Kezdődik az iskola! Hogyan készüljünk fel?

A lányomnak csodás nyara volt: késői lefekvés, sok utazás, rengeteg élmény. Hamarosan indul a suli, és már most látom rajta a feszültséget. Mitől nehéz a visszaállás, és mivel tudjuk megkönnyíteni?

Kedves Erzsébet,

a nyárból az iskolai ritmusba átlépni olyan, mint az autóban a sebességváltás: a motor ugyanaz, de a fordulatszám, a terep és a szabályok megváltoznak. A vakáció hétköznapjai a spontaneitásról, a késői lefekvésről és az önirányított élményekről szóltak, míg az iskola kereteket, időzítést és tartós figyelmet igényel. Nem lustaság vagy „hiszti”, ha a gyermek később szedi össze magát, mint korábban, és lassabban áll vissza a korábbi ritmusra.

A cirkadián ritmus a nyári éjszakákhoz igazodott, ezért időbe telik az átállás. A gyermeke figyelmi rendszere is új, struktúrált terhelést kap: míg a nyári szabadságon a döntések nagy része a gyereke kezében voltak, az iskolában a tanmenet diktál. Közben a társas tér is átrendeződik: barátok, akikkel hónapokig nem találkozott és új szerepek – ez egyszerre lehet izgalmas és bizonytalan állapot.

A visszaállás többszintű alkalmazkodást kíván: az alvás–ébrenlét ciklus  eltolódása fáradékonyságot okoz, a reggeli kapkodás és sietség felerősítheti a szorongást, a teljesítményelvárások hirtelen visszatérése könnyen elbizonytalaníthat.

A nyár történetei – az, hogy mikor együnk, mivel játsszunk, merre induljunk – a gyermeke kompetenciaérzését növelték; az iskola első heteiben ezt az autonómiát könnyű elveszíteni. 

Könnyebbé válik a váltás, ha szülőként hidat épít a két világ közé. A legfontosabb a ritmus kíméletes visszaállítása: már az iskola előtt egy-két héttel érdemes napi tíz–tizenöt perccel előrébb hozni a lefekvést és a kelést. Az esték kapjanak nyugodt, ismétlődő forgatókönyvet, a reggelek rövid, kiszámítható induló rituálét. Nem kell mindent egyszerre „komollyá” tenni: a nyárból megőrizhetnek apró szabadságszigeteket (mint egy reggeli közös éneklés, iskola után tizenöt perc szabad játék vagy mozgás), mielőtt a tanulás szóba kerülne. Az első hetekben a feladatokat érdemes rövidebb blokkokra osztani.

A nyári élményeket nem kell félretenni, inkább vigyék magunkkal, építsék be a szeptemberbe! Meséljen gyermeke az utazásról, ragasszanak egy képet a füzetébe, vigyen az iskolába egy apró „átmeneti tárgyat”, amely emlékezteti arra, hogy a nyár nem múlt el nyomtalanul. A várakozásokat tartsák reális mederben: nem kell azonnal csúcsformát hozni, elég, ha napról napra egy picit gördülékenyebb a reggel, kicsit hosszabb a figyelem, kicsit kevesebb a feszültség. A dicséret legyen konkrét és erőfeszítésekhez kötött, mert ez segít visszaépíteni az énhatékonyság élményét.

Sokat segít a „beleszólás” érzése: adjon számára döntési lehetőséget! Ugyan előző este pakolhat vele közösen, de gyermeke döntsön a sorrendről; vagy választhassa ki a tízórai egyik elemét. Ezek apróságoknak tűnnek, mégis visszaadják azt, ami a nyárból a legjobban hiányzik: az irányítás illúziója helyett a valódi részvételt, a kontollérzetet – amely  a nyár során természetesen jelen volt – az iskolában viszont újra kell tanulni.

A nyár szabadsága és az iskola rendje nem ellentétei egymásnak, csupán két eltérő ritmus, amelyek megtanulhatják kísérni egymást. Ha türelmesen hangoljuk őket össze, ha hagyjuk, hogy a vakáció könnyedsége átcsorogjon a szeptemberbe, és közben fokozatosan visszaépítjük a kereteket, a visszaállás nem törés, hanem okos átmenet lesz. Így a gyermeke nem egy ajtót csuk be, hanem egy másikat nyit ki – egy olyan világét, ahol a kíváncsiság és a biztonság egyszerre van jelen.

Fotó: freepik

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

Osztálykirándulás és éjszakai bepisilés

Az alsós kisfiam osztálykirándulásra megy, ahol ott is alszanak, de még időnként bepisil éjszaka. Nagyon szeretne menni, én viszont félek, hogy kellemetlen helyzetbe kerül, és emiatt nehezen merem elengedni. Hogyan lehet erre úgy felkészülni, hogy biztonságban érezze magát?

Scroll to Top
Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.