Kedves Erzsi,

kevés dolog érinti olyan rosszul a szülőt, mint amikor először hangzik el egy szakember szájából, hogy „A gyermekénél valamilyen fejlődési sajátosságot, eltérést tapasztalunk. Érdemes lenne további vizsgálat.” Még ha ez udvariasan, körültekintően történik is, a szülőben gyakran összetörik  valami, és záporozni kezdenek a fejében az aggódó kérdések: „Most akkor baj van? Mit jelent ez pontosan? Végérvényes? Én rontottam el valamit?”

A gyermek diagnózisa (legyen az autizmus, ADHD, tanulási zavar, beszédfejlődési elmaradás vagy bármi más)  nemcsak a gyerekről szól. Szinte mindig megrázza az egész család rendszerét. És különösen megrázza a szülőt, aki addig talán csak gyanított valamit, de remélte, hogy ezt a gyereke majd kinövi. Amikor viszont a gyanú helyét átveszi a kimondott diagnózis, valami megváltozik. A sejtésből bizonyosság lesz és ezzel együtt gyakran megérkezik a szorongás, a bűntudat, a tehetetlenség érzése és egy halom új kérdés, amelyre még senki nem adott választ.

Fontos tudni, hogy ez a belső vihar teljesen természetes. A diagnózis, bármilyen „ártatlan” is a szó orvosi értelmében, pszichésen gyászt válthat ki. Gyászoljuk azt a képet, amit addig a gyerekünkről alkottunk, és sokszor tudattalanul azt is, amit magunkról, mint szülőről gondoltunk. Azt hisszük, elveszítünk valamit. 

A szorongás ilyenkor több irányból is jöhet. Szorongunk attól, hogy mit jelent ez hosszú távon, mi lesz az iskolában, a barátkozással, a jövővel. Félünk attól, hogy mit mondanak mások. És mélyen legbelül sokan félünk attól is, hogy mi van akkor, ha nem lesz elég jó ebben a helyzetben? Ez a kérdés nemcsak jogos, hanem nagyon is emberi.

Az első és talán legfontosabb lépés, hogy engedjük meg magunknak az érzéseinket. Nem kell azonnal erősnek lenni, sem hálásnak a diagnózisért, sem pozitívnak. Lehet dühösek lenni, csalódottnak, szomorúnak, tanácstalannak; ezek nem a gyengeség jelei, hanem a belső feldolgozás részei. Ha ezeket megpróbáljuk elnyomni, akkor a szorongás mélyebb szinten kezd dolgozni, és akár alvászavarban, feszültségben jelentkezhet.

Segíthet, ha van kivel beszélni, aki már átélt hasonlót. De akár egy pszichológussal is érdemes konzultálni. Nem azért, hogy tanácsot adjon, hanem hogy segítsen megérteni azt ami bennünk zajlik.

Fontos lépés az is, hogy tájékozódjunk, de mértékkel. Egy friss diagnózis után a szülők hajlamosak napokat tölteni az interneten, kutatva a tüneteket, prognózisokat, fórumokat. Ez rövid távon biztonságot adhat, de könnyen túlterhelő lehet. Érdemes inkább egy megbízható szakemberre támaszkodni, aki segít értelmezni az adott helyzetet, és fokozatosan bontja ki, hogy mit jelent a probléma konkrétan az adott gyermek esetében.

A szülői szorongás nem múlik el egyik napról a másikra. De ha nem egyedül cipeljük, ha elismerjük, ha kérdezünk, akkor szépen lassan oldódni kezd. És a diagnózis nem elválasztani fog egymástól, hanem újra összekapcsolni. 

fotó: freepik

A ADHD-diagnózis után – hogyan reagálunk bejegyzés először Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat-én jelent meg.

Kedves István,

amikor egy gyermek ADHD diagnózist kap, az első megkönnyebbülést gyakran  felváltja egy sokkal nehezebb kérdés: akkor most mi legyen?! Vannak, akik viselkedésterápiát kezdenek, mások életmódbeli változtatásokat vezetnek be, és előbb-utóbb sokan szembesülnek azzal, hogy a szakemberek gyógyszeres kezelést javasolnak. Ilyenkor a szülőben hirtelen sokféle érzés kavaroghat: félelem, bizonytalanság, lelkiismeret-furdalás, düh és egy mély, sokszor kimondatlan aggodalom, hogy „Vajon jót teszek a gyerekemmel, ha ezt elfogadom?”.

