Hangok kiejtésének fejlődése

Lányom szeptemberben fogja betölteni az ötödik életévét. A „r” hang szép ejtése még gondot okoz neki, rendre „l” hanggal helyettesíti azt. Amikor próbálom, hogy mondja utánam, úgy látom, mintha a nyelve rövid lenne, azért nem tudja megpörgetni. Van ilyen? Kihez érdemes ezzel fordulni?

Kedves Gábor!

Megnyugtató, hogy kislányának ötéves korára már csak egyetlen hang ejtésével van nehézsége. Az is örömteli, hogy ilyen figyelemmel kíséri lánya beszédfejlődését – ez valóban nagy odafigyelésre és gondoskodásra utal. Fontos tudni, hogy sok ötéves gyermek még nem ejti helyesen az „r” hangot, sőt, olykor más hangokkal is előfordul eltérés ebben az életkorban. Ez önmagában még nem ad okot aggodalomra.

Nem véletlen azonban, hogy a logopédiai szűrések éppen ötéves korban történnek. Ekkor a legtöbb hangnak már kialakultnak kellene lennie, és még elegendő idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy a fennmaradó hibákat az iskolakezdés előtt kijavítsák. A hanghibák pontos okának feltárása természetesen logopédus feladata, hiszen többféle tényező is szerepet játszhat abban, hogy egy gyermek miért nem tudja helyesen ejteni például az „r” hangot.

Az egyik lehetséges ok valóban a gyermek nyelvének izomzata vagy mozgáskoordinációja lehet, de gyakran a nyelvfék rövidsége áll a háttérben. Ezt lenőtt nyelvféknek is nevezik. Ilyenkor előfordulhat, hogy a nyelv mozgásterjedelme nem elég nagy ahhoz, hogy a hang helyes képzését lehetővé tegye. Enyhébb esetben nyújtó, lazító logopédiai gyakorlatokkal is elérhető javulás, de van, amikor a szakemberek a nyelvfék felvágását javasolják. Ez egy gyors, ambuláns beavatkozás, amelyet foniáter végez, és általában alig jár fájdalommal vagy vérzéssel.

Ha felmerül a nyelvfék rövidségének gyanúja, mindenképpen érdemes logopédushoz, fogorvoshoz vagy foniáterhez fordulni. Ők tudják pontosan megállapítani, hogy szükség van-e beavatkozásra, vagy elegendő a rendszeres logopédiai fejlesztés.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

Szemüveges lett a gyermekem

A kisiskolás gyermekem most kapott szemüveget, de nehezen viseli, és attól fél, hogy az osztályban csúfolni fogják miatta. Attól tartok, hogy ezért az iskolában inkább leveszi majd, pedig szüksége lenne rá. Hogyan tudunk neki segíteni?

Segítség az óvodakezdéshez

A kisfiam szeptemberben kezdi az óvodát, de nehezen viseli a változásokat, nagyon impulzív, és társas helyzetekben is bizonytalanabb. Attól tartok, hogy emiatt a beszoktatás is nehezebb lesz számára. Hogyan tudjuk ebben jól támogatni?

Beilleszkedés a középiskolába  

A fiam szeptemberben kezdi a középiskolát, teljesen új osztályba kerül, és látom rajta, hogy izgul a gimnázium megkezdése miatt. Milyen nehézségekkel szoktak ilyenkor leginkább megküzdeni a gyerekek, és szülőként hogyan tudunk úgy segíteni, hogy közben az önállósodását is támogassuk?

Scroll to Top
Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.