Mikortól aludjon egyedül a gyerek?

Édesanya segít kisfiának az esti lefekvésben a gyerekszobában. A gyermek saját ágyában fekszik kedvenc plüssével, miközben nyugodt, biztonságos légkörben készül az önálló elalvásra.

A kisfiam 2 éves, és szeptember óta jár bölcsibe. Már nyáron is inkább az anyjával aludt, de ez mostanra állandósult, egyszerűen nem hajlandó elaludni a saját kiságyában. Nem lenne jó, ha ez így maradna, biztosan nem tesz jót a személyiségfejlődésének. Mit tegyünk?

Kedves Olga!

A kisgyermekekkel való „együtt alvás” olyan téma, amely kapcsán maguk a szakemberek is gyakran eltérő véleményen vannak. A gyerekek alvási szokásai egyénenként is különbözhetnek, azonban jó hír, hogy a szülők képesek befolyásolni azokat.

Ha a gyermeknek igénye van a szülő testi közelségére, lehet, hogy csupán megszokásból szeret odabújni, de más okokat is sejthetünk a háttérben. Gyakran az első, amire gondolni szoktak a szakemberek, hogy a gyermek fél, és nyugtalanítja valami. Érdemes tehát eltöprengeni, történt-e olyan változás a csemete életében, ami megzavarta a hétköznapjait? Az sem mindegy, hogy milyen életkorú gyermekről van szó, és milyen családi szokások jellemzik a hétköznapokat, nem utolsó sorban az is fontos, hogy mennyire zavarja meg a szülők életvitelét a kialakult helyzet?

Nincsenek kőbe vésett szabályok, a családok szükségletei a legmeghatározóbbak. Fontos a következetesség, ugyanakkor a rugalmasság is. Az esetleges életviteli nehézségek megoldásában kérjék gyermekpszichológus segítségét!

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

Osztálykirándulás és éjszakai bepisilés

Az alsós kisfiam osztálykirándulásra megy, ahol ott is alszanak, de még időnként bepisil éjszaka. Nagyon szeretne menni, én viszont félek, hogy kellemetlen helyzetbe kerül, és emiatt nehezen merem elengedni. Hogyan lehet erre úgy felkészülni, hogy biztonságban érezze magát?

Scroll to Top
Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.