ha emiatt kevesebb a mozgás, romlik az alvás, háttérbe szorul a szabad játék és a közös idő, akkor érdemes csökkenteni. Ha viszont egy rövid mese segít átvészelni a főzést vagy egy nehezebb napszakot, miközben a nap nagy része aktív játékból és kapcsolódásból áll, az általában jól beilleszthető az egyensúlyba.

Nem minden gyermek reagál ugyanúgy. Vannak, akik könnyen abbahagyják, másoknál a kikapcsolás rendszeresen dühöt, sírást vált ki. Egyes gyerekeket már kis mennyiség is felpörget, különösen, ha lefekvés előtt néznek mesét. Ilyenkor különösen fontos a képernyőmentes időszak

A Mennyi képernyőidőt engedjek? bejegyzés először Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat-én jelent meg.

Kedves Eszter,

az első és legfontosabb gondolat: nincs egyetlen, mindenki számára ideális életkor. A közösségbe járás nagyon különböző formákat jelenthet: néhány órás baba–mama foglalkozást, játszóházi találkozókat, családi bölcsődét vagy teljes napos bölcsődei ellátást. Más helyzet az, amikor a gyermek végig a szülő közvetlen közelében marad, és más az, amikor reggel egy csoportra bízva elválik tőle.

Amikor azt kérdezzük, hogy mikortól lehetséges a közösség, valójában három kérdésre keressük a választ: hogyan viseli a gyermek az elválást, érett-e már a közösségi működésre, és az édesanya számára mi jelent nagyobb egyensúlyt – az otthonlét vagy a részleges visszatérés a munkába, a külvilágba.

Ami a lehetőséget illeti: egészséges, oltásait megkapott csecsemő már néhány hónapos kortól részt vehet baba–mama programokon. Ezekben az esetekben nem a leválás a központi kérdés, hanem az, hogy mennyi inger esik jól számára. Intézményes közösség – például bölcsőde – jellemzően egyéves kor után válik gyakorivá, ugyanakkor a legtöbb gyermek pszichés érettsége inkább két–három éves kor körül teszi lehetővé, hogy napja nagy részét szülő nélkül töltse. Ez nem jelenti azt, hogy fiatalabb korban ártalmas lenne a bölcsőde, inkább azt, hogy minél kisebb a gyermek, annál fontosabb a fokozatos beszoktatás, a magas színvonalú gondozás és az otthoni kapcsolat stabilitása.

Hogy mikortól érdemes közösségbe menni, az nagyban függ a gyermek temperamentumától. Vannak kifejezetten társas, érdeklődő, aktív kisgyermekek, akik élénkülnek más gyerekek jelenlétében, és számukra már egy–kétévesen is örömteli lehet egy kisebb létszámú, jól strukturált közeg. Más gyermekek érzékenyebbek, könnyebben túlterhelődnek zajban, új helyzetekben. Nekik gyakran az válik be, ha először rövid, szülővel közös programokkal ismerkednek, és csak később, lassabb tempóban lépnek az önálló közösség felé. Nem az elvárt életkorhoz, hanem a gyermek egyéni jelzéseihez érdemes igazodni.

Nemcsak a gyermek számít. Az édesanya lelkiállapota legalább ilyen fontos tényező. A hosszan tartó otthonlét sokak számára magányos, beszűkült időszak lehet. Ha valaki azt érzi, hogy elveszíti önmagát, nincs felnőtt kapcsolódása, az nem pusztán kényelmetlenség, hanem a mentális jóllét szempontjából is kockázat. Egy kimerült, izolált szülő nehezebben tud stabil érzelmi hátteret biztosítani. Ilyen esetben a heti néhány óra közösség nem önzőség, hanem tudatos gondoskodás önmagunkról és a gyermekről. Más családok számára viszont éppen az ad biztonságot, ha az elválás később, fokozatosabban történik meg. Mindkét út lehet megfelelő, ha hosszú távon fenntartható, és nem jár tartós feszültséggel vagy bűntudattal.

