Kedves Diána,
a válogatósság és az evészavar között nincs mindig éles határ, ezért elsősorban nem azt érdemes számolni, hányféle ételt eszik meg a gyermek. Fontosabb, hogy mennyire szűkült be az étkezése, változott-e az elmúlt időszakban, megfelelően fejlődik-e, illetve mennyire befolyásolja az evés a hangulatát, a családi életet és a társas helyzeteit.
A válogatós gyermek általában bizonyos ízeket, állagokat vagy ételeket következetesen elutasít, miközben elegendő energiához jut, megfelelően fejlődik, és az étkezés nem szervezi egyre inkább az életét. Tizenkét éves korban azonban már érdemes jobban felfigyelni arra, ha az elfogadott ételek köre fokozatosan tovább szűkül, teljes ételcsoportok tűnnek el, a gyermek egyre több étkezési helyzetet kerül, vagy az evés jelentős szorongással jár. A beszűkült étkezés mögött többféle folyamat állhat. Van, aki bizonyos ízekre, szagokra vagy állagokra rendkívül érzékeny. Másoknak kevés az étvágyuk vagy kevéssé érdeklődnek az evés iránt. Előfordulhat az is, hogy egy félrenyelés, hányás vagy hasi panasz után alakul ki erős félelem bizonyos ételektől. Ha ennek következtében a gyermek már nem jut megfelelő mennyiségű vagy változatosságú táplálékhoz, esetleg a növekedése vagy a társas élete is érintett, felmerülhet az elkerülő, restriktív táplálékbeviteli zavar, az ARFID lehetősége. Ennél jellemzően nem a testsúlytól vagy a hízástól való félelem áll az ételkerülés mögött.
Más evészavaroknál viszont éppen a testsúly, a testforma vagy az evés feletti kontroll válik egyre fontosabbá. Figyelmeztető lehet, ha egy korábban változatosan étkező 12 éves hirtelen diétázni kezd, étkezéseket hagy ki, egyre több ételt egészségtelennek vagy tiltottként kezel, sokat foglalkozik kalóriákkal, a testével vagy a súlyával, illetve feltűnően sokat edz. Ugyancsak fontos jel lehet a falásroham, a titokban történő evés, az önhánytatás vagy más, a testsúly befolyásolását célzó viselkedés. Gyermekkorban különösen fontos, hogy ne kizárólag a testsúlyt nézzük. Egy növésben lévő gyermeknél az is problémát jelezhet, ha nem fogy látványosan, de megáll a korábbi növekedési vagy súlygyarapodási üteme. Evészavar normál testsúly mellett is kialakulhat, ezért önmagában az, hogy a gyermek nem sovány, nem elegendő megnyugtató jel.
Enyhébb válogatósság esetén sokat segíthetnek a kiszámítható, nyugodt családi étkezések. Érdemes rendszeresen kínálni változatos ételeket, de kerülni a kényszerítést, a folyamatos alkudozást és azt, hogy minden étkezés a gyermek evése körüli konfliktussá váljon. Új ételekkel többször is találkozhat úgy, hogy nem kell azonnal nagy adagot elfogyasztania. A cél ilyenkor inkább az étkezésekhez kapcsolódó biztonság és rugalmasság fokozatos növelése. Tizenkét éves korban különösen érdemes óvatosnak lenni a testsúlyról szóló családi megjegyzésekkel is. A gyermek saját súlyának, alakjának vagy evésének gyakori kommentálása, a fogyókúrák hangsúlyozása és a családtagok testével kapcsolatos negatív beszéd könnyen felerősítheti a testtel és az étkezéssel kapcsolatos bizonytalanságot. Hasznosabb az egészséges fejlődésre, az energiára, a jóllétre és az étkezés változatosságára helyezni a hangsúlyt.
Ha viszont az étkezés látványosan beszűkül, gyors súlyváltozás következik be, a gyermek rendszeresen kihagy étkezéseket, fél az evéstől vagy a hízástól, falásrohamai vannak, hánytatja magát, túlzottan edz, szédül, fázékonyabbá válik, visszahúzódik az étkezéssel járó társas helyzetektől, vagy a növekedése megtorpan, nem érdemes hosszasan várni. Ilyenkor gyermekorvosi és evészavarban jártas pszichológiai vagy gyermekpszichiátriai vizsgálatra is szükség lehet. Evészavar esetén a szülő szerepe különösen fontos, de nem azért, mert a család okozta volna a problémát. A korszerű kezelések éppen arra építenek, hogy a szülők aktív segítséget kaphassanak ahhoz, hogyan támogassák gyermekük megfelelő táplálkozását és felépülését. Minél korábban sikerül felismerni, hogy már nem egyszerű válogatósságról van szó, annál hamarabb lehet megfelelő segítséget adni.
