
Nagyon sok foglalkoztatófüzetet találok a boltok polcain. Szeptemberben iskolát kezd a lányom. Gondoltam, hogy tavasszal és nyáron kicsit célzottabban készülnénk az iskolára. Melyikeket érdemes megvásárolnom?
Kedves Orsolya,
milyen izgalmas időszaknak néznek elébe! Az iskolakezdés egyszerre jelent nagy kihívást az iskolát kezdő gyermeknek és a családnak is. Nagyon figyelmes és előrelátó hozzáállás az Ön részéről, hogy igyekszik megkönnyíteni lánya számára az átmenetet az óvoda és iskola között!
Valóban sok foglalkoztatófüzet található a boltok polcain. Ezek célja leginkább az, hogy játékszerű feladataikkal kíváncsiságot és tudásvágyat ébresztenek a gyerekekben. Természetesen sok fejlesztő hatású feladat is található ezekben a füzetekben. Szeretném felhívni azonban arra is a figyelmét, hogy gyermeke iskolakezdésre való felkészítését nem feltétlenül a papír-ceruza feladatok támogatják a leghatékonyabban.
Az óvodában logopédusaink már megvizsgálták lányát az ötévesek számára jogszabályban előírt logopédiai szűrés keretében. Amennyiben van olyan terület, amelynek fejlesztése az iskolakezdésig indokolt, ehhez bizonyára útmutatást is kaptak a logopédustól; ebben az esetben az általa javasolt füzetekben érdemes dolgozniuk. Amennyiben kiemelten fejlesztendő területről a logopédus vagy az óvodapedagógusok visszajelzése alapján nincs tudomása, akkor elegendő általánosabb szempontok mentén készülni az iskolás évekre.
Az iskolában a gyermekektől az óvodához képest jóval nagyobb önállóságot várnak el, ezért az iskolakezdésre való felkészülés során ennek erősítése kiemelten fontos. Gyermeke gyakorolja a köszönést, valamint a kérései, örömei és bánatai megfogalmazását. Támogassa gyermekét abban, hogy néhány összefüggő mondatban mesélni tudjon a vele történtekről, pl. a hétvégi élményeiről, aznapi eseményekről. Erősítse meg őt a napok, hónapok, évszakok ismeretében, hogy könnyebben tudjon tájékozódni az időben. Ismerje fel a gyermek a saját dolgait, és azoknak rendben tartásáról már a nyár folyamán az ő feladata legyen gondoskodni – pl. ruhái összehajtása, szekrénybe rakása. Segítse lányát abban, hogy az elkezdett tevékenységeit befejezze, ne hagyja félbe – ha levetkőzik, a ruhája a szennyesbe is bekerüljön; ha játszott, a végén el is pakoljon. Gyakorolják a kulturált és önálló evést, evőeszközök használatát. Beszéljék meg és gyakorolják a higiéniai szabályok betartását. A rendszeres beszélgetés különösen fontos: nemcsak a társalgási készségeket fejleszti, hanem hozzájárul az ismeretek bővüléséhez és a nyelvi fejlődéshez is.
Természetesen a foglalkoztatófüzetek is nagyon hasznosak: segítségükkel a gyermekek találkoznak papír-ceruza feladatokkal, tapasztalatot szereznek az írásban történő feladatvégzésről, növelhetik a kitartást, valamint a feladattudat kialakulását is támogathatják. Mindez valóban fontos, és általában valamennyi játékos foglalkoztatófüzetre érvényes. Érdemes bátran azt választani, amelyet gyermekéhez leginkább illeszkedőnek és életkorának megfelelőnek tart. Ugyanakkor mindenképpen tartsa szem előtt, hogy a foglalkoztatófüzeteken túlmutatóan is rengeteg lehetősége nyílik arra, hogy lányát felkészítse az iskolakezdésre.
Bízom benne, hogy örömteli élményekkel gazdagodnak az iskolakezdésig, és az is zökkenőmentes átmenet mentén zajlik majd!


