Kedves Rebi,

fontos kimondani: ma már irreális elvárás, hogy egy kisgyermek soha ne találkozzon képernyővel, és az is, hogy egy szülő minden helyzetet eszköz nélkül oldjon meg. A kérdés nem az, hogy „bűn-e” a képernyő, hanem az, hogy mikor, mennyi és milyen formában van jelen a gyermek életében.

A nemzetközi ajánlások nagyjából egyetértenek abban, hogy kétéves kor alatt lehetőleg minimális vagy semennyi képernyő ne legyen (a videóbeszélgetés kivétel). Két és ötéves kor között napi körülbelül egy óra, életkornak megfelelő, nyugodt tartalom tekinthető biztonságos felső határnak. Ugyanakkor ma már hangsúlyozzák: nemcsak az idő számít, hanem a minőség és a környezet is.

Kétéves kor körül az idegrendszer fejlődését elsősorban a valódi emberi kapcsolódás támogatja: az arcjáték, a hang, az érintés, a közös játék. A mozgókép lekötheti a figyelmet, de nem tud kölcsönösen reagálni, mint egy élő személy. Ezért ebben az életkorban a képernyő inkább kiegészítő eszköz, nem pedig alapmegoldás. Ha megjelenik, érdemes rövid, egyszerű, lassabb tempójú tartalmat választani, és lehetőség szerint a gyermek mellett maradni, beszélgetni a látottakról.

Két és fél éves korban már reális, hogy napi valamennyi képernyőidő belefér. Ilyenkor három szempont különösen fontos. Az első a tartalom minősége: mennyire pörgős, mennyire agresszív, érthető-e egy ekkora gyermek számára. A második a használat módja: teljesen egyedül nézi-e, vagy van mellette felnőtt, aki segít értelmezni a látottakat. A harmadik pedig az, hogy mit szorít ki a képernyő. Ha emiatt kevesebb a mozgás, romlik az alvás, háttérbe szorul a szabad játék és a közös idő, akkor érdemes csökkenteni. Ha viszont egy rövid mese segít átvészelni a főzést vagy egy nehezebb napszakot, miközben a nap nagy része aktív játékból és kapcsolódásból áll, az általában jól beilleszthető az egyensúlyba.

Nem minden gyermek reagál ugyanúgy. Vannak, akik könnyen abbahagyják, másoknál a kikapcsolás rendszeresen dühöt, sírást vált ki. Egyes gyerekeket már kis mennyiség is felpörget, különösen, ha lefekvés előtt néznek mesét. Ilyenkor különösen fontos a képernyőmentes időszak

A Mennyi képernyőidőt engedjek? bejegyzés először Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat-én jelent meg.

Kedves János!

A megbeszélés, a figyelem a legkiválóbb nevelés, amivel a gyermekünket támogathatjuk. Ebben csak megerősíteni tudom. Egy Japánban készült friss kutatás eredményei szerint a gyermekek, akik szüleiktől pozitív figyelemben részesülnek, később sikeresebbé válnak az életben. A kutatást a Kobe Egyetem Szociális Rendszerek Innovációs Központja és a Doshisha Egyetem Közgazdaságtani Tanszékének munkatársai készítették, összesen 5000 ember kérdőíves felmérése alapján.

Az eredmények azt mutatják, hogy a „támogató szülői stílussal” nevelt gyerekek magasabb jövedelemre tettek szert, sikeres szakmai előremenetelről számoltak be, és boldognak vallották magukat. Mindezt a gyerek önállóságának támogatása, a szülőkkel kialakított magas szintű bizalom, a folyamatos érdeklődés a gyermek iránt, és a sok együtt töltött idő tette lehetővé. Érdekesség, hogy a „szigorú szülői stílussal” nevelt gyermekek szintén magas jövedelemre tettek szert, és hasonlóan sikeres pályát futottak, ugyanakkor kevésbé érezték magukat boldognak, sőt, kifejezetten stresszesnek ítélték az életüket. A kutatás további részletei a közeljövőben látnak majd napvilágot. Ha további részletekre is kíváncsi a téma kapcsán, javaslom, kövesse figyelemmel a kutatásról szóló további beszámolókat.

A Nevelési stílus bejegyzés először Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat-én jelent meg.

Kedves Imre!

Többféle tudományos megközelítést ismer a pszichológia a nevelési stílusok területén. Az egyik legismertebb modell az érzelmi odafordulást, és a kontrollgyakorlást, mint két alapvető tényezőt, illetve ezek kölcsönhatásait vizsgálja. Ennek alapján négyféle nevelési stílust különböztetünk meg.

A tekintélyelvű szülő érzelmileg kevésbé hangolódik rá gyermekére, elutasító, ragaszkodik az általa felállított szabályok betartásához, alapvetően büntető típus. Az ilyen szülők gyermeke általában nehezen kezdeményez a kapcsolataiban, visszahúzódó, a fiúk között pedig gyakoribb az agresszív viselkedés. Az ilyen gyerekek önértékelése általában alacsonyabb, illetve bűntudatból fakadó szorongásokkal birkóznak.

Az engedékeny szülő érzelmileg érzékeny ugyan gyermekére, de a korlátok felállításában és fenntartásában következetlen. A gyermekek az érzelmi önszabályozási képességek területén kevésbé sikeresek, gyakran alkalmazkodási problémákkal küzdenek, így gyakrabban tapasztalható viselkedésükben agresszivitás.

Az elhanyagoló szülő nem törődik gyermeke igényeivel, nem állít fel szabályokat, és nem reagál gyermeke szükségleteire sem. Az ilyen gyermekek sokszor impulzívabbak, kielégítetlen függési szükségleteik miatt pedig nehezen kötődnek, kapcsolati készségeik fejlettségében sokszor elmaradnak a kortársaiktól.

Az odaforduló, kevés, de következetes szabályokat állító szülő típus mellett felnövekvő gyermekek általában jól szocializáltak, biztonságban érzik magukat, egészségesen fejődnek. Kérdésére válaszolva, ez a nevelői stílus egyértelműen a legelőnyösebb. Az így nevelt gyerekek jó társas kapcsolatokkal rendelkeznek, teljesítményük képességeiknek megfelelő. Erősségük továbbá, hogy egészséges érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek, és toleránsak másokkal szemben. A személyiség és a viselkedés alakulásában azonban nemcsak a szülői nevelés hatásai érvényesülnek, hanem számos egyéb tényező is, mint például a temperamentumjellemzők, vagy az intézményi szocializációban szerzett tapasztalatok stb. Ezek ugyancsak befolyásolják, hogy egy gyermekből milyen felnőtt válik. Érdemes azonban kiemelt figyelmet fordítani az úgynevezett túlvédő, „over protective” elnevezéssel is illetett szülői magatartásra. Ebben a kapcsolatban a szülő nem engedi gyermekét önállósodni, minden probléma, akadály leküzdésében helyette cselekszik. Ilyen esetekben a gyerek társas kompetenciái, megküzdési stratégiái fejletlenek maradhatnak.

A Nevelési stílus hatása a személyiségre bejegyzés először Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat-én jelent meg.