Utánzás kisgyermekkorban

Még csak 20 hónapos a kisfiunk, de a feleségem szerint vigyázzunk, mit csinálunk, mert Tomi utánozni fog bennünket! Arra vagyok kíváncsi, hogy a szülőktől látott minta milyen mértékben határozza meg a gyerekek viselkedését?

Kedves Ottó!

Bizony az utánzásnak kiemelt szerepe van a gyerekek fejlődésében. A kezdetektől fogva befolyásolja nemcsak a viselkedésük alakulását, hanem azt is, ahogy a gyerekek saját magukat megismerik, a környezetükhöz való viszonyukról, és az érzelmi reakcióikról nem is beszélve. A csecsemők járni és beszélni is így tanulnak meg.

Az életkor előrehaladtával a gyerekek egyre komplexebb mozdulatokat, cselekvéssorokat vesznek át, később pedig már teljes viselkedésmintákat, illetve tipikus érzelmi megnyilvánulásokat sajátítanak el. Ezeket a mintákat a korai időszakban elsősorban a környezetükben élő személyek, szülők, nagyszülők, testvérek stb. szolgáltatják. Később bővül a lista, más felnőttek, óvodástársak, barátok kerülnek ebbe a körbe. A gyermekek már nemcsak átvesznek, utánoznak dolgokat, hanem hasonlítani szeretnének a másikra, és mélyen azonosulnak vele. Olyan tanulási folyamatok kezdődnek, amelyek során a csemeték fontos szabályokat, normákat sajátítanak el, és ezeknek megfelelően fejlődik a gondolkodásuk, az érzelem világuk, és a társas kapcsolataik.

Az, hogy gyermekeink tükröt tartanak számunkra, nem csupán üres frázis.  Hatalmas, egyben nemes és játékos feladat mintát nyújtani kicsinek, nagynak, és persze egymásnak is! Kedves Ottó, a feleségének valóban igaza van, Tomi sok szempontból tényleg azt fogja tenni, amit lát Önöktől. Érdemes tehát odafigyelni, hogy ez a modell valóban a gyermek fejlődését támogassa.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

Válogatósság vagy evészavar

A 12 éves lányom mindig is válogatósabb volt, de mostanában egyre több ételt utasít el, és sokszor nehéz eldöntenünk, hogy ez még egyszerű válogatósság-e. Mikor érdemes evészavarra gondolni, és mit tehetünk szülőként; hogy segítsünk?

Hogyan segítsem kétéves fiamnál a szóvégek megjelenését?

A kisfiam két éves. Még csak néhány alapszót használ, inkább hangutánzó szavakat mondogat vagy csak a szavak elejét használja. Hogyan tudnék neki segíteni, hogy mielőbb ejtse a szavak végét is? Ez a környezete számára is  segítség lenne, neki pedig  több sikerélménye lenne.

Szemüveges lett a gyermekem

A kisiskolás gyermekem most kapott szemüveget, de nehezen viseli, és attól fél, hogy az osztályban csúfolni fogják miatta. Attól tartok, hogy ezért az iskolában inkább leveszi majd, pedig szüksége lenne rá. Hogyan tudunk neki segíteni?

Scroll to Top
Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.