A szülők kulcsszereplők a gyerekek érzelmi fejlődésében – és így abban is, hogy a tanulás ne csak hatékony, hanem örömteli és kiegyensúlyozott legyen. Bár az iskolai közeg is sokat tehet, az Öntől, otthonról hozott minta és támogatás a legfontosabb alap. Daniel Goleman: Az érzelmi intelligencia c. könyve az alapoktól kezdve segítséget nyújthat a mindennapokban. Az alábbiakban olyan konkrét, hétköznapi módszereket, kérdéseket és mondatokat talál, amelyek segíthetik gyermeke érzelmi intelligenciájának fejlődését.
Legyen érzelmileg elérhető!
Az első lépés az, hogy szülőként teremtsen olyan biztonságos érzelmi környezetet, ahol gyermeke bátran kifejezheti érzéseit – akkor is, ha azok kellemetlenek vagy negatívak. Egy-egy nehéz nap után ne csak azt kérdezze meg, hogy „Mi volt ma az iskolában?”, hanem legyen konkrétabb:
„Mi volt a legjobb dolog, ami történt?” „Volt valami, ami nehéz volt vagy bántott?”
Ezzel azt üzeni gyermekének: Az érzéseid fontosak. Meghallgatlak.
Vegye komolyan gyermeke érzéseit!
Amikor a gyermek csalódott, ideges vagy szorong akár egy dolgozat előtt, sok szülő ösztönösen próbálja „elhessegetni” az érzést: „Ugyan, ne aggódj, ez nem nagy ügy.” Bár ez jó szándékból fakad, mégis azt sugallhatja, hogy az érzések nem érvényesek. Helyette inkább próbálja megérteni őt:
„Látom, hogy izgulsz. Ez teljesen rendben van. Sokan éreznek így vizsga előtt. Szeretnél beszélni róla?”
Az érzelmek elfogadása az első lépés a szabályozás felé.
Tanítsa meg nevén nevezni az érzelmeket!
A gyerekeknek gyakran nehézséget okoz pontosan megfogalmazni, mit éreznek. Segítsen gyermekének, hogy megtanulja felismerni és megnevezni érzéseit! Használjanak érzelemkártyákat, érzelmi hőmérőt, történeteket vagy hétköznapi helyzeteket példaként, és beszélgessenek az érzésekről:
„Úgy tűnik, most csalódott vagy, mert nem úgy sikerült a dolgozat, ahogy szeretted volna. Mit gondolsz, mi segítene most neked?”, “Milyen érzés volt ma a dolgozat előtt?”, „Úgy látom, most csalódott vagy. Jól gondolom?”, „Ez olyan, mintha dühös lennél, igaz?”
Mutasson példát!
A szülő viselkedése a legerősebb minta. Ha szülőként Ön is nyíltan kommunikál az érzéseiről, higgadtan kezeli a stresszt, és empátiát mutat mások iránt, gyermeke ezt fogja természetesnek tekinteni.
Például mondhatja Ön is egy feszített nap után: – „Ma nehéz napom volt, és most fáradt vagyok. Szükségem van egy kis nyugalomra, hogy megnyugodjak.”
Ez nemcsak hiteles, de tanít is.
Bátorítsa az önreflexiót és a tanulási önállóságot!
Adjon lehetőséget arra, hogy gyermeke saját maga gondolkodjon el a hibákon, sikereken. Ne oldja meg helyette mindig a problémát, hanem kérdezze meg:
„Mit tanultál ebből a helyzetből?”, „Mit tennél másként legközelebb?”, „Vegyünk együtt három mély levegőt, és csak utána beszéljük meg.”, „Most dühös vagy. Ha szeretnél, menj el kicsit pihenni, és utána folytassuk.”
Ez segíti a belső motiváció, az önismeret és az önszabályozás fejlődését.
Értékelje a fejlődést, ne csak az eredményt!
A jegyek vagy elért eredmények helyett fókuszáljanak arra, mennyi energiát fektetett bele gyermeke a tanulásba. Dicsérje meg a kitartást, a kíváncsiságot, a próbálkozást:
„Nagyon büszke vagyok rád, hogy nem adtad fel, még akkor sem, amikor nehéz volt.”, „Nagyon büszke vagyok rád, hogy végigcsináltad!” , „Mi volt a legérdekesebb dolog, amit ma tanultál?”, „Szerinted mit csinálnál másképp legközelebb?”, „A hibákból is tanulunk. Mit tanultál most ebből?”
Ez megerősíti az erőfeszítés értékét, és nem alakul ki túlzott megfelelési kényszer.
Az érzelmi intelligencia fejleszthető készség – és ennek első, legfontosabb színtere az otthon. A szülők figyelme, támogatása és személyes példája alapvetően befolyásolja, hogyan alakítja ki a gyermek az önmagához, a környezetéhez és a tanuláshoz való viszonyát. Ha a gyermek biztonságban éli meg az érzelmeit, megértheti és feldolgozhatja azokat, akkor a tanulás nemcsak eredményesebb, hanem élvezetesebb is lesz számára.
