A felsős lányom egyre gyakrabban mondja, hogy fél bizonyos tanároktól. Nem mer megszólalni órán, előre szorong a felelésektől, és néha már előző este feszült. Nem tudom, mennyire kell ezt komolyan venni, és hogyan segíthetnék úgy, hogy közben ne erősítsem tovább a félelmeit.
Kedves Bogi,
felső tagozatban sok gyermek számára megterhelő, hogy több tanárhoz, különböző elvárásokhoz és eltérő stílusokhoz kell alkalmazkodni. Ugyanakkor fontos jelzés, ha a félelem tartóssá válik, és a gyermek nemcsak egy-egy dolgozat vagy felelés előtt izgul, hanem visszahúzódik, kerüli az adott órát, vagy már előre szorong miatta.
Első lépésként érdemes megérteni, pontosan mitől fél. Előfordulhat, hogy nem is magától a tanártól, hanem a megszégyenüléstől, a hibázástól, egy hangos rászólástól, vagy attól tart, hogy negatív kép alakul ki róla. Ha ezt együtt sikerül pontosabban megfogalmazni, a félelem már kevésbé lesz megfoghatatlan.
Szülőként az egyik legfontosabb, hogy komolyan vegyük az érzéseit, de ne erősítsük fel a fenyegetettséget. Nem segít, ha legyintünk rá, de az sem, ha mi magunk is kizárólag negatívan beszélünk a tanárról. Inkább azt érdemes közvetíteni: „értem, hogy ez neked nehéz, és együtt megnézzük, mit lehet tenni”.
Sokat segíthet, ha konkrét helyzetekről beszélgetnek: mikor kezdődik a szorongás, mi történik az órán, mitől tart leginkább, és mit tudna mondani vagy tenni egy nehezebb pillanatban. Emellett fontos megerősíteni benne, hogy a hibázás természetes, egy rossz felelés nem minősíti őt, és nem kell minden helyzetben tökéletesnek lennie.
Ha a félelem tartósan fennáll, érdemes nyugodt, együttműködő módon a tanárral is felvenni a kapcsolatot. Nem feltétlenül panasszal, inkább azzal a céllal, hogy közösen találjanak megoldást arra, hogyan tudna a gyermek biztonságosabban részt venni az órán. Gyakran már az is változást hoz, ha a pedagógus látja: a gyermek nem érdektelen, hanem szorong.
Amennyiben a szorongás testi tünetekkel, alvászavarral, sírással, iskolakerüléssel vagy erős önbizalomvesztéssel jár, érdemes szakember segítségét is kérni.
A cél nem az, hogy a gyermeket minden nehéz helyzettől megóvjuk, hanem hogy ne maradjon egyedül a félelmével, és fokozatosan megtanulja kezelni azokat a helyzeteket, amelyekben kiszolgáltatottnak érzi magát.
