Az emlékezet fejlesztése iskoláskorban

Lányom idén kezdte az iskolát. Vannak dolgok, amik nagyon jól mennek neki, máskor viszont ügyetlen. Azt vettem észre, hogy nagyon hamar elfelejt dolgokat. Például egy feladat elkészítése során mindig csak az első lépésre emlékszik, hogy még mit kell csinálnia vele, arra már nem. Mit tudnék ezzel csinálni? Keressek fel szakembert? Érdemes valamit pluszban gyakorolnom vele?

Kedves Ibolya!

Milyen jó, hogy együtt tanul gyermekével, ez a figyelem kincset ér a gyermek fejlődése szempontjából, ilyenkor sokkal hamarabb felszínre kerülnek a problémák is, amiket idejében lehet orvosolni. 

Amit említ, hogy lánya könnyen elfelejt dolgokat, az emlékezettel áll összefüggésben. Persze érdemes több helyzetben is megfigyelni, több napszakban is a lányát, hogy tényleg emlékezeti problémáról van-e szó, vagy inkább fáradságról. Ha az emlékezeti gyengeség mindig jellemző, akkor érdemes vele szakemberhez fordulni! Hiszen mind a hosszú, mind pedig a rövid távú verbális emlékezet működése komoly összefüggést mutat az iskolai teljesítménnyel. Szakember felkeresése azért is ajánlott, hogy megállapítsa az elmaradás mértékét és részletesebben feltárja az emlékezeti funkciók működését. Ezt követően célzott gyakorlatokat tud ajánlani vagy hatékonyabban tudja a fejlesztést végezni. Nem mindegy ugyanis, hogy a nehézség az emlékezetbe véséssel van, vagy az elraktározással, vagy esetleg a felidézés okoz-e gondot. Támpontot ad a gyakorlásnál az is, hogy a sorrendiség felidézése hogy megy, illetve az emlékezet terjedelme mekkora.

Mindenképpen javaslom tehát, hogy továbbra is kísérje figyelemmel gyermeke emlékezeti működését, és bizonytalanság esetén bátran forduljon szakemberhez: logopédushoz, fejlesztőpedagógushoz!

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

Szemüveges lett a gyermekem

A kisiskolás gyermekem most kapott szemüveget, de nehezen viseli, és attól fél, hogy az osztályban csúfolni fogják miatta. Attól tartok, hogy ezért az iskolában inkább leveszi majd, pedig szüksége lenne rá. Hogyan tudunk neki segíteni?

Segítség az óvodakezdéshez

A kisfiam szeptemberben kezdi az óvodát, de nehezen viseli a változásokat, nagyon impulzív, és társas helyzetekben is bizonytalanabb. Attól tartok, hogy emiatt a beszoktatás is nehezebb lesz számára. Hogyan tudjuk ebben jól támogatni?

Beilleszkedés a középiskolába  

A fiam szeptemberben kezdi a középiskolát, teljesen új osztályba kerül, és látom rajta, hogy izgul a gimnázium megkezdése miatt. Milyen nehézségekkel szoktak ilyenkor leginkább megküzdeni a gyerekek, és szülőként hogyan tudunk úgy segíteni, hogy közben az önállósodását is támogassuk?

Scroll to Top
Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.