A magány enyhítésének nem kizárólagos eszköze a bölcsőde. Sok szülő számára segítséget jelent egy baba–mama klub, közös torna, énekes foglalkozás vagy helyi szülőcsoport. Gyakran az is jelentős tehercsökkentő tényező, ha a családon belül a feladatok megoszlanak, és az édesanya rendszeresen kap énidőt.

A döntés meghozatalakor érdemes figyelni arra, hogyan reagál a gyermek a kisebb elválásokra. A fokozatos jelenlét, majd az egyre hosszabb önálló ottlét segíti az alkalmazkodást. Ha a kezdeti sírás mellett a gyermek meg tud nyugodni egy másik felnőttnél, érdeklődik a játékok iránt, és összességében kiegyensúlyozott marad, jó eséllyel be fog illeszkedni. Ha azonban tartós, vigasztalhatatlan sírás, alvás- vagy evészavar, visszahúzódás vagy testi tünetek jelentkeznek, érdemes átgondolni, nem túl nagy-e a lépés, illetve szükség van-e több átmenetre.

A közösségbe lépés időpontját nem egy általános szabály határozza meg, hanem a gyermek temperamentuma, a közösség minősége, valamint a család aktuális élethelyzete. Ami igazán számít, az a szeretetteljes kapcsolati háttér, a fokozatosság, a gyermek jelzéseinek komolyan vétele és a szülő lelki egészségének védelme. Ha ezek a szempontok érvényesülnek, akkor nem az lesz a kérdés, hogy túl korán vagy túl későn történt-e a közösségbe lépés, hanem az, hogy a család olyan megoldást talált, amelyben mindenki biztonságban és egyensúlyban tud fejlődni.

Fotó: freepik

A Mikortól érdemes közösségbe vinni a gyermeket? bejegyzés először Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat-én jelent meg.

Kedves Sára,

a beszoktatás a korai elválás egyik legérzékenyebb időszaka. A kisgyermek számára ez nem csupán egy új környezethez való alkalmazkodás, hanem egy kapcsolati váltás is, hiszen el kell kezdenie elfogadni egy másik felnőttet mint átmeneti biztonsági bázist, miközben meg kell tanulnia kezelni az anya távollétét. A bölcsődébe kerülés nem csupán logisztikai vagy nevelési kérdés, hanem jelentős érzelmi és idegrendszeri megterhelést is jelent, még akkor is, ha nincsenek látványos nehézségek.

A biztonságos beszoktatás kulcsa nem az, hogy a gyermek gyorsan „bent marad sírás nélkül”, hanem hogy fokozatosan megélje a kapcsolat átmeneti elengedését, és képes legyen újrakapcsolódni. A jó beszoktatás során az elválás és a visszatérés megtapasztalása kiszámítható módon történik, és a gyermeknek lehetősége van új kötődési kapcsolatot építeni a gondozóval, miközben az anya fizikai és érzelmi értelemben is elérhető marad a nap végén.

A beszoktatás legyen fokozatos, lehetőség szerint az első napokban rövid, az anya jelenlétével zajló alkalmakból álljon. A gyermeknek legyen lehetősége megfigyelni az új környezetet, mielőtt aktív résztvevővé válik. Fontos, hogy a szülő nyugodt, átlátható és következetes legyen a kommunikációban: mindig elmondja, mikor és miért megy el, valamint mikor jön vissza. Az ismétlődő, rövid és határozott búcsú (nem siettetett, de nem is elnyújtott) segíti a kiszámíthatóságot és a gyermek biztonságérzetét.

Fontos tudni, hogy az új helyzet átmenetileg regresszív tüneteket hozhat: több lehet a sírás, az éjszakai ébredés, a szeparációs szorongás, és a korábban már kialakított szokások (pl. szobatisztaság, önálló alvás) is eltűnhetnek. Ezek általában nem kóros jelek, hanem a megnövekedett érzelmi terhelés természetes következményei, amelyek megfelelő szülői válaszkészséggel enyhíthetők.

