Kolozsvári Dorottya

Rajzolás kerülése

Első osztályos kislányomnak szerencsére nagyon tetszik az iskola, minden nap szívesen jár. A rajzolás az egyetlen, amiben kevesebb sikerélménye van. Úgy látom, hogy nem annyira ...

Szerelmi kapcsolatok serdülőkorban

Elhagyott a barátnőm, hogy szerezzem vissza? Én most 16 vagyok, ő két évvel fiatalabb nálam. Úgy érzem, nem tudom elviselni a hiányát, nem tudom elfogadni, ...

Egy hét itt, egy hét ott – láthatás a válást követően

Aggódom a tíz éves unokámért. A fiamék elváltak, és úgy egyeztek meg, hogy egyik héten nála, másik héten pedig az anyjánál lesz Tomi. Nem ártalmas ...

Logopédiai segítség hangszalagcsomó esetén

A kislányom tavasszal lesz tizenegy éves. Nagyon szépen énekel, de sokszor fáj utána a torka. Voltunk már foniáternél, azt javasolta, hogy a hangszalagján lévő kis ...

Féltékenység a szerelmi kapcsolatokban

A barátnőim szerint túlzottan féltékeny vagyok. 16 múltam, már volt egy kapcsolatom, ahol szintén jellemző volt rám ez az érzés. Baj, ha az ember féltékeny ...

Hadarás esetén a fogalmazás írásban is nehézséget okozhat

Hetedik osztályos lányom hadaró beszéde miatt a mai napig jár terápiára. Idén új magyar tanárt kapott az iskolában, így jóval több fogalmazást írnak a gyerekek. ...

Artikluációs terápia és beszédtechnika fejlesztése közti különbségek

16 éves nagyfiam még mindig nem beszél tisztán. Mivel politikai pályára készül, ezért több éves kihagyás után újra logopédushoz jár, beszédtechnikát tanul. Miben különbözik ez ...

A tyúkmell és a tölcsérmell tünetei és kezelése

Észrevettem, hogy a kisfiamnak mostanában nehezére esik egyenesen tartania magát, mindig görnyedten ül, és séta közben sem jobb a helyzet. Mi segíthet, hogy egyenes legyen ...

Izomtónus gyengeséggel is együtt járhat a diszfónia

Második osztályos kisfiam hipotón, test szerte gyenge izomzatú, kicsi kora óta járunk vele tornára. A logopédus diszfóniát állapított meg nála. Lehet ennek köze az izomgyengeségéhez?

Korai fejlesztés hete 2020

A korai fejlesztés fontosságára hívja fel a figyelmet a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat: keddtől egy héten át tanácsadással, foglalkozásokkal, előadással várnak minden érdeklődőt minden budapesti kerületben. ...

Fejlesztő játékok születésnapi zsúrokra

Julcsi kislányunk 10. születésnapján szabadtéri zsúrt szeretnénk rendezni és arra gondoltunk a férjemmel, hogy olyan játékos feladatokkal készülnénk, amik nemcsak szórakoztatóak, de fejlesztő hatásúak is. ...
Kislány zongorázik otthoni környezetben, figyelmesen játszik a billentyűkön. A háttérben gitár és hangszerek láthatók, a kép a zenei tehetség, muzikalitás és hangszeres tanulás témáját szemlélteti.

Miről ismerhetjük fel a zenei tehetséget?

Úgy látom, hogy kislányunknak fantasztikusan jó érzéke van a zenéhez, rendkívül muzikális gyerek. A férjemmel nem vagyunk zenészek, de szerintünk abszolút hallása van. Hogyan lehet ...
Scroll to Top
Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.