Milyen izmokat tornáztassunk, hogy szebben beszéljen az óvodás gyermekem?

kisfiú papírgalacsint fúj, hogy jobban artikuláljon.

Milyen játékos gyakorlatokkal tudnám segíteni a négyéves gyermekem beszédhangjainak tisztább kiejtését? 

Kedves Léna,    

a négyéves korosztály esetében különösen aktuális témát érintünk. A gyermekek beszéd- és nyelvi fejlődése az óvodás évek alatt folyamatos és intenzív szakaszban van.

A beszédhangok pontos és tiszta ejtéséhez többek között fejlett mozgáskoordinációra is szükség van. Jó hír azonban, hogy ez a fejlődés számos játékos, elsősorban utánzáson alapuló gyakorlattal hatékonyan támogatható.

Kiemelten fontos a nyelv izmainak erősítése. Ebben segítséget nyújthatnak az olyan egyszerű, játékos tevékenységek, mint a „fagyinyalás”, a kanalazó mozdulatok vagy a csettintgetés. Az ajakizmok fejlesztésére kiváló lehetőség az állathangok utánzása vagy akár a puszidobás is.

A pingponglabda, galacsin vagy tollpihe fújása nemcsak szórakoztató játék, hanem a beszédfejlődést is támogatja, hiszen a fújógyakorlatok fontos szerepet játszanak a helyes beszédhangképzésben. Ugyanez igaz a szívógyakorlatokra is, ezért a szívószállal történő ivás kifejezetten javasolt.

A rágás jelentőségét sem érdemes alábecsülni, hiszen rendkívül hatékony erősítő gyakorlat. Kínálja gyermekét minél többször kemény étellel – például répával, karalábéval, almával, kenyérhéjjal. 

Szeretnénk mindemellett megnyugtatni Önt, hogy szakszolgálatunk logopédusai az ötéves gyermekek körében — a jogszabályi előírásoknak megfelelően — szűrővizsgálatot végeznek. A vizsgálat kiterjed a nagycsoportos gyermekek hangképzésére, beszédfolyamatosságára, beszédhang-ejtésére, valamint az olvasás- és íráskészültség területeire is. Amennyiben a szűrés során továbbra is tapasztalhatók elmaradások a beszédhangok ejtésében, logopédusaink személyre szabott útmutatást és javaslatot adnak a további teendőkkel kapcsolatban.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

Fogatlan mosolyok és beszédhibák?

Nagycsoportos a lányom, kiestek nyáron a felső metszőfogai. Régebben már tisztán beszélt, de azóta több hangot is rosszul ejt. Az óvodai logopédus türelemre int. Mit tudnék tenni azért, hogy a beszéde ne maradjon hibás a fogak kinövése után?

Válogatósság vagy evészavar

A 12 éves lányom mindig is válogatósabb volt, de mostanában egyre több ételt utasít el, és sokszor nehéz eldöntenünk, hogy ez még egyszerű válogatósság-e. Mikor érdemes evészavarra gondolni, és mit tehetünk szülőként; hogy segítsünk?

Scroll to Top
Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.