A szülő érzelmi állapota is meghatározó: a gyermek nem csupán a szavakból érti meg a helyzetet, hanem a testtartás, a hanghordozás és a szülői reakciók révén is. Egy bizonytalan, bűntudattal küzdő szülő nehezebben közvetíti azt az üzenetet, hogy „ez a hely biztonságos, és én bízom benne”. Éppen ezért fontos, hogy a beszoktatás ne csak a gyermekről szóljon, hanem a szülő is kapjon lehetőséget felkészülésre, kérdezésre és támogatás igénybevételére.

Kívánjuk, hogy a fokozatos beszoktatás során megtapasztalják a biztonságot és a nyugalmat, melyben a gyermekük és Önök is egyaránt magabiztosan, biztonságban érezhessék magukat az új helyzetben.

Fotó: freepik

A Beszoktatás a bölcsődébe – hogyan lesz valóban biztonságos? bejegyzés először Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat-én jelent meg.

Hallottam, hogy a szókincs bővítésével is elő lehet segíteni, hogy a gyerekek minél hamarabb szépen kezdjenek el beszélni. Hogyan tanítsak a három éves kislányomnak új szavakat? Mekkora szókincs elegendő ebben a korban?

Kedves Gizi!

Valóban igaz, hogy ahhoz, hogy a beszéd meginduljon, és a gyermekek mondatokat alkossanak, szükséges, hogy legyen egy alapszókincsük, amit a mondatalkotáshoz használnak. A szavak tanításához a mindennapok rengeteg lehetőséget nyújtanak, érdemes kihasználni ezeket! A kislányuknál a szótanítást játékosan kezdjék! Ne azt várják tőle, hogy mindig megismételje, amit mondanak neki, arra sem kell külön felhívni a figyelmét, ha éppen szavakat szeretnének tanítani neki! Csupán annyi a teendőjük, hogy amit lát és hall a gyermek, azt nevezzék meg! Ezt a legtöbbször mondatba foglalva érdemes megtenni, pl.: „Milyen szépen fütyül a madár a faágon!”. Ám lehetséges, hogy ez még kevés neki ahhoz, hogy megtanulja, mi az a madár. Így érdemes a fentebb említett mondat után rámutatni és megnevezni, hogy mire gondolunk pontosan, amikor azt mondjuk, „madár”. A kisebb egységeket a gyerekek sokszor könnyebben meg tudják jegyezni. Lehetőleg kerüljék, hogy mindent csak szavakkal mondjanak a gyermeknek, hiszen akkor lassabban fogja szükségét érezni annak, hogy mondatokat alkosson. Ha a gyermek sokáig nem ismétli, nem használja a szavakat, Önök sem lehetnek biztosak abban, hogy érti a jelentésüket, ezért érdemes azzal ellenőrizni, hogy rákérdeznek: „Hol van a madár?”.

Milyen helyzetekben, honnan vegyenek ötletet ahhoz, hogy milyen szavakat tanítsanak a gyermeküknek? Eleinte, kisebb gyermekeknél azoknak a szavaknak a tanítására törekedjenek, amelyeket minden nap használ, amelyekkel minden nap kapcsolatba kerül. A tárgyak, cselekvések megnevezéséhez a közlekedés során, a bevásárlások alkalmával, az étkezéseknél, a meseolvasásnál, képnézegetésnél rengeteg lehetőségünk nyílik, éljenek vele! Ha játékos formában mutatják meg ezeket a dolgokat a gyermeknek, ne erőltessék, hogy ő is mondja, megnevezze ezeket, akkor nem terhelik túl. Ha elfárad, azt úgyis jelezni fogja.  Ha a korosztályhoz képest egyértelműen elmaradás mutatkozik ezen a területen, érdemes minden nap 1,5-2 órát intenzíven a szótanításra fordítani. Lehetőleg ne egyben, hanem több részletben a nap folyamán, így nem érzik majd tehernek.

A Szótanítás mikéntje kicsiknek bejegyzés először Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat-én jelent meg.