Ez a kérdés teljesen érthető. A legtöbb szülő nincs felkészülve arra, hogy egyszer majd döntést kell hoznia arról, adjon-e gyógyszert a gyermekének – különösen olyat, amely az idegrendszer működésére hat. Sokan attól tartanak, hogy a gyógyszer megváltoztatja a gyermek személyiségét, vagy akár függőséget okozhat. Mások a mellékhatásoktól félnek, illetve attól, hogy a gyermek megbélyegzetté válhat, ha kiderül, hogy gyógyszeres kezelést kap. Emellett gyakran előfordul, hogy a szülő úgy érzi, a gyógyszeres kezelés azt jelentené, hogy ő kudarcot vallott. 

Fontos tudni: ezek a kérdések és félelmek természetesek, és szinte minden szülőben felmerülnek, amikor gyermeke fejlődését, jóllétét és jövőjét szeretné a legjobb kezekben tudni. Ezek az érzések valódiak, és nem szabad őket félresöpörni.

Fontos tudni, hogy az ADHD nem nevelési hiba, és nem is egy „rossz szokás”, amit egyszerűen ki lehet nőni. Ez egy idegrendszeri működésmód, amely sokféle formában jelentkezhet: van, akinél enyhébben, másoknál viszont olyan mértékben, hogy az már nehezítheti az iskolai előrehaladást, a társas kapcsolatokat és az önértékelést. Ilyen esetben a gyermekpszichiáter javasolhat gyógyszeres támogatást. Ez nem kizárólagos megoldás, hanem egy segítő eszköz, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy a gyermek elérhető közelségbe kerüljön ahhoz, ami addig elérhetetlennek tűnt: figyelem, szabályozottság, nyugodtabb jelenlét, kevésbé megterhelő iskolai élmények és pozitívabb kapcsolatok.

A jól beállított gyógyszer nem „kikapcsolja” a gyermeket, nem „elnyomja”, és nem teszi mássá. Épp ellenkezőleg: sok ADHD-s gyerek számol be arról, hogy a gyógyszer hatására végre tud figyelni az órán, vagy nem érzi magát kívülállónak. A környezet visszajelzései is gyakran ezt tükrözik: a gyermek kiegyensúlyozottabb, együttműködőbb, kevésbé fáradt és kevésbé dühös. Fontos azonban tudni, hogy nem minden gyermek reagál ugyanúgy, ezért a gyógyszeres kezelést mindig szoros orvosi kontroll, fokozatos beállítás és rendszeres visszajelzés kíséri – éppen azért, hogy a terápia a gyermek egyéni igényeihez igazodjon.

A gyógyszer tehát nem mindent megoldó csodaszer, de nem is ördögtől való. Nem pótolja a szülői támogatást, a következetes nevelést vagy a pszichológiai segítséget, hanem ezek mellett működhet hatékonyan. Van, akinél nélkülözhetetlen a mindennapi élethez, és van, akinél nincs rá szükség, mert más módszerek elegendőek. Nincs egyetlen jó döntés, csak olyan, amit közösen, tájékozottan, figyelemmel, és a gyermek egyedi helyzetét megértve hoz meg a szülő a szakemberekkel együtt.

Az egyik legfontosabb tudnivaló, hogy a gyógyszer kipróbálása nem végleges elköteleződés. Általában néhány hét alatt kiderül, hogy van-e pozitív hatása, és ha nincs, a kezelést bármikor le lehet állítani – természetesen orvosi felügyelet mellett. Ugyanakkor az is lényeges, hogy a gyógyszer mellett is figyeljünk a gyermek visszajelzéseire, közérzetére, kapcsolataira, önbizalmára. Nemcsak az számít, hogy jobban megy-e az iskola, hanem az is, hogy hogyan érzi magát.

