Kisfiam két és fél éves, még nem jár közösségbe. Bizonytalanok vagyunk, mennyire lehet fontos számára, hogy minden ugyanabban az időpontban történjen a napirendjében. Gondolok itt az étkezésre, alvásra, játékra stb. A feleségemmel nem élünk túlzottan rendszerezett életet, de a gyerek kedvéért mindent megteszünk.

Kedves Péter!

Az ilyen korú gyerekek életében a napi rutinnak még kitüntetett szerepe van. A ritmus, a kiszámíthatóság fontos számukra, többek között az átláthatóság, a biztonságérzet kialakulásának, és megőrzésének szempontjából is. Tudjuk, hogy a kis lurkók még nem érzékelik úgy az időt, mint a „nagyok”, vagy a felnőttek. Nekik a történések strukturálják a napot. Egy nem túl merev, de stabil rendszer kiegyensúlyozottabbá, nyugodtabbá teszi az életüket. Ez egyébként a nagyobb gyermekekre, sőt a felnőttekre is igaz. Gondoljunk bele, hogy világunkban minden – a szervezetünk és a természet működése is – ritmusra, összehangoltságra épül. Persze, ha néha eltérünk a szabályoktól, az semmi bajt nem okoz, sőt színesíti az életet, és növeli az alkalmazkodó képességet. Ezzel együtt fontosak a napi rutinok, mert megalapozzák azt, hogy az óvodai, később az iskolai élet kihívásait zökkenőmentesen vegyék a nebulók.

 

Fotó: Melanie Cook

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

Osztálykirándulás és éjszakai bepisilés

Az alsós kisfiam osztálykirándulásra megy, ahol ott is alszanak, de még időnként bepisil éjszaka. Nagyon szeretne menni, én viszont félek, hogy kellemetlen helyzetbe kerül, és emiatt nehezen merem elengedni. Hogyan lehet erre úgy felkészülni, hogy biztonságban érezze magát?

Scroll to Top
Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.