Kislányom másfél éves, és nagyon cumis. Aggódom, hogy emiatt nem lesz tiszta a beszéde később. Hogyan segíthetek neki?

Kedves Tamás!

Ebben a korban természetes, hogy a pici még igényli a cumit, emiatt nincs ok az aggodalomra. A babákat és kisgyermekeket megnyugtatja, ha szopiznak. Nem is annyira a cumizás a probléma, hanem inkább az, hogy mennyit van a szájában. Mivel a gyerekek a nyugtalanságukat enyhítik vele, ha csökkenteni szeretnék a cumizás idejét, töltsenek a kislány közelében több időt, hogy érezze a jelenlétük biztonságát és ez nyugtassa meg őt, a cumizás helyett.

Érdemes megnézni, hogy a nap melyik időszaka a legalkalmasabb arra, hogy a cumizás idejét csökkenteni kezdjék. Például játszás közben – amikor ott vannak vele – már ne legyen a szájában, séta közben se adják oda neki, így fokozatosan egyre kevesebbet fog cumizni.

A cumizás fogelváltozásokat okozhat, amik a szép beszédre is negatív hatással vannak. Ezért ha a cumizás sokáig tart, érdemes a fogak állapotát figyelemmel kísérni, és fogorvossal is kapcsolatba lépni, szükség esetén fogszabályozóval helyrehozni a cumizás okozta fogsor elváltozásokat. Szeretném megnyugtatni, hogy a legtöbb gyermek az életkor előrehaladtával egyre kevesebbszer igényli a cumizást, egy idő után maguktól is elhagyják.

Fotó: Nils van rooijen

A Érthetetlen lesz a beszéd a sok cumizás miatt? bejegyzés először Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat-én jelent meg.

Három éves kisfiam most lett óvodás. Sokat mesél az új élményeiről, aminek nagyon örülünk, de azt vettük észre, hogy ilyenkor gyakran kapkod és dadogva ismételget egy-egy mondatot. Mi lehet ennek az oka és mit tegyünk, hogy elmúljon? Aggódunk, hogy esetleg később is megmarad a dadogása.

Kedves Tamás!

Sok szülő tapasztal hasonlót, és megnyugtató hír, hogy számos dolgot tehetünk gyermekünk beszédének fejlődéséért, ha ismerjük a megfelelő praktikákat!

Először is fontos tisztában lenni azzal, hogy a három éves gyermekek körében ezt az akadozó beszédet még nem dadogásnak hívjuk. Az Önök által is tapasztalt „nem folyamatos beszéd” teljesen normális jelenség. Könnyű összetéveszteni a kettőt, „a nem folyamatos beszéd” kissé hasonló a dadogáshoz, mégis különbözik tőle, mivel általában nem görcsösséget vagy feszességet érzünk a beszédközi megakadásoknál, inkább csak szóismétléseket tapasztalunk. Két-három éves korban a gyermekeknek korlátozottak az anyanyelvi ismeretei, gyakran keresgélik a megfelelő szavakat, miközben alig várják, hogy meséljenek az élményeikről. Legtöbbször az Önök által is tapasztalt szó-, illetve szókapcsolat ismétlések szerencsére maguktól megszűnnek.

Azonban szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a szülői hozzáállás sokat számít, ami a későbbi dadogás kialakulásában döntő lehet. Lehetőleg ne hívják fel a gyermek figyelmét erre a jelenségre, ne javítsák ki a beszédét, és ne parodizálják a stílusát! A türelem most a legnagyobb segítség, hallgassák őt végig, és hagyják, hogy befejezze a mondandóját akkor is, ha az kicsit hosszabb időt vesz igénybe!

Fontos tudni, hogy a valódi dadogás mindig izomfeszültséggel párosul, és általában négy éves kor körül alakul ki. Ha dadogásra gyanakszanak, mindenképpen érdemes logopédus és pszichológus szakemberhez fordulni, akik a közösen vezetett teljes körű, személyre szabott terápia kialakításában hatékony segítséget tudnak nyújtani.