Végső soron a cél nem csupán az, hogy a gyermek jobban teljesítsen, hanem hogy megtapasztalhassa a sikerélményt, a kapcsolódást és a nyugalmat. És ebben néha a gyógyszer is segíthet. A döntés mindig a szülőé, de nem kell egyedül döntenie. Tájékozódni, kérdezni, gondolkodni közösen lehet – és ez már önmagában is a gyermek jóllétéhez vezető út része.

Fotó: freepik

A ADHD-s a gyerekem, és gyógyszert javasoltak – de nem tudom, elfogadjam-e. bejegyzés először Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat-én jelent meg.

Kedves Kata!

Ha Merse tanulási problémákkal küzd, valóban érdemes felkeresni a szakszolgálatot, hogy kiderüljön, mi áll a probléma hátterében. Ne ijedjen meg, nem feltétlenül nagy a baj, a vizsgálat pontosítja majd az okokat is! Az is előfordulhat, hogy a tanító által említett két diagnózis nem igazolódik vissza, azonban valóban érdemes tudni, mit takarnak ezek az elnevezések.

A köznevelési törvény szerint az SNI kifejezés a „sajátos nevelési igényű” gyermekre vonatkozó elnevezés, aki különleges bánásmódot igényel, és a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral, például súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral küzd.

A BTMN a „beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség” rövidítésére szolgál. Az ugyancsak különleges bánásmódot igénylő gyermek a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján az életkorához viszonyítottan jelentősen alulteljesít, társas kapcsolati problémákkal, tanulási, magatartásszabályozási hiányosságokkal küzd. Közösségbe való beilleszkedése, továbbá személyiségfejlődése nehezített vagy sajátos tendenciákat mutat, ám fontos tudni, hogy nem minősül sajátos nevelési igényűnek.

A pontos besorolás megállapítása szakértői vizsgálattal történik, amely járási és a megyei szintén is zajlik. Akit sajátos nevelési igényűnek vélelmeznek azt a megyei szintű szakértői bizottság is megvizsgálja, ilyenkor ők határozzák meg a végleges diagnózist. Mindkét intézményben a gyermek szükségleteinek és a fejlődésének megfelelő terápiákat javasolnak. Ha a sajátos nevelési igény merül fel, a befogadó iskolának mindenképpen rendelkeznie kell az ellátás feltételeivel.

A SNI, BTMN – Mi a különbség? bejegyzés először Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat-én jelent meg.

Gyermekem SNI minősítést kapott. Attól tartok, hogy ez negatívan befolyásolja a fejlődését, esetleg stigmát jelenthet számára.

Kedves Gerda!

Érthető, ha aggódik gyermekéért, de ne feledje, az időben felismert probléma segíti leghatékonyabban a gyermek gyógyulását! A szülőnek két dologgal kell szembe néznie, amikor problémák mutatkoznak gyermeke fejlődésében. Egyrészt azzal, hogy gyermeke más, mint a többi gyermek, és orvosi diagnózist kap, másrészt a Szakértői Bizottság előtt megállapítást nyer sajátos nevelési igénye, vagyis különleges bánásmódot igényel, és kiemelt figyelemre van szüksége. A jó hír az, hogy ennek köszönhetően valóban minőségi és szükségletének megfelelő ellátáshoz segíti gyermekét, és fejlődésében előrelépést biztosít számára.

A koragyermekkorban „stigmaként” megélt besorolás később veszít a jelentőségéből. Ha indokolt a státusz fenntartása, a gyermek számára az a legjobb, ha pontos diagnózis alapján tervezik meg az ellátását. Így személyre szabottan lehet meghatározni a szükséges fejlesztési területeket, kiválasztják a legmegfelelőbb fejlesztést végző szakembert, szükség esetén indokolt lehet a közösségi környezet átalakítása. Sokat segít, ha a szülő, és a gyermek találkozhat és beszélgethet sorstársaival, illetve a fejlesztésben jártas segítőknek, és támogatóknak is felteheti kérdéseit. Érdemes nyitottan és őszintén felvállalni a problémát, legyen természetes, hogy valaki más, mint a többiek. Akik a gyermeket szakszerűen támogatják, a leghatékonyabb segítséget nyújtják számára.

A képet készítette: Judy Baxter

A Az SNI minősítés azonosítása hátráltatja vagy segíti a gyermek fejlődését? bejegyzés először Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat-én jelent meg.