Családon belüli erőszak

Észrevettem, hogy a szomszédunk bántja a gyerekeit, sajnos rendszeresen látom, hogy durván megpofozza őket. Szörnyű! Mit lehet tenni ilyenkor?

Kedves Szülő!

Ez bizony nehéz kérdés! Ha valaki ilyesmit tapasztal, nem könnyű eldönteni, kinek a felelőssége lépéseket tenni. Magyarországon törvény tiltja a gyerekek fizikai bántalmazását. Ez a tilalom a szülőkre is vonatkozik.

A hazánkban hatályos Gyermekvédelmi Törvény azt is kimondja, hogy akár szakemberként, akár állampolgárként kötelesek vagyunk jelezni a gyermekvédelem, vagy a hatóságok felé, ha ilyesmit tapasztalunk. Amíg azonban a szakembernek kötelessége bejelenteni, ha ilyesmiről tudomást szerez, magánemberként erre nem vagyunk kötelezhetőek. Saját emberségünk, belátásunk, morális, illetve erkölcsi megfontolásunk alapján hozzunk döntést a további lépéseket illetően. Jó tudni, hogy névtelen jelzésre is van lehetőségünk, így a bejelentés esetleges minket érintő következményeitől nem kell tartanunk.

Nem ez jut eszünkbe először, azonban a gyermekeiket bántalmazó szülők gyakran maguk is bajban vannak, és segítségre szorulnak, ezért általában érdemes erről az oldalról megközelíteni a problémát. Enyhébb esetekben, beszéljünk a szülőkkel, említsük meg, hogy látjuk, mi történik, ajánljuk fel, hogy szívesen segítünk megfelelő megoldásokat, szakembereket keresni.

Súlyosabb esetben, ne húzzuk az időt! Ha a család nem együttműködő, és a gyermek továbbra is veszélynek van kitéve, hallgassunk lelkiismeretünkre, és minél hamarabb értesítsük a területileg illetékes Gyermekjóléti Szolgálatot!

A képet készítette: Thami César

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

Osztálykirándulás és éjszakai bepisilés

Az alsós kisfiam osztálykirándulásra megy, ahol ott is alszanak, de még időnként bepisil éjszaka. Nagyon szeretne menni, én viszont félek, hogy kellemetlen helyzetbe kerül, és emiatt nehezen merem elengedni. Hogyan lehet erre úgy felkészülni, hogy biztonságban érezze magát?

Scroll to Top
Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.