A Dadogás két-három éveseknél bejegyzés először Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat-én jelent meg.

Az oviban a középsős kislányom is részt vesz az idei logopédiai szűrésen. A szülői értekezleten elmagyarázták, hogy a helyes kiejtést és a beszéd több területét is vizsgálják ilyenkor. Ha kiderül, hogy a gyermekemnek terápiára van szüksége, hová fordulhatok segítségért?

Kedves Imola!

A középső csoportosokat, különösen az ötödik életévüket betöltött óvodás gyermekeket a logopédusok mindig megvizsgálják, akkor is, ha egyébként ezt semmi nem indokolja. Ilyenkor több mindent is megfigyelnek, hogy pontosan kiderüljön, milyen területen van szükség terápiás segítségre, amennyiben ez indokolttá válik. Leggyakrabban a helyes kiejtés területén igénylik a legtöbb fejlesztést a kicsik, de természetesen sok más területen is előfordulhatnak kisebb-nagyobb elmaradások. Ilyen például a hang rekedtsége, vagy amikor a nagymozgások, és a finommozgások kialakulása késik, esetleg a beszédértésben vagy bizonyos részképességekben mutatkozik lemaradás. Minél korábban kerül sor a szűrésre, annál nagyobb az esély arra, hogy időben fedezik fel a problémákat. Ilyenkor még sokkal hatékonyabban lehet kezelni ezeket, és legtöbbször iskolás korra már rendeződnek is az elcsípett vadhajtások.

Valóban érdemes alaposan körbejárni a terápiás lehetőségeket, amennyiben a szűrés alapján ez indokolttá válik. Budapesten a gyermekek ellátása kerületenként szerveződik. Az óvodák és az iskolák többségébe a hét bizonyos napjain kijár logopédus, aki kiscsoportos foglalkozások keretében helyben foglalkozik a gyermekekkel. Vannak azonban olyan terápiák is, melyeket nem ezekben az intézményekben, hanem egy arra alkalmasabb helyen tartanak. Erről az óvodában szűrést végző logopédus tud részletes felvilágosítást adni. A személyre szabott tanácshoz a szakembernek ismernie kell a helyi adottságokat is, hiszen a gyermek nehézségei, a terápia típusa, a szakember ellátottság, a terápiában résztvevő gyerekek létszáma, és a helyi feltételek mind meghatározóak a döntés szempontjából.

A Mi történik az ovisokkal a logopédiai szűrést követően? bejegyzés először Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat-én jelent meg.

Négy éves kisfiam elég ügyetlen. Gyakran elesik, sokszor csetlik-botlik. Az is nyugtalanít, hogy még mindig nagyon sok hibával beszél. Lehetséges, hogy a kettő összefügg? Mit tegyek?

Kedves András!

Kiválóan ráérzett egy lehetséges összefüggésre, az említett két területen tapasztalt problémák valóban kapcsolódhatnak egymáshoz. Ha a szülő időben ismeri fel a problémát, mihamarabb kezdetét veheti a gyógyítás, ami a későbbi javulás szempontjából nagyon előnyös.

Nézzük meg közelebbről, mi áll a jelenség hátterében! A gyerekek mozgás- és beszédfejlődése sok lépcsős folyamat. Mindkét terület korán fejlődésnek indul, azonban gyakori, hogy bizonyos időszakokban inkább a mozgás, máskor pedig a beszéd fejlődése erőteljesebb. A kettő pedig nem szétválasztható egymástól. A beszéd is egyfajta mozgás, amit meghatározott szervek hoznak létre, mint például az ajkak, vagy a nyelv.

