A kisfiam ADHD-s, de mostanában azt veszem észre, hogy nemcsak szétszórt, hanem állandóan aggódik is. Fél a feleléstől, nehezen alszik el, reggelente sokszor fáj a hasa. Ez még az ADHD része, vagy szorongásról van szó? Mit tehetek érte?
Kedves Márti,
sok szülő szembesül azzal a dilemmával, hogy gyermeke állandóan nyugtalan, állandóan jár az agya, nehezen koncentrál, és szinte sosem tud igazán kikapcsolni. Az ilyen gyermek viselkedése néha impulzívnak tűnik, máskor inkább feszültnek vagy aggodalmaskodónak. Ez nem véletlen: az ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar) és a szorongás tünetei gyakran átfedést mutatnak – sőt, a két állapot sok esetben egyszerre is jelen van.
Az ADHD-t leggyakrabban az impulzivitással, a figyelemzavarral és a fokozott mozgékonysággal azonosítjuk. Ugyanakkor sok ADHD-s gyermek szorongással is küzd – félhet a hibázástól, a társas helyzetektől, vagy attól, hogy valamit ismét elfelejtett. Ennek részben biológiai oka van: az ADHD-val élő gyerekek idegrendszere érzékenyebben reagál a külső ingerekre, és nehezebben szabályozza az érzelmeit. Emiatt nemcsak „túlpöröghetnek”, hanem gyakran túl is agyalnak; a belső feszültség pedig szorongásként jelentkezhet.
A környezet visszajelzései tovább erősíthetik ezt a mintát. Egy ADHD-s gyermek, aki gyakran kap fegyelmező megjegyzést, elfelejti a házi feladatát, vagy nem úgy viselkedik, ahogy elvárnák tőle, könnyen kialakíthatja magában azt az érzést, hogy „velem mindig baj van”. Ez a belső bizonytalanság és az önértékelési nehézség fokozhatja a szorongást, ami tovább rontja a figyelmi és önszabályozási képességeket – így alakul ki az ördögi kör.
Szülőként érdemes a szorongás rejtettebb jeleit is észrevenni. Ilyen lehet, ha a gyermek:
- gyakran panaszkodik testi tünetekre (pl. hasfájás, fejfájás),
- visszahúzódik a társas helyzetekből,
- túlaggódja az iskolai vagy otthoni feladatokat,
- nehezen alszik el, vagy reggelente szorongva ébred.
Ezek a tünetek arra utalhatnak, hogy az ADHD mellett szorongás is jelen van.
Fontos azonban tudni, hogy ez nem gyengeség és nem a nevelés hibája, hanem egy komplex idegrendszeri sajátosság, amely megfelelő támogatással jól kezelhető. Az első lépés az, hogy elismerjük: a gyermek nem szándékosan „nem figyel” vagy „rosszalkodik” – ő is küzd a saját működésével.
A mindennapokban segíthet:
- a kiszámítható rutin és az előre látható szabályok,
- a dicséret az erőfeszítésért, nem csak az eredményért,
- a túlterheltség kerülése, megfelelő pihenőidő beiktatásával.
Ha a tünetek tartósan fennállnak vagy súlyosbodnak, mindenképpen érdemes szakemberhez fordulni – gyermekpszichológus vagy gyermekpszichiáter segíthet a háttér feltárásában és a megfelelő támogatási forma megtalálásában.
Fotó: freepik
