Van összefüggés a mozgásfejlődése és a diszlexia között?

Több helyen olvastam, hogy a kúszás, mászás és a diszlexia között összefüggést találtak a szakemberek. A kisfiam már 10 hónapos kora óta jár, nem nagyon mászott. Lehet, hogy diszlexiás lesz?

Kedves Márta!

Valóban igaz, hogy a mozgásfejlődés szoros összefüggést mutat a beszéd- és nyelvi fejlődéssel. Az elmaradás később a beszélt és írott nyelvben – olvasás, írás – is jelentkezhet, de ez nem feltétlenül lesz így.

Aggódni emiatt azért sem érdemes, mert a csecsemőknél hatalmas egyéni különbségek figyelhetőek meg az egyes mozgásformák megjelenésének idejében, és azok gyakorlásának hosszában is. Egyesek akár hónapokon keresztül a kúszást és mászást használják fő közlekedési formaként, mások pedig pár hétnyi gyakorlás után inkább függőleges, álló helyzetben próbálnak közlekedni. Ez nem baj. Az a fontos, hogy hagyják a gyermeket egyéni ritmusában végigmenni a mozgásfejlődés lépésein, tehát ne siettessék a felállást. Illetve amikor pedig inkább állva közlekedne, akkor ne kényszerítsék őt „négykézlábazásra”, vagy hason csúszásra. Inkább kövessék továbbra is figyelemmel a mozgását, és ha úgy látják, hogy valami nincsen rendben, esetleg bizonytalanok ez ügyben, kérjék ki szakember véleményét.

 

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

Válogatósság vagy evészavar

A 12 éves lányom mindig is válogatósabb volt, de mostanában egyre több ételt utasít el, és sokszor nehéz eldöntenünk, hogy ez még egyszerű válogatósság-e. Mikor érdemes evészavarra gondolni, és mit tehetünk szülőként; hogy segítsünk?

Hogyan segítsem kétéves fiamnál a szóvégek megjelenését?

A kisfiam két éves. Még csak néhány alapszót használ, inkább hangutánzó szavakat mondogat vagy csak a szavak elejét használja. Hogyan tudnék neki segíteni, hogy mielőbb ejtse a szavak végét is? Ez a környezete számára is  segítség lenne, neki pedig  több sikerélménye lenne.

Szemüveges lett a gyermekem

A kisiskolás gyermekem most kapott szemüveget, de nehezen viseli, és attól fél, hogy az osztályban csúfolni fogják miatta. Attól tartok, hogy ezért az iskolában inkább leveszi majd, pedig szüksége lenne rá. Hogyan tudunk neki segíteni?

Scroll to Top
Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.