Kedves Mária!

Teljesen érthető, hogy aggódik, de valószínűleg nincs mitől tartania. Ma már nem számít ritkaságnak, hogy a fiatalok nagy része külföldi egyetemeken tanul, sőt középiskolásként is hónapokat töltenek más országokban, hogy tapasztalatokat szerezzenek, nyelvet tanuljanak. Ugyanakkor a szülők természetes reakciója, hogy nehezen engedik el gyermeküket az ismeretlenbe. Egyébként is új szakasz kezdődik a család életében, hiszen fiuk most már a felnőttkor küszöbén áll, illetve éppen készül átlépni azt. Higgye el, hogy képes lesz megbirkózni a kihívásokkal, és ezek az erőpróbák segítik őt ebben a folyamatban! Az Ön bizonytalansága lehetséges, hogy tisztán érzelmi eredetű, talán az átlagosnál nehezebben viseli el gyermeke leválását. Azt javaslom, ne maradjon ki a tervezgetés folyamatából, úgy biztosan kevésbé lesz félelmetes az új helyzet víziója, és Ön is könnyebben barátkozik meg az új tervekkel.

A Külföldi továbbtanulás bejegyzés először Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat-én jelent meg.

Férjem külföldön keres munkát, hamarosan költözni fogunk, ami a sajátos nevelési igényű kislányunkat is érinti majd. Több ország is tervben van, még nem dőlt el, hol fogunk élni. Segítene a választásban, ha tudnánk, hogyan valósul meg az integráció a külföldi országokban, és hol rendelkeznek a legtöbb tapasztalattal ezen a területen az oktatási intézmények?

Kedves Irén!

Szerencsére sok európai országban nagy hagyománya van a sajátos nevelési igényű gyermekek ellátásnak, ezért több választási lehetőségük is van. Érdemes tudni, hogy az ENSZ fogyatékos személyek esélyegyenlőségére vonatkozó alapszabályzata előírja, hogy „az államok biztosítsák integrált formában az egyenlő alap-, közép- és felsőfokú oktatási lehetőségeket a fogyatékos gyermekek, fiatalok és felnőttek részére. Az alapszabályzat azt is kimondja, hogy a többségi iskolarendszer valószínűleg nem tudja kielégíteni valamennyi fogyatékos gyermek igényeit, ebben az esetben szóba jön a speciális iskolarendszer. Az ENSZ országaiban tehát ezzel lehet számolni. Lássuk néhány konkrét példát is!

Skandináviában  normalizációs elv biztosítja, hogy a sérült emberek számára olyan életfeltételeket kell nyújtanak, amelyek a legnagyobb mértékben kiszolgálják őket. Dániában egy 1991-ben született hatályos parlamenti határozat értelmében az akadályozott tanulók oktatását oly módon terjesztik ki, hogy a gyermekek a normális iskolai környezetben részesülhessenek oktatásban, amennyiben a speciális intézmény gondoskodása nem feltétlenül szükséges része a fejlesztésnek.

Olaszországban az oktatási törvény mindezt már 1977 óta biztosítja az érintett gyerekek számára. Kedvező feltételeket biztosítanak az integrált fogyatékosokat fogadó osztályok számára, a létszámkorlátot 20 főben határozzák meg, és két fogyatékos gyermeknél nem lehet több ugyanabban az osztályban. Mindenütt kötelező a pedagógiai asszisztensek biztosítása.

Európán kívül is biztató a helyzet. Az USÁ-ban 1975-ben foglalták rendeletbe, hogy a legkevésbé korlátozó környezetet kell biztosítani minden fogyatékos számára. Azok számára, akik nem tudnak sikeresen együtt tanulni ép társaikkal, kevésbé korlátozó a többségi iskolán belül létesített speciális osztály, mint a bennlakásos, önálló speciális iskolában történő elhelyezés.

Sehol sem könnyű az egyéni szükségletek sokféleségét kielégíteni, vagy elérni azt, hogy a nevelés-oktatás-fejlesztés mindenki számára optimálisan valósuljon meg. Ennek ellenére a legtöbb országban régi hagyománya van annak, hogy a sajátos nevelési igényű tanulókat alacsony osztálylétszámú közösségekben helyezik el, ez pedig az integráció sikerét nagy mértékben meghatározza.

A Sajátos nevelési igényű gyerekek integrált nevelése Európában bejegyzés először Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat-én jelent meg.