A 9 éves kisfiam egy ideje nem szeret egyedül elaludni. Azt kéri, hogy maradjunk mellette; éjszaka pedig gyakran átjön hozzánk. Nem szeretnénk magára hagyni a félelmével, de azt sem, hogy ez tartósan így maradjon. Hogyan tudnánk segíteni neki?
Kedves Piroska,
iskoláskorban is gyakoriak lehetnek az esti félelmek. A sötétség, az egyedüllét, egy ijesztő gondolat vagy éppen a következő nap eseményei lefekvéskor felerősödhetnek, amikor már kevesebb dolog tereli el a gyermek figyelmét. Önmagában tehát nem szokatlan, ha időnként szüksége van megnyugtatásra. Akkor érdemes jobban foglalkozni vele, ha az egyedül alvás tartósan lehetetlenné válik, vagy a félelmek egyre inkább meghatározzák az estéket.
Elsőként érdemes megérteni, mitől fél valójában. Más segítségre van szüksége annak, aki a sötéttől tart, annak, aki nehezen válik el a szülőtől, és annak is, aki lefekvéskor kezd el az iskolai problémákon vagy más dolgokon aggódni. A félelmet nem érdemes elbagatellizálni, de az sem segít hosszú távon, ha minden alkalommal teljesen átalakítjuk az esti rutint.
A gyermekkori szorongások kezelésében az egyik fontos elv, hogy a gyermek fokozatosan szerezzen tapasztalatot arról, hogy a félelmetesnek érzett helyzetet képes elviselni. Ha például csak szülő mellett tud elaludni, nem feltétlenül kell egyik napról a másikra egyedül hagyni. A szülői jelenlét fokozatosan csökkenthető: először az ágy mellől távolabb ülve, majd egyre rövidebb ideig maradva a szobában.
Ugyanakkor érdemes figyelni arra, hogy a megnyugtatás ne váljon olyan feltétellé, amely nélkül a gyermek már egyáltalán nem próbál meg elaludni. A szorongó gyermekek családjában könnyen kialakulhat, hogy a szülők egyre több dolgot tesznek azért, hogy a gyermeknek ne kelljen találkoznia a félelmével. Ez rövid távon valóban megnyugtató, hosszabb távon azonban fenntarthatja azt az érzést, hogy a helyzet egyedül nem kezelhető. A kutatások szerint a túlzott családi alkalmazkodás összefügg a gyermekkori szorongás erősségével.
Sokat segíthet a kiszámítható esti rutin is. A lefekvés előtti idő legyen nyugodtabb, lehetőleg minden este hasonló sorrenddel, és az izgalmas, képernyős tartalmak ne közvetlenül elalvás előtt jelenjenek meg. Ha a gyermek sokat aggódik, ezekről jobb még korábban beszélgetni, nem akkor, amikor már ágyban van.
Az önálló alvás kialakulását érdemes folyamatként kezelni. Nem az a cél, hogy a gyermek többé soha ne kérjen segítséget, hanem hogy egyre több tapasztalata legyen arról, hogy képes megnyugodni és biztonságban elaludni a szülő folyamatos jelenléte nélkül.
Ha az esti félelmek mellett napközben is erős szorongás, szeparációs nehézség, gyakori testi panaszok, iskolakerülés vagy más területekre is kiterjedő félelmek jelennek meg, érdemes szakemberrel is konzultálni. Ilyenkor előfordulhat, hogy az elalvási nehézség egy tágabb szorongásos probléma része.
Fontos, hogy a változás nem egyik napról a másikra történik. A szülői támogatás, a türelem és a fokozatosság sokat segíthet abban, hogy a gyermek megtapasztalja: képes megbirkózni az esti félelmeivel, és biztonságban van akkor is, amikor egyedül alszik el. Minden apró lépés számít, és az időnkénti visszalépés sem jelenti azt, hogy nem haladnak előre.
