Hol diagnosztizálható a számolási zavar 18 éves kor után?

Elmúltam 18 éves, középiskolás koromban nem sikerült az érettségim matematikából. Később újra próbálkoztam, akkor is megbuktam. Lehet, hogy diszkalkuliás vagyok? Kitől kérhetem a vizsgálatot, ha a pedagógiai szakszolgálatban már nem vizsgálnak meg, és nem veszek részt a köznevelésben?

Kedves Máté!

Csak bátorítani tudom, hogy részt vegyen a vizsgálaton, hiszen a diszkalkúlia felismerése és kezelése segít megbirkózni a vizsga helyzettel is, sőt ha súlyos tanulási zavart diagnosztizálnak Önnél, a vizsgán mentesítést is kaphat a tárgyból.Szerencsére akkor is van mód a diagnosztikára, ha már nem vesz részt a köznevelésben, és nem nappali rendszerű oktatásban szeretne érettségizni. Keresse fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem Gyakorló Országos Pedagógiai Szakszolgálatot, ahol részletes tájékoztatást adnak a vizsgálat részleteiről, ahol egyébként a diagnosztikát is elvégzik! Sajnos arra fel kell készülnie, hogy a szolgáltatás térítés köteles. Amennyiben a vizsgálat megerősíti a diszkalkúliát, illetve súlyos tanulási zavart állapítanak meg, mentesítést javasolhatnak matematikából, sőt arra is sor kerülhet, hogy más tantárgyat választhasson az érettségi vizsgán. Az alábbi honlapon további információkat talál a vizsgálat menetéről, a térítés költségeiről és a jelentkezés módjáról: http://gyoszi.elte.hu/

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

Osztálykirándulás és éjszakai bepisilés

Az alsós kisfiam osztálykirándulásra megy, ahol ott is alszanak, de még időnként bepisil éjszaka. Nagyon szeretne menni, én viszont félek, hogy kellemetlen helyzetbe kerül, és emiatt nehezen merem elengedni. Hogyan lehet erre úgy felkészülni, hogy biztonságban érezze magát?

Scroll to Top
Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.