A 9 éves lányom nagyon szereti a nagypapáját, aki súlyos beteg, és már három hónapja nem találkoztak. Úgy tudjuk, hogy a papának már nincs sok ideje hátra, de nem tudom, hogyan beszéljek erről a lányommal, és azt sem, jó lenne-e, ha még meglátogatná.
Kedves Anna,
Kilencéves korban a gyermekek már sok mindent értenek a betegségről és a halálról, mégis szükségük van arra, hogy a felnőttek segítsenek nekik értelmezni, mi történik. Ha érzik, hogy valami nagyon komoly dolog zajlik, de nem kapnak róla megfelelő tájékoztatást, könnyen a saját képzeletükkel töltik ki a hiányzó részeket. Ez sokszor ijesztőbb lehet számukra, mint az életkoruknak megfelelő, őszinte tájékoztatás.
Ezért érdemes fokozatosan elmondani a gyermeknek, hogy a nagypapa nagyon beteg, az orvosok már nem tudják meggyógyítani, és valószínűleg meg fog halni. Nem szükséges egyszerre minden részletet megosztani vele. Inkább teremtsünk lehetőséget arra, hogy kérdezhessen, és hagyjuk, hogy a kérdései mutassák meg, mennyit szeretne éppen tudni. A halállal kapcsolatban érdemes kerülni a túl homályos megfogalmazásokat, mert a gyermekek könnyen szó szerint értelmezhetik őket.
A látogatás és a felkészítés
A látogatás sok gyermek számára fontos lehetőség lehet. Nemcsak azért, hogy elköszönjön a nagypapájától, hanem azért is, hogy ne az legyen az élménye, hogy a nagypapa egyszer csak eltűnt az életéből. Ugyanakkor fontos, hogy a találkozás előtt felkészítsük arra, milyen állapotban láthatja őt. Ha a nagypapa lefogyott, nagyon gyenge, sokat alszik, nehezen beszél, vagy orvosi eszközök veszik körül, ezekről jó előre beszélni a gyermekkel.
Lényeges, hogy a gyermeknek legyen választási lehetősége. Megkérdezhetjük, szeretné-e látni a nagypapáját, és azt is el kell fogadnunk, ha bizonytalan, vagy később meggondolja magát. A látogatás lehet rövid is. Nem szükséges, hogy különleges búcsúbeszélgetés történjen: az együtt töltött néhány perc, egy rajz, egy fénykép vagy egyszerűen a közös jelenlét is sokat jelenthet.
Érzések megélése és gyermeki reakciók
A saját szomorúságunkat sem szükséges teljesen elrejtenünk a gyermek elől. Fontos tapasztalat lehet számára, hogy a felnőttek is sírhatnak és szomorúak lehetnek a veszteség miatt, miközben továbbra is képesek gondoskodni róla, és biztonságot nyújtani neki. Ugyanakkor a gyermeknek sem kell ugyanúgy reagálnia, mint a felnőtteknek. Lehet, hogy sír, sokat kérdez, később újra visszatér a témához, vagy rövid idő múvás játszani kezd. A gyermeki gyász gyakran hullámzó: a szomorúságot időnként felváltja a játék és a hétköznapi tevékenységek iránti érdeklődés.
Alternatív elköszönési formák
Ha végül nem szeretne találkozni a nagypapájával, akkor is lehetőséget teremthetünk a kapcsolódásra és a búcsúra:
- Készíthet neki rajzot vagy kézműves alkotást
- Írhat neki levelet
- Küldhet fényképet vagy hangüzenetet
- Később a közös emlékek megőrzése, a fényképek nézegetése és a nagypapáról szóló történetek felidézése segíthet a feldolgozásban
Talán a legfontosabb, hogy ne az legyen a célunk, hogy megóvjuk a gyermeket minden szomorúságtól. Egy szeretett ember elvesztése fájdalmas lesz. Abban tudunk segíteni, hogy a gyermek ne egyedül, bizonytalanságban élje át ezt az időszakot, hanem legyenek körülötte olyan felnőttek, akiktől kérdezhet, akik elfogadják és elbírják az érzéseit, és akik mellett lehetősége nyílik arra, hogy a maga módján elbúcsúzzon.


