Játékos gyakorlatok ovisoknak a számolási és a figyelmi készség fejlesztésére

Óvodás gyermekek játékos készségfejlesztő foglalkozáson vesznek részt, ahol számolási, memória-, figyelem- és logikai feladatok segítségével fejlesztik kognitív képességeiket.

Kedves Eszter!

Remek ötlet az otthoni játék! A játékos tanulás a leghatékonyabb agytorna a gyerekek számára. A tárgyak színek, formák és méretek szerinti rendszerezése nemcsak élményt jelent a kicsik számára, hanem a gondolkodás fejlesztését is segíti.

Játszhatjuk például, hogy egy közösen kiválasztott tulajdonság alapján tárgyak csoportjait alkotjuk meg szín, forma vagy akár méret szerint. A számfogalom fejlődését segíti, amikor a tárgyakat mennyiségek szerint válogatjuk szét. Lehet öt az autóból, öt a babából és öt a kockából is. A kockákból tornyot vagy várat is alkothat a gyermek, lényeg, hogy a hasonló mennyiségekre figyeljen, és a torony ugyanannyi kockából álljon, mint a vár.

Az óvodás gyerekeknél a tapintásos élmények sokat segítenek a tanulásban, az is izgalmas, amikor a látás nem vesz részt a tapasztalásban. Ilyen például, amikor a gyermeknek bekötött szemmel kell felismernie az ismerős tárgyakat méretük, formájuk, felületük vagy anyaguk alapján. A puszta tapintással megszámlált azonos mennyiségek jobban elmélyítik az egyenlőség megértését. Sőt, a tapintással felismert tárgyakat lehet párosítani is, illetve meghatározott szempontok szerint csoportosítani. A vizuális észlelés a számfogalom kialakításában is sokat segít.

Érdemes más ötletet adó oldalakon is böngészni. A témával kapcsolatban további hasznos írások olvashatók az alábbi weboldalon: http://dyscalculine.com/hu/

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

Osztálykirándulás és éjszakai bepisilés

Az alsós kisfiam osztálykirándulásra megy, ahol ott is alszanak, de még időnként bepisil éjszaka. Nagyon szeretne menni, én viszont félek, hogy kellemetlen helyzetbe kerül, és emiatt nehezen merem elengedni. Hogyan lehet erre úgy felkészülni, hogy biztonságban érezze magát?

Scroll to Top
Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.