Fiunk, Ádám külföldi egyetemre készül. Az édesapjával nagy egyetértésben találták ezt ki, de én nagyon félek, hogy nem való ez Ádámnak. Igaz, hogy többen készülnek Angliába az iskolából, de nem tudom elképzelni, hogy boldogulni tud majd egyedül.

Kedves Mária!

Teljesen érthető, hogy aggódik, de valószínűleg nincs mitől tartania. Ma már nem számít ritkaságnak, hogy a fiatalok nagy része külföldi egyetemeken tanul, sőt középiskolásként is hónapokat töltenek más országokban, hogy tapasztalatokat szerezzenek, nyelvet tanuljanak. Ugyanakkor a szülők természetes reakciója, hogy nehezen engedik el gyermeküket az ismeretlenbe. Egyébként is új szakasz kezdődik a család életében, hiszen fiuk most már a felnőttkor küszöbén áll, illetve éppen készül átlépni azt. Higgye el, hogy képes lesz megbirkózni a kihívásokkal, és ezek az erőpróbák segítik őt ebben a folyamatban! Az Ön bizonytalansága lehetséges, hogy tisztán érzelmi eredetű, talán az átlagosnál nehezebben viseli el gyermeke leválását. Azt javaslom, ne maradjon ki a tervezgetés folyamatából, úgy biztosan kevésbé lesz félelmetes az új helyzet víziója, és Ön is könnyebben barátkozik meg az új tervekkel.