Mennyi képernyőidőt engedjek?

Egy kisgyermek a szabadban, egy parkban ülve néz egy mobileszközt, szemléltetve a digitális eszközök jelenlétét a mindennapi környezetben.

A kisfiam két és fél éves, és őszintén szólva néha a képernyő ment meg. Mese, amíg főzök, telefon az autóban, rajzfilm, amikor teljesen szétesik a nap. Közben mindenhol azt hallom, hogy a képernyő káros, rontja a figyelmet, árt a fejlődésnek. Teljesen összezavarodtam. Valójában mennyi fér bele ebben az életkorban? Mikortól mennyit ajánlanak, és hogyan lehet úgy használni a képernyőt, hogy ne ártson, hanem inkább segítsen?

Kedves Rebi,

fontos kimondani: ma már irreális elvárás, hogy egy kisgyermek soha ne találkozzon képernyővel, és az is, hogy egy szülő minden helyzetet eszköz nélkül oldjon meg. A kérdés nem az, hogy „bűn-e” a képernyő, hanem az, hogy mikor, mennyi és milyen formában van jelen a gyermek életében.

A nemzetközi ajánlások nagyjából egyetértenek abban, hogy kétéves kor alatt lehetőleg minimális vagy semennyi képernyő ne legyen (a videóbeszélgetés kivétel). Két és ötéves kor között napi körülbelül egy óra, életkornak megfelelő, nyugodt tartalom tekinthető biztonságos felső határnak. Ugyanakkor ma már hangsúlyozzák: nemcsak az idő számít, hanem a minőség és a környezet is.

Kétéves kor körül az idegrendszer fejlődését elsősorban a valódi emberi kapcsolódás támogatja: az arcjáték, a hang, az érintés, a közös játék. A mozgókép lekötheti a figyelmet, de nem tud kölcsönösen reagálni, mint egy élő személy. Ezért ebben az életkorban a képernyő inkább kiegészítő eszköz, nem pedig alapmegoldás. Ha megjelenik, érdemes rövid, egyszerű, lassabb tempójú tartalmat választani, és lehetőség szerint a gyermek mellett maradni, beszélgetni a látottakról.

Két és fél éves korban már reális, hogy napi valamennyi képernyőidő belefér. Ilyenkor három szempont különösen fontos. Az első a tartalom minősége: mennyire pörgős, mennyire agresszív, érthető-e egy ekkora gyermek számára. A második a használat módja: teljesen egyedül nézi-e, vagy van mellette felnőtt, aki segít értelmezni a látottakat. A harmadik pedig az, hogy mit szorít ki a képernyő. Ha emiatt kevesebb a mozgás, romlik az alvás, háttérbe szorul a szabad játék és a közös idő, akkor érdemes csökkenteni. Ha viszont egy rövid mese segít átvészelni a főzést vagy egy nehezebb napszakot, miközben a nap nagy része aktív játékból és kapcsolódásból áll, az általában jól beilleszthető az egyensúlyba.

Nem minden gyermek reagál ugyanúgy. Vannak, akik könnyen abbahagyják, másoknál a kikapcsolás rendszeresen dühöt, sírást vált ki. Egyes gyerekeket már kis mennyiség is felpörget, különösen, ha lefekvés előtt néznek mesét. Ilyenkor különösen fontos a képernyőmentes időszak

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

Válogatósság vagy evészavar

A 12 éves lányom mindig is válogatósabb volt, de mostanában egyre több ételt utasít el, és sokszor nehéz eldöntenünk, hogy ez még egyszerű válogatósság-e. Mikor érdemes evészavarra gondolni, és mit tehetünk szülőként; hogy segítsünk?

Szemüveges lett a gyermekem

A kisiskolás gyermekem most kapott szemüveget, de nehezen viseli, és attól fél, hogy az osztályban csúfolni fogják miatta. Attól tartok, hogy ezért az iskolában inkább leveszi majd, pedig szüksége lenne rá. Hogyan tudunk neki segíteni?

Segítség az óvodakezdéshez

A kisfiam szeptemberben kezdi az óvodát, de nehezen viseli a változásokat, nagyon impulzív, és társas helyzetekben is bizonytalanabb. Attól tartok, hogy emiatt a beszoktatás is nehezebb lesz számára. Hogyan tudjuk ebben jól támogatni?

Scroll to Top
Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.