Hogy mondjuk el, ha meghalt a család házikedvence?

Egy hete elpusztult öreg kutyusunk, aki a család kedvence volt. Nem tudjuk, hogy mondjuk meg Zorkának, ötéves unokánknak, aki nagyon szerette őt. Eddig azt mondtuk, hogy állatkórházban van, de sokáig már nem hitegethetjük ezzel.

Kedves Anna!

Egy házi kedvenc elvesztése nagy veszteségélményt jelent kicsinek és nagynak egyaránt, ezért is nehéz ilyenkor szembesülni a történtekkel, beszélni róla a gyerekekkel. Biztosan tapasztalták már korábban, hogy az ilyen korú gyerekek bár még nem teljesen fogják fel az elmúlás végleges, visszafordíthatatlan voltát, mégis ebben a korban is foglalkoznak a halál gondolatával a maguk módján. Számtalan verzióban találkoznak is ezzel, például a mesékben, különböző történeteken keresztül, a hírekben stb. Az igazság az, hogy nem tudjuk őket megvédeni a negatív élményektől, és nem is kell, hiszen ez is az élet, az életre való felkészülés része.  A szakembereknek az a véleménye és tapasztalata, hogy nagyon fontos ezekben az esetekben is az őszinteség. A gyerekek amúgy is sok mindent megéreznek, ami családjukban, környezetükben történik, még ha racionálisan nem is tudják mindig megfogalmazni érzéseiket. Azt javasoljuk, hogy unokájuknak minél hamarabb mondják el az igazságot a kutyussal kapcsolatban. Mindezt természetesen a kisfiú életkorának, habitusának megfelelő módon tegyék, teret engedve a szomorúságnak, és később valami jövőbeni pozitív dolgot felkínálva, persze nem a kis négylábú helyett, hanem biztatásképpen és hogy megértse, hogy az élet ezután is folytatódik.

fotó: Ransomtech

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

Mitől fél az órán?

A felsős lányom egyre gyakrabban mondja, hogy fél bizonyos tanároktól. Nem mer megszólalni órán, előre szorong a felelésektől, és néha már előző este feszült. Nem tudom, mennyire kell ezt komolyan venni, és hogyan segíthetnék úgy, hogy közben ne erősítsem tovább a félelmeit.

Zsebpénz – pénzügyi tudatosság gyerekkorban

A fiam egyre gyakrabban kér pénzt apróságokra, édességre, játékra vagy programokra. Felmerült bennem, hogy talán érdemes lenne rendszeres zsebpénzt adni neki. Ugyanakkor bizonytalan vagyok: mikortól célszerű elkezdeni, mennyi lenne reális összeg, és hogyan lehet úgy bevezetni, hogy ne csak elkölteni tanulja meg, hanem felelősen bánjon a pénzzel? Vajon jó ötlet a zsebpénz, vagy inkább újabb viták forrása lesz?

Gyerekszerelem – mit kezdjünk vele szülőként?

A felsős fiam most élte meg az első szerelmet. Folyamatosan róla beszél, sokat ír neki, ugyanakkor időnként nagyon kiborul, ha nem kap választ, vagy úgy érzi, visszautasítják. Örülök, hogy megéli ezt az élményt, de közben aggódom is. Vajon szükséges beavatkoznom, vagy inkább hagyjam, hogy a saját tapasztalatain keresztül tanuljon?

Scroll to Top
Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.