A kisfia esetében a beszédben résztvevő izmok finommozgását érdemes erősíteni, ami aprólékos, tudatos irányítást igényel. A hibásan képzett hangok javítását először a beszédben résztvevő izmok ügyesítésével kezdik a logopédusok. Ha a nagymozgásoknál elmaradás tapasztalható, ugyanez a kiejtés területén vagy akár a kézügyességben is megmutatkozik. Mindenképpen javaslom, hogy forduljanak szakemberhez. Logopédus vagy mozgásfejlesztő kollégával egyaránt érdemes konzultálni. A nagymozgások rendezése előnyösen befolyásolja később a gyermeke finommozgások terén nyújtott teljesítményét, és a kiejtés javítását is megkönnyíti.

A Lehet összefüggés az ügyetlenség és a nehezen érthető beszéd között? bejegyzés először Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat-én jelent meg.

A gyerekem három éves, és még nem beszél. Ez igen aggasztó! Mit tegyek?

Kedves Szülő!

Az ön által említett eset gyakoribb, mint gondolná, sok szülő találkozik hasonló problémával. Aggodalomra semmi ok, arra azonban érdemes odafigyelni, hogy ha a gyermek legkésőbb három éves koráig nem beszél, mindenképpen érdemes szakemberhez, logopédushoz fordulni. A gyermekek beszéd- és nyelvi fejlődésében nagy egyéni különbségek lehetnek, amelyet környezeti és idegrendszeri tényezők egyaránt befolyásolnak. A lányoknál általában két, fiúknál két és fél éves korban kezdődik intenzív változás.

Már három éves kor előtt is jelentkezhetnek tünetek, melyek a beszéd- és nyelvi fejlődés késére utalnak. Már csecsemőkorban érdemes odafigyelni gyermekünk sírására! Sokat elárulhat, hogy mennyire erőtlen, vagy halk például, illetve érdemes megfigyelni azt is, hogy elég változatos-e a gagyogása! Az is fontos, hogyan reagál gyermekünk a beszédhangokra, illetve hogyan bővül a szókincse az első szavak megjelenése után. Szintén sokat elárul az, ahogyan a gyermek beszédértése fejlődik, sőt az is, van-e kedve a mesehallgatáshoz, mondókázáshoz, énekléshez, vagy sem. Ha bármelyik területen felfigyelünk arra, hogy gyermekünk elutasítja, vagy lassan történik változás, fejlődés, esetleg egyik vagy másik területen támogatást igényel, jobb, ha minél korábban felkeresünk egy szakembert.

A kép forrása: Lea Borchert

A Ismerje fel a beszéd- és nyelvi fejlődés késésének korai jeleit! bejegyzés először Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat-én jelent meg.

Kedves Anyuka!

Beszélgessen minél többet gyermekével, amikor csak teheti, játék, mesélés, vagy akár könyvnézegetés közben is. A gyermek életkorának megfelelően kérdezzen és válaszoljon! Segíthet azzal is, ha lassabb tempóban, tagoltan beszél gyermekével, igazodva a gyermek szókincséhez! Hangutánzó szavakkal, tárgyak, cselekvések megnevezésével, rövid mondatokkal kísérheti a mindennapi tevékenységeiket, vagy akár a közös játékot is. Énekeljenek, mondókázzanak együtt minél többet.

Ha már nagyobb a gyermek rövid, egyszerű nyelvezetű meséket is lehet neki olvasni, ami természetes módon segíti a beszédfejlődést. Nevezze meg egyértelműen azokat a dolgokat, amiket lát, hall, megfog, érzékel, vagy átél! Segítsen neki az érzései és gondolatai kifejezésében!

Mikor a gyermek már hangokat is utánoz, és beszélni kezd, kiemelten fontos, hogy minél több dicséretet kapjon. Örüljön vele, ha valamit megnevez, vagy elmesél, a gyermek által mondottakat helyes formába öntve ismételje el, ha szükséges! A pontos nyelvi kifejezések előbb-utóbb az ő beszédébe is beépülnek majd. Adjon a gyermeknek időt arra, hogy ki tudja fejezni magát, minél nagyobb türelemmel és figyelemmel hallgatja őt, annál jobb!

A Otthoni beszédfejlesztés egyszerű módszerekkel másféléves kortól bejegyzés először Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat-én jelent meg.