Másfél éves kisfiam mindenhová cipeli magával viharvert, koszos plüss bárányát. Próbáltunk helyette mást adni neki, de semmit nem fogad el, ordít utána. Hogy lehetne kicselezni?
Kedves Imre!
Ne próbálják kicselezni! Gondoljon csak bele, mi felnőttek is ragaszkodunk bizonyos tárgyainkhoz, nemcsak a gyerekek. Sőt, tudnia kell, hogy a csöppségek számára az ilyen pótolhatatlan játék tulajdonképpen nem is tárgy, hanem mágikus funkciót betöltő társ, amely a biztonságot, megnyugvást, a magány elűzését, a szeretett felnőtt pótlására szolgáló eszközt jelenti.
Kisfiúk számára tehát a bárány fontos útitárs, aki segít kibírni azt a kalandot, amely az anyától való fokozatos eltávolodást, a leválást, és a növekedést segíti.
A legtöbb kisgyermek választ magának ilyen tárgyat, amely általában puha, selymes tapintású. Ezzel alszanak, mennek a nagymamához, vagy a bölcsődébe, óvodába. Ez az első olyan tárgy, amely valóban a sajátjuk. A legtöbb egészséges gyermek fejlődésében tehát nagyon fontos szerepet töltenek be ezek a játékok.
Javaslom, tehát fogadják el gyermekük ragaszkodását! Idővel majd eltűnik a fontosságuk, a biztonságot a nagyobb gyerekek már máshogyan teremtik meg maguknak. Nincs hát miért aggódni, legfeljebb a „kispajtás” tisztán tartása miatt kell bevetniük minden kreativitásukat.
