Hogyan szeretessük meg gyermekünkkel a rajzolást?

Kedves Ildikó!

Nagyon jó a kérdés, szerencsére sok hasznos tippet ki lehet próbálni, ami segíthet abban, hogy változzon a kisfia hozzáállása. Ahhoz, hogy a gyermek szépen rajzoljon, többek között jól kell fognia a ceruzát, és rajzolás közben a szemével is ügyesen kell követnie a kéz mozdulatait. Ez nem minden gyermeknek megy könnyedén. A mindennapi tevékenységeink során szerencsére számos lehetőségünk adódik a finommozgások fejlesztésére, használjuk hát ki ezeket az alkalmakat!

Az építő- és összerakható játékok javítják a kézügyességet, csakúgy, mint a gyurmázás, a vágás, a ragasztás, a gyöngyfűzés, vagy a kirakózás. Vagyis minden olyan játék, amihez a gyermeknek apró tárgyakat kell megfognia, forgatnia, esetleg a helyére illesztenie. Mi több a főzés, mint közösen végzett tevékenység szintén hasonló lehetőséget kínál. Tanítsuk meg gyermekünknek a gyúrás, nyújtás, formázás, szaggatás, szeletelés művészetét, arra figyeljünk, hogy a gyermek biztonsága érdekében tompa késsel dolgozzunk. Mindeközben sokat erősödik a kezek izomzata, és a finommozgás, sőt a szem-kéz koordináció is ügyesedik, ez pedig a rajzolás során is nagy segítség. Minél többet gyakoroljuk ezeket a tevékenységeket, annál könnyebb lesz a gyermek számára a helyes ceruzafogás, és az alkotás is.

Nagyon jó, ha a gyakorlásra már óvodáskorban is időt szánunk, így később, az iskolában például az írástanulás is egyszerűbb.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

Szemüveges lett a gyermekem

A kisiskolás gyermekem most kapott szemüveget, de nehezen viseli, és attól fél, hogy az osztályban csúfolni fogják miatta. Attól tartok, hogy ezért az iskolában inkább leveszi majd, pedig szüksége lenne rá. Hogyan tudunk neki segíteni?

Segítség az óvodakezdéshez

A kisfiam szeptemberben kezdi az óvodát, de nehezen viseli a változásokat, nagyon impulzív, és társas helyzetekben is bizonytalanabb. Attól tartok, hogy emiatt a beszoktatás is nehezebb lesz számára. Hogyan tudjuk ebben jól támogatni?

Beilleszkedés a középiskolába  

A fiam szeptemberben kezdi a középiskolát, teljesen új osztályba kerül, és látom rajta, hogy izgul a gimnázium megkezdése miatt. Milyen nehézségekkel szoktak ilyenkor leginkább megküzdeni a gyerekek, és szülőként hogyan tudunk úgy segíteni, hogy közben az önállósodását is támogassuk?

Scroll to Top
Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.